A negyvenes évek elején kiadott cserkészkönyvből tanultam meg morzézni. Értelmetlen tagadni, az ötvenes években
megalakult úttörőszövetség is
egy az egyben vette át a zászlós
és szemaforjeleket. Mi mást is tehetett volna.
Még messze voltunk a távolbalátó kommunikációs eszközöktől,
amikor kinéztem magamnak a
játékboltban egy ilyen vezetékes
távírót. Párban 32 forint volt az
egyszerű, barna bakelitdoboz
egyetlen világító nyomógombbal és két lapos elemmel. Mivel
a belvárosi házunkban egyetlen
gyerekként éltem, nehéznek bizonyult társat találni a távíró másik végére. Mígnem a mindenre
kapható szomszéd, Misi bácsi elárulta, vasutasként sokat tititázott.
Bohóczki István is már fiatalon vonzódott a telekommunikációs eszközökhöz, de nálamnál sokkal kitartóbban. A rádió
adó-vevők bütykölésétől a forrasztópáka gőzében jutott el a
készülékek barkácsolásáig. István
pályáját egy életre meghatározta
az elektrokommunkáció, a rádiózás. Az első adóállámásának hívójelét, a HA 9 RZ-t, sosem felejti
el. A sportszövetség berkeiben ő
lett a rádiózás megyei vezetője.
Végül, csaknem a rendszerváltásig, a szövetség rádióklubjának
megyei titkáraként dolgozott.
Munkásságának köszönhető,
hogy a honvédség csaknem mindig készen kapta a távírászokat,
a rádiósokat és a lokátorosokat.
Ez azért is nagy jelentőséggel
bírt, mert a kötelező sorkatonai
szolgálat igazából kevésnek bizonyult volna az ilyen irányú szakemberek kiképzéséhez. Ráadásul akik a klubban és a felkészítő
tanfolyamokon bedolgozták magukat, könnyebben megtalálták a
helyüket az akkoriban népszerűnek bizonyuló rádió-tévészerelő
szakmában.
István a kilencvenes évek derekán lett a megyei rendőr-főkapitányság hivatásos állományának
tagja, híradástechnikai és informatikai osztályt vezetett éppen
azokban az években, amikor ki
tudja, milyen megfontolásból,
megszüntették az URH-rádiók
forgalmazásának titkosítását.
Akkoriban, amikor még a 450-es
nemzeti rádiótelefonokat is könynyűszerrel lehallgathatták.
Emlékszem, a bűnügyi tudósítók napi 24 órában füleltek, és
megesett, hogy kollégáim hamarabb értek ki a helyszínre, mint a
rendőrök és a mentősök. Igazából tilos volt a lehallgatás, de sok
mindent nem tehettek az éterben
kukkolók ellen. Végül ennek a
nemkívánatos nyilvánosságnak
az egységes digitális rádiórendszer (EDR) bevezetése vetett véget. Csaknem ezzel egy időben
István is nyugalomba vonult. Az
aktív pihenést választotta szakmai tudásához közeli pozícióban. Szívfájdalma, amikor merő
nosztalgiából újra rádiózott volna, kiderült, már régen lejárt az
adóengedélye. Ha megtalálja az
eredeti vizsgabizonyítványát, seperc megkapja a legfrissebbet.
Ám ez az idők során elkallódott….
SZÁNTÓ ISTVÁN
