Budapest, 2012. február 7.
Húszezer forintos bankjegytömbök a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Logisztikai Központjában, ahol automata rendszeren átválogatják és ellenõrzik a papírpénzeket, majd a selejteket bedarálják és téglává préselik. A 3-4 hét alatt összegyûlt mintegy 4 tonna pénzbrikettet pályázat alapján rászoruló, közhasznú szervezetek számára ajánlják fel fûtési célra. A mostani szállítmányt a miskolci autista alapítvány bentlakásos intézményébe szállítják.
MTI Fotó: Koszticsák Szilárd
Minden idők legnagyobb adóemelése bontakozott ki az elmúlt hetekben,
amit most már rezsiválság is kísér. A megnövelt adókat könyvelők
vallják majd be, akik közül sokan katásként adóztak, az MKOE
részéről az ő egzisztenciájukért is aggódunk.
Ebben a helyzetben visszautasítunk minden bagatellizálást és
találgatást arról, hogy hány perc alatt és mit lehet megoldania egy
könyvelőknek. Az elmúlt napokban azt láttuk, hogy minden könyvelő -
az aktuális feladatai, vagy a szabadsága terhére - igyekezett
tájékoztatást adni a kialakult helyzetről.
A könyvelők számára nincs szó valódi üzleti lehetőségről, mert az
ilyen kényszerkereslet mindig torz üzletmenethez vezet. Sajnos
tudomásul kell venni, hogy kevesen vagyunk az ország statáriális
megadóztatásának végrehajtásához, ezért türelmet szeretnénk kérni.
Ruszin Zsolt
MKOE alelnök
Kiadó: Magyar Könyvelők Országos Egyesülete
A reFORRÁS református folyóirat karácsonyi számában jelent meg az a beszélgetés, mely Kiros Eszter hitoktató-lelkészt mutatta be a lapot olvasó, döntően református...
Vegye fel a harcot az érelmeszesedéssel! Szív- Ér Balance! Kapható: Pátria Alma Patikában, vagy az Erzsébet Fürdő Gyógyászati Központban. Vörösbor kivonatot, trans-rezveratrolt,...
Váratlanul elhuny dr. Lyocsa János a miskolci Diósgyőri kórház nyugalmazott főigazgatója. Temetéséről később intézkednek. Egyébként alig két hete beszéltünk utoljára, s éppen egy...
Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság munkatársai értesítették a Magyar Honvédség légi kutató-mentő központját, július 5-én vasárnap, a kora délutáni órákban, mert Vértesszőlős térségében, egy...
Az 50 millió forint vissza nem térítendő támogatással megvalósult projekt célja a Mezőkövesdi Tankerületi Központ fenntartásában lévő Sályi Gárdonyi Géza Általános Iskolájának tanulást...
Életének 92. évében örökre eltávozott Mihail Gorbacsov a 20. századi világtörténelem egyik fajsúlyos politikusa, akinek elvitathatatlan szerepe volt a hidegháború békés lezárásában. A...
Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere átadta a Scheiber Sándor-díjakat 2015. március 23-án, Budapesten. Az Országos Rabbiképző – Zsidó Egyetem néhai...
https://youtu.be/t6pvMFfQF50 Az államadósság visszafizetésének lázában égő román vezetés parancsára a gazdaság lényegében exportra dolgozott, míg a lakosság életszínvonala gyors zuhanásnak indult, és csak...
Jótékonysági kábeldob szerelési munkán vettek részt ma délelőtt az Első Miskolci Lions Club Hungary tagjai a FUX Zrt. telephelyén. A jószolgálati szervezet képviselői...
2015.01. 01. Nem hittem volna, hogy az újesztendőben még mindig lesz napi Schwezoff. Reméltem, férfiasan feláll, elköszön és eltűnik és oda vissza megy...
Kiadó, hosszabb távra teljesen berendezett 65 négyzetméteres lakás, két szobás hallos a harmadik emeleten a Miskolci lottóház magas épületében. A szobák panorámásak az...
2024. 12. 16., h – 13:09 Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság A rendőrök őrizetbe vettek egy Miskolcon bujkáló szlovák férfit, aki kábítószert terjesztett ismerősei...
A Városgazda munkatársai szeptember elseje óta folyamatosan irtják a rágcsálókat Miskolcon. Irtószereket helyeznek ki a szennyvíz- és csapadék aknákba, az élő...
Belekavarodott saját folyamatos műsorváltozásaiba a TV2 Csoport, így fordulhatott elő, hogy napokkal a Házasság első látásra fináléjának e hét keddi adásba kerülése előtt...
Befejezéséhez közeleg az Élménypontok létesítése Tokaj-Hegyalján projekt, amelynek az egyik helyszíne Erdőbénye, ahol a kádárok munkáját, történetét bemutató Kádárház kerül kialakításra. Az új...
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH) a sertéshúst tartalmazó párizsikat ellenőrizte legújabb Szupermenta terméktesztjén. Összesen 30 párizsit vizsgáltak, köztük szeletelt és rúd kiszerelésű termékeket....
Úgy vigyázz mint a szemed fényére! Ismerős figyelmeztetés. Miközben gyakran megfeledkezzünk, hogy a rossz világítás, a nem a harmonikus , a túl kontrasztos,...