Öt éve várnak a már kifizetett lakásukra, most elmentek a beruházóhoz megbeszélni a dolgot
a Hermina Happy Land III-ben lévő lakásaikat évek óta váró tüntetők – Fotó: Hevesi-Szabó Lujza / Telex
Nyilas Gergely
a cikk szerzője

 

„A bácsi házához megyünk, meséltem neked, ő az, aki nem adja oda a lakásunkat” – az édesanya megfogta kislánya kezét és az 50 fős csoporttal elindult, hogy a tervezett időpont után öt évvel sem átadott, 269 lakásos Hermina Happy Land III beruházásáért felelős Hermina Center Kft ügyvezetőjének lakása előtt tüntessenek. Abban reménykednek, hogy végül hozzájuthatnak lakásaikhoz, amelyeket legtöbbjük már teljes egészében kifizetett. Ez volt az első alkalom, hogy a lakások reménybeli tulajdonosai a vállalkozó otthona elé mentek – eddig inkább az építkezés közelében voltak tüntetések.

A Hermina Happy Land III-ról itt olvashatja legutóbbi cikkünket.

„Legalább látszik, hogy mióta szívunk” – mondta egy férfi, a kislányára nézve, aki még meg sem született akkor, amikorra a lakásoknak a szerződés szerint már el kellett volna készülniük.

„Adott egy cég, amely magát építési vállalkozónak hazudja… valójában a szerződött partnerei pénzének ellopására szakosodtak” – hallatszott a hangosbeszélőn felvételről a kft. ügyvezetőjének háza előtt, ahol a sok éves várakozás ellenére is nyugodt tömeg óvatos skandálásba kezdett: „Almásy, gyere ki!” Egy fiatalember külön is szólongatta a hangosbeszélőn, mondván „nyitottak vagyunk, eljöttünk, hogy megbeszéljük a dolgot”, de Almásy Sándort ő sem tudta rávenni arra, hogy kijöjjön a sűrű növényzet mögött megbújó házából. Ahová talán a hangosbeszélő hangja sem nagyon ért el, már csak kertben lévő szökőkút egyenletes csobogása miatt sem.

„A 260 lakást már legalább 5-600 alkalommal eladták. Ha már elég magas az ár, akkor a szerződést ellehetetlenülésre hivatkozva felmondja a cég, mert szerintük vis maior helyzet állt be, majd eladják a lakást magasabb áron” – hallatszott tovább a hangosbeszélőn. A helyzetet röviden összefoglaló szöveg szerint a vevő ajánlatot kap, hogy visszakapja addig befizetett pénzét, feltéve, ha a leszerződött ingatlant a cég el tudja adni másnak, már az új, emelt áron. Mindez azt jelenti, hogy a vevő, aki inkább lemond a lakásról 2-3 évvel azután, hogy kifizette a lakás eredeti vételárát, visszakapja azt (az áremelkedések miatt persze jóval kevesebbet ér már ez a pénz), vagy annak is csak egy töredékét. „Mi ez, ha nem csalás? Mi ez, ha nem sikkasztás?” – szólt a hangosbeszélőn.

Dobrovolszky Tivadar, aki 2016 végén kötött szerződést majd fizette ki a lakását, egyelőre hiába – Fotó. Hevesi-Szabó Lujza / Telex
Dobrovolszky Tivadar, aki 2016 végén kötött szerződést majd fizette ki a lakását, egyelőre hiába – Fotó. Hevesi-Szabó Lujza / Telex

Almásy Sándor azonban nem jött ki a tüntetők elé – állítólag otthon sem volt – így a tüntetés koreográfiája kimerült a hangosbeszélőn ismételt szövegben, a tüntetők közös fényképezkedésében és abban, hogy a tüntetés helyszínén lévő kapura tűztek néhány lapot „Vállakozás? Az nem! Trükközések? Az igen!” felirattal.

A Hermina Center Kft. szerint a szerződésben meghatározott vis maior fogalmának megfelel, hogy az építőiparban 2016 után látványos áremelkedés volt, megdrádultak az építőipari anyagok és a munkaerő, így a korábban befizetett pénzekből már nem lehetett megvalósítani a beruházást.

„2016 végén szerződtünk le, az átadást 2017 végére ígérte a cég. Egy év alatt nem történt olyan változás, amely miatt ezt lehetetlen lett volna felépíteni” – mondta egy ügyfél. Egy másik arra emlékezett vissza, hogy a cég először arról értesítette, hogy lehet menni csempét választani, egy héttel később pedig arról, hogy munkaerőhiány miatt ellehetetlenült a szerződés.

Az árváltozásra hivatkozás még furcsább azoknál az ügyfeleknél, akikkel a Hermina Center 2018 márciusában szerződött le, azt ígérve, hogy az építkezést 2018 májusára befejezi – tehát elvileg hetek, esetenként napok alatt állt elő az ágazatban a beruházást lehetetlenné tévő helyzet. (A szerződésekben nincsen használatbavételi engedélyre és birtokbaadásra vonatkozó időpont, csak az „építkezés befejezése” van megadva, a cég szerint tehát nincs is rajtuk számon kérhető időpont. A cég azt is vitatja, hogy a vevők, akik kifizették a lakások teljes vételi árát, jogszerűen lettek bejegyezve tulajdonosként a tulajdoni lapon. Ez erre vonatkozó pereket a cég elvesztette.)

Több vevő büntetőfeljelentést is tett, emellett egy újabb, kártérítési per előkészítése is folyamatban van. „Ha nekem 2017 végére ígérte a lakást, amit ki is fizettem, miért kellene nekem azt hallgatnom, hogy 2018-tól máig mennyivel emelkedtek az árak? Miért kellene nekem még újabb összegeket fizetnem, hogy elkészüljön a ház? Még ő tartozik nekem!” – mondta egy vevő, aki többekkel együtt abban bízik, hogy sikerül a bíróságon érvényt szerezni a kártérítési igénynek. Azt szeretné elérni, hogy a bíróság az öt évvel ezelőttre ígért befejezéstől mostanáig egy konkrét összeget, majd az ítélettől az építkezés valódi befejezéséig további kártérítési összeget ítéljen meg.

Volt olyan is, aki hajlandó lenne kiegészíteni a korábban már kifizetett vételárat, annak érdekében, hogy a cég korábbi tájékoztatása szerint már 2017-ben 95 százalékban kész épület építése valóban befejeződjön. De ezt csak azzal a feltétellel tenné meg, ha az összeget vagy letétbe helyezhetné, vagy közvetlenül az alvállalkozónak adhatná a befejezendő munkálatokért. A Hermina Center ezt a feltételt eddig még nem fogadta el.