Második alkalommal tartott közös tanácskozást a WHO  Dohányzás-ellenőrzési Keretegyezmény Titkársága és az Európai Unió (EU) Bizottsága,  valamint az uniós tagországok képviselői az új dohány- és egyéb élvezeti célú  nikotint tartalmazó termékek szabályozásával összefüggésben tapasztalt kihívások  összegyűjtése és egységes válaszok kidolgozása céljából
 

A tanácskozás aktualitását az adja, hogy az EU Bizottsága a
2014/40/EU dohánytermék-irányelv alkalmazásáról szóló jelentést
készített, amelyben az eddig elért eredményeket vizsgálja.
Véleményük szerint az irányelv hozzájárult a dohányfogyasztás
visszaszorításához, és pozitív eredményeket hozott a
népegészségügyben. A jelentés ismerteti az irányelv erősségeit és
gyengeségeit, valamint megjelöli azokat az elemeket, amelyek
kiigazítást igényelnek.
 A tanácskozás során megtárgyalásra kerültek a hevített
dohánytermékek és az elektronikus cigaretták, valamint a dohányzást
helyettesítő nikotin tartalmú termékek, mint például a nikotint
tartalmazó tasak összetevői, használatuk egészségre gyakorolt
hatása, forgalmazásuk, marketingjük, a szabályozás lehetséges
módjai. Az alábbiakban foglalhatók össze az elhangzottak:
Hevített dohánytermékek: Nincs megfelelő tudományos bizonyíték arra,
 hogy kevésbé káros, mint a hagyományos dohánytermékek.
 Az egészségkárosító hatásai további tanulmányozása mellett vizsgálni
 szükséges a készülékeket abból a szempontból is, hogy egy részük vezeték 
nélküli kapcsolattal adatokat képes megosztani a fogyasztó fogyasztási 
adatairól, illetve fennáll a lehetősége, hogy egyéb személyes adatokat is
 az okostelefonos applikáció használata során. Elektronikus cigaretták: Nincs 
megfelelő tudományos bizonyíték arra, hogy kevésbé káros, mint a hagyományos
 dohánytermékek, valamint arra, hogy segít az azokról való leszokásban. 
Az egészségkárosító hatások további tanulmányozása mellett vizsgálni szükséges
 a készülékeket abból a szempontból is, hogy egy részük vezeték nélküli kapcsolattal
 adatokat képes megosztani a fogyasztó fogyasztási adatairól, illetve fennáll 
a lehetősége, hogy egyéb személyes adatokat is továbbít az okostelefonos
 applikáció használata következtében. Aggasztó, hogy különösen a fiatalok 
körében egyre elterjedtebbek az eldobható egyszer használatos készülékek.
 Ezek illegális forgalmazása jelentős mértékű, ezekben a termékekben a
 folyadék összetevői nem ismertek, veszélyes mennyiségű nikotint tartalmazhatnak, 
az elektronikai működésük és szerkezeti felépítésük nincs előzetesen engedélyezve.
 Környezeti szennyezést és veszélyt jelent továbbá az akkumulátorral szerelt
 készülékek használat utáni, nem szelektív hulladékgyűjtőbe történő kidobása.
Lehetséges megoldás az eldobható egyszer használatos készülékek és
 a nyílt rendszerű, azaz utántöltő folyadékkal tölthető készülékek betiltása.
 Ezzel egyrészt csökkenthető a környezetet érő veszélyes hulladékszennyezés, 
az eldobható akkumulátorok miatt. Másrészt megszűnik az a veszélyes felhasználói
 tevékenység, amikor a nikotint és ízesítő anyagokat, otthoni körülmények között 
keverik bele egy folyadékba, amelyhez a legális forgalomban kapható egyéb
 anyagokat is hozzáadhatnak például kannabidiolt (CBD).
 A CBD hevítés hatására átalakul és a keletkező THC már illegális
 kábítószernek minősülő vegyület! Nikotinos tasak: Jelentős mértékben 
terjed főként a fiatalok körében, nincs rá vonatkozó közösségi irányelv, 
szabályozás vagy EU-s joganyag, a tagországok többsége még nem szabályozza.
 Veszélyesen nagy mennyiségű nikotint tartalmazhat, több tasak egyidejű szájba
 vétele súlyos mérgezést, akár halált is okozhat! Sürgős feladat a maximális
 megengedett nikotin mennyiség szabályozása, a csomagoláson figyelmeztető
 felirat és a gyerekzár bevezetése.
 Kiadó: Belügyminisztérium