2026. augusztus 13., csütörtök · Miskolc & Borsod Kapcsolat
XIV. évfolyam
2026 / 33. lapszám
Ára: ingyenes
Alapítva 2013
Háztáji hír és szórakoztató portál
Hirdetés
Észak

Bálint Ház ismét Erzsébetvárossal karöltve rendezi meg a Judafestet

 A JCC Budapest – Bálint Ház ismét Erzsébetvárossal karöltve rendezi meg a Judafestet,
 a zsidó közösség fesztiválját. A Civil Korzó keretein belül rendezett esemény
 tavaly akkora siker volt, hogy a szervezők ismét a VII. kerületi
 Madách térre álmodták meg az ünnepet. A partnerek soraiba idén belépett 
a Gozsdu udvar is, ahol egy új színpad is várja az érdeklődőket.

A szeptember 18-ára tervezett esemény címe idén: Titkok és Tabuk –
Lépj közelebb! A sokat sejtető téma a zsidóság nem annyira közismert
szokásait, hagyományait mutatja be. Olyan kérdéseket tesz fel, hogy
mit jelent a 21. században zsidónak lenni, milyen dilemmákkal,
élethelyzetekkel kell megküzdeni nap, mint nap. Arról is szó lesz,
hogy a 21. századi, megváltozott női szerepek hogyan és mennyire
összeegyeztethetők a "tradicionális" női feladatokkal.
 A komolynak hangzó témák ellenére az eddigi Judafestek hangulata
nem tűnik el: fellép Mautner Zsófi és Steiner Kristóf (aki egyben az
esemény házigazdája is lesz), Gryllus Vilmos húzza a kicsiknek, a
Besh o droM pedig a nagyoknak. Az esemény ingyenes, további
információért keresse a fesztivál honlapját!
     Kiadó: Bálint Zsidó Közösségi Ház Alapítvány
A vidék velünk van

Partner települések

Borsod, Abaúj és Tokaj-Hegyalja önkormányzatai — kattints a címerre.

Média- és üzleti partnerek
Heti TV
DVTK
Gasztrográf
BOKIK
Szabad hely