Egy kóser írás a mai Északból – a miskolci főrabbi előadása a zsidó múzeum baráti körének

A vártnál is nagyobb volt az érdeklődés a miskolci zsidó múzeum baráti körének az első összejövetelén. Köszönhető ez annak, hogy az Északban előzetesen is megjelent a téma: a kóserság, a zsidóság törvényei és mennyire tarthatók manapság ezek az évezredes szabályok, előírások.

Ahogy mondani szokás a csilláron is lógtak, utólag is sajnáljuk, hogy nem volt elegendő ülő hely. Legközelebb előrelátóbbak leszünk.  Október 26. a, szerda – ugyanitt a zsinagóga kistermében Béres Attila a miskolci nemzeti színház direktora és Markovics Zsolt  közösen leplezik le a Hegedűs a háztetőn színmű kulisszatitkait. Megtudhatjuk, miként sikerült a nézőket elvarázsolni, hogy szinte mindannyian ott éreztük magunkat abban a távoli ukrajnai zsidófaluban, ahol mindennapos a rettegés az otromba gyilkos antiszemita progromoktól. Ám az ott élők , mitsem törödve ezzel képesek vidáman élni a hétköznapjaikat. Hogy miként ügyeltek a nűanszokra is, hogy minden klappoljon a szereplők öltözékén és a díszleteken , ehhez bizony egy rabbi , egy autentikus tanácsadó is kellett.

Egyébkét még azt is elárulhatom, hogy egy városunkban is ismert művész, Zámbó Kornél  festő,  Tíz csapás című kollekcióját is bemutatjuk a múzeumban. A képek jelenleg a szegedi zsinagógában láthatók, s amint ott vége a bemutatónak mi is megkapjuk . Jelenleg a logisztikát tervezzük, hogy tudjuk a festményeket gondosan ide szállítani a mester oroszlányi műterméből. Ha valakinek ismerősen cseng a művész neve az nem véletlen, ő volt az aki a miskolci egyetem rektorainak az arcképét a hagyományok szerint  megfestette. Az  alkotását néhai, dr. Csomai Zoltán nagyvállalkozó finanszírozta.

A következő rendezvényre már lehet felíratkozni – info@szantograf.hu – vagy a 202192391 -es mobilszámon akár SMS-ben is.

Az írás szerzője, szerkesztője  Detzky Anna, a fotókat Bujdos Tibor készítette

Az Észak, a megye napilapja tényleg egy kóser írást tett közé a mai számban  – az izraelita törvényekről, szokásokról. Köszönet a cikkért.