Fidesz-KDNP már nemcsak Miskolcnak, de saját magának is hátat fordít

 

A miskolci Fidesz-KDNP ismét bebizonyította, ha politikai cirkuszról van, azzal bármikor képes előállni. Ha a miskolciak érdekeiért kellene dolgozni, attól távol marad.

Kedden Miskolc város közgyűlését ismét a Fidesz-KDNP kérésére hívta össze a városvezetés. Legutóbb azzal csapták arcon a városlakókat, hogy nem vettek részt a Miskolc működőképességének fenntartása érdekében összehívott közgyűlésen.

A jelenleg általuk kezdeményezett rendkívüli közgyűlés összehívásának újfent eleget tett frakciószövetségünk. Az elsőre el sem jöttek, most pedig úgy döntöttek, nem ülik végig. A Velünk a Város frakciója elhatárolódik ettől a felelőtlen viselkedéstől és érdemtelen munkamoráltól. Mint ahogyan attól a következetlen és elvtelen politikától is, amit a miskolci Fidesz folytat hónapok óta.

Ezúttal azért kezdeményeztek rendkívüli közgyűlést, hogy a város csatlakozzon ahhoz a levélhez, melyet Szita Károly, a Megyei Jogú Városok Szövetsége írt Ursula von der Leyen asszonynak, az Európai Bizottság elnökének. Ezt a levelet szeptember 27-én küldték el, és a Fidesz-KDNP-nek november 14-én jutott eszébe, hogy kérje a városvezetést, hogy csatlakozzon a levélhez. Már ez az indítvány is felvet bizonyos elvi kérdéseket, hogy miért nem Szita Károlyt kérdezik meg első körben arról, hogy Miskolc Megyei Jogú Város miért nem kapta meg a levélhez való csatlakozás lehetőségét időben? Miért két hónappal később kell egy már elküldött levél tartalmát támogatni?

A rendkívüli közgyűlésen a Velünk a Város frakció kifejtette, hogy természetesen mi is a béke pártján állunk. Mi is amellett foglalunk állást, hogy az Európai Unió tegye elérhetővé a felzárkózási és helyreállítási alapot a magyar emberek számára. Elmondtuk azt, hogy Miskolc hónapok óta erőltetett menetben küzd az életben maradásért, mert az energiaárak és az adóelvonások felemésztik a város tartalékait. Kértük a Fidesz-KDNP képviselőit, hogy konstruktivitással támogassák, hogy a város kapja vissza a kormány által elvont forrásait. De erre nem voltak hajlandók.

Ők ismét a vádaskodás, a hátrafelé mutogatás politikáját választották a városlakók érdekeivel szemben. Ismét hidegen hagyta őket a miskolciak élete, hiszen egyetlen szempontjuk a párt és vezetőjük iránti feltétlen hűség. Érdemi javaslatot kéréseinkre és a módosító javaslatunkra nem tettek, folyamatosan mellébeszéltek.

Javaslatukat végül a Velünk a Város Frakció végül nélkülük fogadta el, ezzel egyszerre vált nevetségessé és tanulságossá az ülésteremből való sértődött, felelőtlen kivonulásuk. Azt kifejezetten károsnak tartjuk, hogy az önkormányzatiság demokratikus intézményét, a miskolci polgárok képviseletét ellátó városi közgyűlést próbálták ismét felhasználni, hogy politikai cirkuszt csináljanak.

Megszavaztuk, amit kértek. Nélkülük. Mert a Fidesz-KDNP arra sem méltatja ezt a várost, hogy a saját kezdeményezésük mellé álljanak. Már ezt is nekünk kell csinálni. Helyettük is dolgozunk. Sőt, értük is. Hiszen ahogy szoktuk mondani: mi, miskolciak, csak egymásra számíthatunk.

 

Üdvözlettel:

Velünk a Város frakció