Magyarország fejleszti a szociális ellátást

    Az állam szerepe nem változott, a szociális ellátás biztosítása
ahogyan eddig is, úgy továbbra is az állam és az önkormányzatok
feladata.
     A gondoskodáspolitika területéhez tartozó szociális, gyerekjóléti,
gyerekvédelmi kiadásokra idén 1140 milliárd forint áll rendelkezésre
a költségvetésben, ez az összeg 2010-ben 325 milliárd Ft volt. A
jövő évi költségvetés ezekre a célokra 1300 milliárd Ft támogatást
tartalmaz. Azaz a jövő évi költségvetésben rögzített összeg
négyszerese annak, amit a baloldali kormány erre a területre
fordított. A magyar Kormány tehát segíti, fejleszti ezt a területet
és elkötelezett abban, hogy ezt a jövőben is megtegye.
     A nemzeti kormány számít a gondoskodáspolitika területén azokra az
egyházi, civil szereplőkre, akik ezen a területen támogatásukat
akarják és tudják a rászorultak felé közvetíteni. Ez nem az állami
kötelezettség átruházását, hanem a szolgáltatásnyújtást végző
intézmények fenntartásának átengedését jelenti. A kormány
elkötelezett abban is, hogy a területen fenntartótól függetlenül
továbbra is támogatást nyújt a szociális ellátáshoz.
     Kiadó: Belügyminisztérium