Azért, hogy Budapest hatékonyabban hallassa a hangját az
Országgyűlésben, a demokratikus ellenzék budapesti illetőségű
képviselői egy közös budapesti képviselői csoportot hoznak létre a
Parlamentben.
Ennek a csoportnak Gy. Németh Erzsébet (DK), Arató Gergely (DK),
Gréczy Zsolt (DK), Kálmán Olga (DK), Dr. Dávid Ferenc (DK), Kordás
László (DK), Dr. Komáromi Zoltán (DK), Dr. Oláh Lajos (DK), Varju
László (DK), Barkóczi Balázs (DK), Tompos Márton (Momentum), Szabó
Szabolcs (Momentum), Tóth Endre (Momentum), Hajnal Miklós
(Momentum), Orosz Anna (Momentum), Szabó Rebeka (Párbeszéd), Tordai
Bence (Párbeszéd), Szabó Tímea (Párbeszéd), Jámbor András
(Párbeszéd), Bakos Bernadett (LMP), Csárdi Antal (LMP), Hiszékeny
Dezső (MSZP), Kunhalmi Ágnes (MSZP), Hiller István (MSZP), Vajda
Zoltán (MSZP), és Molnár Zsolt (MSZP) lesznek a tagjai, míg a
csoport vezetője Gy. Németh Erzsébet (DK) lesz. A csoport elnöki
tisztségét félévente rotációs alapon töltik be.
Nem fogjuk hagyni, hogy a kormány a jövőben is úgy kezelje
Budapestet, mintha nem is az ország része lenne, és amelyet minden
gátlás nélkül lehet kizsigerelni különböző kormányzati
megszorításokkal. A főváros mától hangsúlyosabban is ott lesz az
Országgyűlésben, és meg fogja védeni magát a Budapest-ellenes
kormányzattól!
Gy. Németh Erzsébet (DK)
Tompos Márton (Momentum)
Kunhalmi Ágnes (MSZP)
Csárdi Antal (LMP)
Szabó Tímea (Párbeszéd)
Kiadó: Demokratikus Koalíció
Író Olvasó találkozó lesz a héten pénteken délután dél négytől Mezőcsáton a szépséges közösségi házban. Meghívtak, s remélem , hogy rajtam kívül aktív...
Minden évben október közepén ünnepeljük a Tojás Világnapját, amely kiváló alkalom arra, hogy ne csak a tojás sokoldalúságát, hanem a biztonságos felhasználását...
A Városgazda üzemeltetésében lévő Miskolci Állategészségügyi Telep 142. alkalommal tartja meg nyílt napját július 10-én szombaton, 10:00 és 14:00 óra között...
Nem tudni mi az oka, hivatalos tájékoztatást sem adtak ki, de ma délelőtt a miskolci bevásárlóközpontokban folyamatosan bemondták, nem lehet bankkártyával fizetni. Kezdtem...
Mit tud a Sinopharm kínai vakcina? Mit jelent az inaktivált vírus? Kinek nem ajánlott és miért ez az oltóanyag? Szakgyógyszerészünk, Dr. Budai Marianna,...
Ez egy jólsikerült panorámakép. Kitűnően érzékelteti milyen óriási volt az érdeklődés a legútobbi múzemi baráti kör találkozóján. Vendégünk volt Bodrogkeresztúr polgármestere, Rozgonyi István...
2023. 11. 16., cs – 15:03 Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányságon egyházi és rendőri vezetők tekintették át az elmúlt évek közös...
A mesterséges intelligencia új dimenziókat nyit a gyomorrák korai felismerésében, így növelve a betegek gyógyulási esélyeit egy olyan betegség esetében, amely gyakran csak...
Vlagyimir Putyin orosz elnök egyik legszorosabb szövetségese arra figyelmeztette az Egyesült Államokat szerdán, hogy a világ „nukleáris disztópiába” sodródhat, ha Washington tovább folytatja...
Kisvárkonyi Csaba életében már sokszor szembeszállt a lehetetlennel. Mint a cég kirendelt tanára vénségemre próbálta meg az angol nyelvet a fejembe verni. A...
Mindenkinek vannak rossz napjai. Olyan, amikor józanul magunkkal is összeveszünk, s haragszunk az egész világra. Sanyi kifogta ezt nálam. A borongós fülledt reggelen...
Időközi választást tartanak szeptember 25-én, vasárnap Miskolc 3-as számú egyéni választókerületében – a voksolásra azért van szükség, mert a terület korábbi önkormányzati képviselője,...
A Miskolc Holding Zrt. megbízásából a 306-os út repülőtéri úti szakaszán, az új légimentő bázisnál lévő csomópontban, kivitelezési munkák zajlanak 2023....