Az ELTE-n évente mintegy 5-6000 hallgató végez, és számuk évről évre
növekszik. A világon ma élő ELTE Diplomások, azaz alumnusok száma
kb. 150.000 főre tehető. Az Egyetem Szenátusa által 2008-ban
létrehozott ELTE Alumni Szervezet ezen közösség számára kíván
lehetőséget biztosítani: az egymással és az Alma Materrel való
kapcsolattartásra.
A szervezet közösségi kommunikációs oldalán, az ELTE Alumni
platformon kapcsolatot ápolhat egyetemi társaival, csatlakozhat a
végzettsége, érdeklődése szerinti karok Alumni Tagozataihoz is.
Mindemellett számos más inspiráló lehetőség várja: nyomon követheti
a korábbi hallgatók számára érdekes események, összegyetemi és
szakmai alumni találkozók és rendezvények, valamint a legújabb
Alumni Kártya kedvezmények hírét; igénybe veheti az ingyenes karrier
keresőt-ajánlót; és értesülhet a továbbtanulási lehetőségekről is.
Az ELTE Alumni program arra is alkalmat teremt, hogy a végzett
hallgatók megoszthassák a pályafutásuk során felhalmozott tudásukat,
sikereik hírét, vagy egyéb módon, pl. mentorálással, gyakornoki
pozíciókkal, hírvivéssel, önkéntes munkával, SZJA 1% és más, anyagi
felajánlásokkal támogassák az Alma Materüket, és annak tehetséges,
rászoruló hallgatóit - ezáltal is tovább erősítve az ELTE-s diploma
értékét.
A programhoz az ELTE Alumni platformon történő regisztrációval
csatlakozhat.
Vigye hírét: Örök Diákjait visszavárja az ELTE Alma Mater!
Kiadó: ELTE Alumni Alapítvány
Jó ötlet. Férfimegőrző az Auchanban. Míg a család jobbik fele az áruházban csatangol a focimániás ház ura itt élvezheti az aranylábú fiúk rugdosódását.Ottjártamkor...
A Magyar Telekom Igazgatósága döntött arról, hogy 2017. november 1-jétől a kis-és középvállalati szegmensbe sorolt ügyfelek kiszolgálása új szervezeti keretek között folytatódik a...
A Szudáni Átmeneti Suverén Tanács vezetője, Abdel-Fattah Al-Burhan altábornagy szerint a február 3-i ugandai találkozója Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnökkel Szudán nemzeti és biztonsági...
Hogy a Fidesz hatalmát a kormányzati szinten működtetett korrupció tartja életben, az eddig sem volt kétséges számunkra. Nyilvánvalóan a miskolciak előtt...
Rádiófelvétel 13 órától a Kossuth rádió készít riportműsort az egyesületről, a szerkesztők betegtársakkal is szeretnének beszélgetni. Aki szívesen részt venne a riportban, részvételi...
A fővárosi költségvetésében 1,8 milliárd forintot különítettek el rá. Mintegy kétmilliárd forintból várhatóan 2019 végére valósulhat meg a fővárosi Blaha Lujza tér rekonstrukciója....
Az olvasók iránymutatásával formálódó online regény története először az Olvasás Éjszakája eseményen lesz hallható a szerzők, Ungvári Tamás és Kelecsényi László előadásában. A...
Valamikor az átkosban amikor még fax se volt ilyen masinával másoltuk amit sokszorosítani kellett. Természetesen volt indigó – fogadjunk, sokan már ezt se...
TERVEZETT KAMERÁK LISTÁJA: Vigyázat, vannak kivédhetetlen kamerák az út mentén. Többek között ezek a piroson való áthajtást is rögzítik. A Garmin tipusu GPS...
Folyamatosak az egészségügyi ellátás biztonságos újraindítását szolgáló szervezési munkálatok a BAZ Megyei Központi Kórház és Egyetemi Oktató Kórházban – adta...
Január 18-án, a budapesti gettó felszabadulása 70. évfordulóján a Vörös Hadsereg (sic!) Alexandrov Együttes Kórusa lép fel a Dohány utcai zsinagógában a Budapesti...