A Dunaferrt tönkretették a korábbi tulajdonosok, vállalatvezetők, a
háború, az elhibázott brüsszeli szankciók és az energiaválság.
Olyannyira, hogy már a dolgozók fizetése is veszélybe került, ami
több ezer családot lehetetlenített volna el.
A Kormány ezt nem hagyta, Védelmi Bizottságot állított fel és
felszámolót rendelt ki a céghez, aki megkezdte a vállalat
helyzetének rendezését, a decemberi bérek kifizetése pedig már a
Bérgarancia Alapból történt.
A helyzet megnyugtató rendezése érdekében a Kormány Mészáros
Lajos, Dunaújváros parlamenti képviselőjének javaslatára arról
döntött, hogy hat hónapon keresztül kifizeti a Dunaferr dolgozóinak
bérét. Ez több mint 16 milliárd forintos átmeneti segítséget jelent,
a januári béreket így már a következő napokban megkapják a dolgozók.
Tartós és hosszú távú megoldást azonban az jelenthet, ha a vasmű
megbízható és stabil működést biztosító tulajdonost kap. A Kormány
ezen fog dolgozni a következő hónapokban, ugyanis így védhetők meg a
családok, így védhetők meg a munkahelyek.
Kiadó: Gazdaságfejlesztési Minisztérium
Érdekes a felállás – pontosabban a hozzáállás Gyurcsány Ferenc miskolci látogatásához a baloldalon. Latolgatják, hogy az itteni vizitje hoz e a konyhára annyit...
Az árusokkal történt egyeztetést követően a Zsarnai piacot működtető Miskolci Városgazda Nonprofit Kft. módosítja a nyitvatartási rendet. Így a piac...
Tessék csak gondolkodni! Ha bemegy egy nagy puccos műszaki áruházba, mennyit fizethet az elegáns környezetért. Szerintem sokat. Így aztán elárulom, hogy Miskolcon a...
Olvasni sokat lehetett az átkosban a barátokról, a szerzetesekről meg az apácákról. Látni viszont csak a francia és az olasz filmekben láthattuk őket....
Miskolc polgármestere közösségi oldalán azt írta: mindent megtesznek Miskolc fejlesztéséért. – Miskolc polgármestereként azt vállaltam hogy minden szinten és minden fórumon Miskolc érdekeit...
A Német Nemzetiségi Önkormányzat szervezésében 2016. január 20-án, szerdán 15 órakor a Minorita templomban római katolikus liturgia szerinti német nyelvű mise kerül bemutatásra....
Pártonkívüli, független jelölt – Chicholina eredeti magyar változata – a legesélyesebb képviselőjelt – Kelemen Anna. Szereti a kutyákat, tehát a cukiprogramot is teljesítette....
Jelentősen nőveli városunk turisztikai vonzerejét, hogy már a Kazinczy utcai zsinagóga közelében az újjonnan nyílt zsidó múzeum is látogatható. Jelenleg az észak-magyarországi csodarabbik,...
Filmes Kvíz – Oscar-díjas filmek 2025. március 22. 15:30 Miskolc Művészetek Háza Uránia Art Moziterem A CINE-MIS Nonprofit Kft. nagy örömmel értesíti a...
A Kéményseprők Országos Szakszervezetének közleménye Budapest, 2019. március 21., csütörtök (OS) Az AB szerint rendben van az új kéményseprő-ipari törvény módosítása de hiányos....
Gól!!!!!! Mégsem. Inkább öngól. Régebben izgatottan, most viszont csupán kíváncsisággal vártam a focibajnokság mérkőzéseit. Leszögezem gyorsan: imádom a focit. Koromat érzékelteti,...
A Magyar Máltai Szeretetszolgálat miskolci csoportja úgy jó tíz esztendeje egy speciális , ma már úgy mondanánk , hogy egy igazi Összetartozunk tábort...
Magyarországon bárki bármikor állattartóvá válhat. Van, hogy tartási ismeretek nélkül vesz család magához házi kedvencet. Az átgondolatlanság végett sok esetben a megunttá...
Dicsekszem, büszkélkedem. Egymásközt vagyunk – elmondhatom, húsz esztendősen – esküszöm tanúim vannak rá – úgy nyertem országos szépségversenyt az Ország Világban, hogy a...
Megnyílt Vascsák Andrea rajzművész kiállítása City Art Galériában Kamarás Máté színész, musical és rockénekes méltatta a kiállítást, amely megtekinthető a Miskolci City...
Lázár János kancellária miniszter vezetésével tartották meg kedden délelőtt a kormány és a zsidó szervezetek úgynevezett kerekasztal párbeszédét.Mindkét részről úgy kommentálták, eredményes volt...