NEM ADOTT ELSŐBBSÉGET, BALESETET OKOZOTT
police

A sofőrt a Tiszaújvárosi Rendőrkapitányság közúti közlekedési baleset okozásáért három hónap időtartamra eltiltotta a vezetéstől, illetve harmincezer forint pénzbírsággal sújtotta.

A Tiszaújvárosi Rendőrkapitányság egy közlekedési balesetben folytatott helyszíni szemlét 2023. március 1-jén a délelőtti órákban, mivel egy 40 éves sofőr szabálytalanul közlekedett a tehergépkocsijával a 351-es számú úton. A férfi úgy haladt, hogy az „Állj! Elsőbbségadás kötelező!” közúti jelzőtáblát figyelmen kívül hagyta, és nem biztosított elhaladási elsőbbséget a kereszteződésben, egy jobbról érkező teherautónak, melyek következtében összeütköztek. A baleset során személyi sérülés nem történt a két járműben szerencsére csak anyagi kár keletkezett.

A hatóság a sofőrt eljárása során még aznap három hónap időtartamra eltiltotta a vezetéstől, illetve harmincezer forint pénzbírsággal sújtotta.

A Tiszaújvárosi Rendőrkapitány Közlekedésrendészeti Alosztálya az alábbiakra hívja fel a gépjárművetők figyelmét:

A KRESZ egyértelműen kimondja, hogy a „STOP” táblánál minden esetben meg kell állni!

Az „Állj! Elsőbbségadás kötelező!” tábla azt jelzi, hogy az útkereszteződésnél – a megállás helyét jelző útburkolati jel előtt, ilyen útburkolati jel hiányában az útkereszteződésbe való behaladás előtt – meg kell állni, és a védett úton érkező jármű részére elsőbbséget kell adni!

Aki a fenti szabályokat megszegi nem csak a saját életét, de másokét is súlyosan veszélyezteti!

Egy védett úton közlekedő járművezető ugyanis nem számít arra, hogy egy útkereszteződésben az elsőbbséget nem kapja meg, és a váratlan szituációban máris elkerülhetetlen a tragédia! A szabálytalankodók tehát felelőtlen magatartásukkal alapvetően rendítik meg a közlekedőkben a bizalmi elvet!

A rendőrség óva inti a járművezetőket, és felhívja a közlekedők figyelmét, hogy a közúti közlekedési szabályokat mindig tartsák be! Ne feledjék, az elsőbbségi jog megsértése továbbra is az egyik legfőbb baleseti ok, ezért soha ne kockáztassanak!

 „… hogy mindenki hazaérjen!”