Ray Kurzweil informatikus és jövőkutató nagyon sok, meglepően konkrét jóslata eddig pontosan teljesült. Igaz, akadtak csúnya melléfogásai is.
Kurzweil egészen pontos határidőt adott meg arra vonatkozóan, hogy az emberiség mikor éri el a halhatatlanságot és mikor következik be a mesterséges intelligencia által a szingularitás. (Szingularitás: egy olyan előre jelzett pont a civilizáció fejlődésében, melynél a technológiai fejlődés annyira felgyorsul, hogy az emberek nem lesznek képesek azt teljesen megérteni és megjósolni.)
Ha a jóslatai beigazolódnak, már csak a következő hét évet kell kihúznia az emberiségnek, hogy esélye legyen az örökkévalóságra.
Aki autót vezet, aki mindennap kiveszi, a részét a közúti forgalom dzsungeléből készüljön fel, hogy bármikor érheti valamilyen kellemetlenség. Mikor egy száz vagy...
Nagy érdeklődés kisérte a Zsidó Múzeum és baráti kör kedd esti rendezvényét. A prima díjas Gecse Attila református lelkész volt Markovics Zsdolt főrabbi...
Debrecen, Miskolc, Nyíregyháza – Továbbra is középpontban a nemzetközi és regionális digitális szektor, folyamatban a stratégiai célok megvalósítása: magyar és román megyei napilapok...
Ukrajnai bombázás során Oroszország egy szülészeti és gyerekkórház ellen indított támadást 09.03.22. – forrás: YouTube ujkelet.live Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Kneszet plénuma...
Budapest, 2019. december 31., kedd (OS) Itthon minden negyedik ember depressziós, százezer szkizofrén, sok az öngyilkosság. Szerepe van a szemléletnek,...
Beszélgetés Prof. Kaptay György akadémikussal, a Miskolci Akadémiai Bizottság elnökével a MAB illemkódexéről (MKSZ): Január utolsó napjaiban került fel a MAB honlapjára az...
A néhány naposra tervezett ukrajnai invázió egyértelmű kudarca után Putyin elnök viszonylag hamar elővette az atomkártyát. Hónapok óta fenyegetőzik azzal, hogy nukleáris fegyvert...
Új irodát keres vállalkozásának? Nagyszerű megoldást kínálunk! Várja Önt és cégét Miskolc belvárosában Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara felújított székháza. Az irodaház 1....
Budapest, 2019. május 23., csütörtök 2019. május 20-án a Parlamentbe látogattak az Országos Polgárőr Szövetség képviselői, ahol Kövér László házelnök is fogadta...
A hét közepén bejárás lesz a miskolci zsinagógában. A hitközség vezetői meghívták azokat potentátokat, kormánypárti képviselőket akik elegendő lobbierőt képviselnek a felújítás, a...
Belekavarodott saját folyamatos műsorváltozásaiba a TV2 Csoport, így fordulhatott elő, hogy napokkal a Házasság első látásra fináléjának e hét keddi adásba kerülése előtt...
2022. 02. 11., p – 13:59 Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság A rendőrnő átérzete, és ráhangolódott annak a férfinak a problémájára, aki bejelentést tett a...
Július 21-én nyílik meg a Csodarabbik útja nevet viselő, Észak-Magyarország zsidó örökségébe vezető zarándokút első állomása, a Mádi Rabbiház. Az eseményt Lázár...
Az Operatív Törzs még május 5-én döntött arról, hogy a 200 fő feletti idősotthonok számára biztosítanak non-invazív lélegeztetőgépeket. Ezek a rendkívül egyszerűen kezelhető...
Miskolcon az újonnan beépülő településrészeken, de sajnos a már régen kialakult utcákban is előfordul,, hogy egyes ingatlanok tulajdonosai nem tüntetik fel...
A rajongók már több mint 460 ezer digitális buzdítást küldtek a Telekom „Szurkolói Szív” alkalmazásával. Több szempontból is kedvezően hathat ránk a szurkolás,...