Csereháti pasztorálszociográfia
könyvajánló beszélgetés
Kamarás István professzor és Bartha István lelkipásztor beszélgetése
Bartha István: Abban a megtisztelő helyzetben vagyok, hogy pasztorálszociográfiádat már 2021 decemberében, kézirat formájában olvashattam. Az elmúlt években láttam néhány fantasy filmet, amikben vagy egy társasjáték vált valósággá, vagy egy könyvbe került bele az olvasó. Kicsit ez jutott eszembe róla. Mennyire érzed merésznek ezt a vállalkozásodat, és mennyiben tudod azt mondani, hogy valós tapasztalatokon alapul?
Kamarás István OJD: Megpróbálni a jövőt látni ugyancsak merészség, sőt talán pofátlanság. Kissé más a helyzet egy olyan utópia esetében, mely az akár meg is történhetne jegyében íródott, mint a Csereháti pasztorálszociográfia, amiről olvasói közül sokan szintén így gondolják. Amit ebben megírtam, abból sok minden megtörtént, pontosabban olyanokat is írtam bele, melyek egy az egyben megtörténtek, mint például az uborkázás, vagy az, hogy egyszerű parasztasszonyok művész gobelint szőnek a templom részére. Amikor a 90-es évek elején olyan katolikus plébániákról és plébánosokról írta, ahol olyasmi történt és akik olyasmit csináltak ami akkor teljesen rendhagyó volt, úgy is lehetett olvasni, hogy a jövő valósult meg a jelenben.
B.I. A könyvedről készült pódium beszélgetésben Kiss Ulrich S.J. említett olyan példát, ahol egy termelő üzem dolgozói között alakított ki a tulajdonos egy testvéri közösséget, amelyben havi rendszerességgel, istentisztelethez hasonló keretek között összegyülekeznek, és meg tudják beszélni az aktuális ügyes-bajos dolgokat is. Ez tehát nem utópia. Nyilván ennek ára van, hiszen a kizárólag profitot szem előtt tartó kapitalizmus érdekeivel ez ellenkezik. Lehetségesnek tartod, illetve látsz rá hazai példát, hogy egy sikeres ember, vagy csoport, akár a saját anyagi érdekeivel ellentétesen is képes arra, hogy mégis törekedjen a közösség építésére?
K.I. Erre azért akad példa a világi és a vallási civil mozgalmak világában egyaránt, az országosan ismert példák mit Ritoók Nóra vagy Iványi Gábor mellett is szép számmal.
B.I. Mit mondanál annak, aki szerint ez az egész csupán egy letűnőfélben lévő ódon intézmény belső problémája, és a valós társadalom már régen túl van ezeken?
K.I. Egyebek mellett ― mint például a misztika ― a vallás két fontos halmazállapota az intézmény és a mozgalom. Ezek mindig is egymás mellett, egymást befolyásolva éltek, gondoljunk például Szent Ferenc mozgalmára, és az intézményes egyház nevében velük bölcs kompromisszumot kötő pápával, aki az intézményt képviselte. Megjegyzem ez esetben a mozgalmat képviselő Ferenc is bölcsen engedett, nem úgy mint egyes eretnekmozgalmak képviselői. Mivel mint minden vallásban és egyházban a katolikusiban is jelen vannak a mozgalmak, a szükségszerűen mindig elmeszesedő, megmerevedő intézményt megújulásra ösztönző mozgalmak, ha csak el nem kergetik vagy tűzzel-vassal ki nem, irtják őket, életerejét jelenthetik a vallási intézménynek. Ferenc pápa egyházát, akár argentínai püspök korában, akár pápaként például erőteljesen befolyásolta a felszabadítás teológiája mozgalma. Utópiám tengelyében egy katolikus egyházreform szerepel, mely egyben társadalmi reform is, egy három felekezetű valóságos terepen játszódik, és az utópiabeli reformtörekvések jelentős részben felekezet-, sőt vallásköziek is. Azt egyébként nem hinném, hogy a katolikus egyház ódonabb lenne, mint mondjuk a hozzá képest jóval fiatalabb evangélikál egyházak. A mindenkori valós társadalom, főleg annak fogyasztói változatai pedig éppen a mozgásban lévő egyházakhoz vagy egyházi törekvésekhez képest maradnak le. Mely ország kormányának környezetvédelmi politikája közelíti meg Ferenc pápa „Laudato si” enciklikájában leírtakat?
B.I. Nem érzed mégis, hogy túl szép ez így? Hiszen a visszafogott és realisztikussá fotoshop-olt álmodozás közben egy nagyon is valóságos, és sajnos egyáltalán nem könyv formájában, mégis minden képzeletet felülmúlóan brutális disztópia épül körülöttünk.
K.I. Egy utópia rendeltetésénél fogva túl szép kell legyen, mert tudatosan eltekint a szigorú történelmi meghatározottságoktól, és túl optimista az emberképe. A Csereháti pasztorálszociográfia ebben, ahogyan mondod, brutális disztópiában játszódik, amelyben végül is megszüntetik az egyházmegyét, amelyben azonban – és ettől utópia – a mozgalmat, a ferencpápista rendet nem lehet megszüntetni. Annyiban talán mégis eltér könyvecském a hagyományos utópiáktól, hogy fontos fejezete az Üvegplafon, melyben szó esik a növekedés határairól. Arról a reális akadályról is szó esik, hogyan veszélyeztethet egy ilyen reformot a mobiltelefon csábítása. Ami a mi kis magyar disztópiánkat illeti, bérmennyire is fojtogató, ki lehet nevetni, túl lehet lépni ‒ transzcendálni ‒ rajta, és lehet orra elé utópiát állítani. Az is igaz, hogy egyelőre csak egy 150 példányban megjelenő könyvben, mely annak az egyháznak, a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösségnek a kiadójánál jelent meg, melynek egyes tevékenységei talán még fel is múlják az utópiámban leírtakat.
B.I. A szereplők között vannak valós személyek is. A néven nevezett szereplők is nyilván valós személyekről szerzett tapasztalatok alapján lettek megformálva. Amikor a megszólalásaikat fogalmazod, beleéled magadat a helyükbe, próbálsz a fejükkel gondolkozni?
K.I. A klasszikus utópiáktól eltérően sok valóságos, vagy azokhoz nagyon, vagy csak ebben-abban hasonló személy jelenik meg, ezzel is sugallva, hogy akár meg is történhetne. Természetesen nagy hatással voltak rám olyan személyiségek, akikkel találkozhattam, és most illendőségből az élőket nem említem, akik József Attilát idézve „túlléptek e mai kocsmán”, mint például Rozgonyi György a szentimrevárosi földalatti katolikus mozgalom civil vezetője, Nyíri Tamás teológus és filozófus, Gyökössy Endre református teológus és pszichológus, Zsolnai József iskolateremtő pedagógus, Pálos Antal jezsuita, Balogh Zoltán polihisztor, Nagy Árpád katolikus plébános, Hankiss Elemér filozófus. Esetünkre is érvényes, hogy ‒ megint József Attilát idézve ‒ „Verset írunk – ők fogják ceruzámat s én érzem őket és emlékezem.”
B.I. Ha nem is panaszkodik mindenki mindig arról, hogy magára marad, és hiányzik a szolidaritás, néha mégis az az érzésem, mintha Karinthy novellája válna valóra, ahol mindenki állítólag azt kiáltotta, hogy „a názáretit!”, de együtt valahogy ez mégis úgy hangzott, hogy „Barabbást!”. Hogy látod ezt?
K.I. A magamra maradást én is többször megéltem egyes ügyekben, egészében és végleg sosem maradtam magamra, mert még a magamra maradásban is voltak vagy lettek társaim, és más ügyekben megmaradtak mellettem.
B.I. Keresztény szociológus vagy inkább, vagy vallásszociológus?
K.I. Szociológus vagyok, szociográfus vagyok, író vagyok és nem keresztény ez meg az. Nem tudom és nem akarom lehántani magamról énjeimet. Amikor kutatok, írok, amennyire lehet megpróbálom felmérni habitusbeli, értékrendbeli, világnézeti elfogultságaimat. Szociológus vagyok és keresztény vagyok és Bulgakov- meg Tarkovszkij-kedvelő vagyok. Evangélikus egyetemen és adventista főiskolán tanítok. Szociográfusként Szent Pállal szólva amikor a krisnánsokat kutattam, krisnás voltam, amikor evangélikusok között, evangélikus, amikor Kiskunhalason kiskunhalasi.
B.I. Van remény Magyarország számára? Van remény az egyház számára? Tudunk reményt mutatni általában az embereknek? Keresztényként – gondolom – ezekre a kérdésekre mindketten igennel válaszolnánk. A kérdésem hozzád, mint tudóshoz, most az, hogy látsz valamit kibontakozni az emberek között, ami hasonlít az utópiádhoz?
K.I. Mint említettem, utópiám az akár meg is valósulhatna jegyében született földre szállott utópia, több már kicsiben, periférián, titkokban megvalósultat építettem bele.
B.I. Melyik megközelítés a relevánsabb számodra: a kereslet-kínálat palettán össztársadalmi problémák megoldásán dolgozni vallási, ideológiai, kulturális különbségeken felülemelkedve, gerilla módszerekkel, vagy arra a kérdésre felelni tettekkel, hogy Krisztus tanítványainak mi is a valódi küldetésük a világban? Tudom, ez így csapdának tűnhet, hiszen a két dolgot nem szabad egymás ellen kijátszani, de talán a kettő közötti átfedést még inkább érzékelhetővé teszi ha külön-külön mindkét megközelítést magunkévá téve, azokat konzekvensen végiggondoljuk. Lehet ez egy közös nevező, amit tulajdonképpen az utópiát tényleg a földre hozhatná?
K.I. Igazi poéngyilkos vagy. Pontosan elmondtad kérdések formájában, hogy miről szól a könyvem. Így csak azt mondhatom rá, hogy: Ámen!
B.I. Annál inkább ajánlom elolvasásra mindenkinek! És köszönöm a beszélgetést!
A beszélgetés aktualitását az alábbi könyvek megjelenése szolgáltatta:
Kamarás István OJD: Ferencpápista egyházreform a Csereháton. Egyházreform, Budapest, 2018.
Kamarás István OJD Csereháti pasztorálszociográfia. Wesley, Budapest, 2022.
(A beszélgetés a SOLA Rádió Agora című 2023 márciusi műsorának szerkesztett változata)
