A BIZTONSÁG JEGYÉBEN
police

Tiszaújvárosban a „A biztonság napján” a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság baleset-, és bűnmegelőzési szakemberei is részt vettek.

Tiszaújvárosban, 2023. április 22-én rendezték meg „A biztonság napja” városi programot, ahová több más szervezet mellett a rendőrség is meghívást kapott.  A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság, illetve Tiszaújvárosi Rendőrkapitányság munkatársai bűnmegelőzési tanácsadással, prevenciós totóval, kifestővel, valamint vagyonvédelmi bemutatóval várták a rendezvényen megjelenteket. A nap folyamán a balesetmegelőzés jegyében kerékpáros, és rolleres ügyességi pályát próbálhattak ki a gyermekek. Tovább gazdagították a programot a kutyás és intézkedéstaktikai bemutatók is.

A jó hangulatú rendezvény lehetőséget teremtett arra, hogy a programra kilátogató érdeklődők megismerkedhessenek a rendőrség mindennapi munkájával, és hasznos tanácsokkal, illetve élményekkel térhessenek haza.