Skip to content

Mit mér, hol szabad száguldani és mikor bírságolnak? – minden, amit az új traffipax-rendszerről tudni akart

Mit mér, hol szabad száguldani és mikor bírságolnak?  – minden, amit az új traffipax-rendszerről tudni akart

Mit mér, hol szabad száguldani és mikor bírságolnak? – minden, amit az új traffipax-rendszerről tudni akart© Technológia: Mandiner.hu

A napokban sokakat foglalkoztattak a sebességmérő kamerákkal kapcsolatos sajtóhírek azt követően, hogy megszűnt a traffipaxok esetében korábban alkalmazott tűréshatár. A rendőrség pedig nagy erőkkel fejleszt: épp most mutatták be az új TraffiCapture TC-108 rendszert, amelyből mintegy negyven kerül országszerte a rendőrautókba. Az eszközökben amerikai lézertechnológia működik, a sebességmérés mellett szimpla videófelvételre is képesek (a gyorshajtásokról eleve készül mozgókép és fotó a mérés mellett), és természetesen van rajtuk GPS-es térkép is. 230 méteres távolságból is hibátlanul olvassa le a járművek rendszámát és méri meg sebességüket. Óberling József, az ORFK Közlekedésrendészeti Főosztályának vezetője szerint „ez a ma elérhető technika csúcsa, amely három tized másodpercenként ezer mérést képes végezni, ennek az átlaga a mért és kijelzett adat”. Júniustól már számítani kell arra, hogy ezek a gépek mérik a sebességünket. Ezeken felül idén már 94-re emelkedik országszerte a trükkös sebességmérőnek nevezett Trafiboxok száma, néhány hete 48 új dobozt helyeztek ki az utak mentén.

A technikai fejlesztéseken túl pedig a jogszabályi környezet változása is arra ösztönözheti a sofőröket, hogy az eddigieknél következetesebben tartsák be a sebességhatárokat, május elsejétől a sebességellenőrzéssel érintett jármű esetében a jogilag elfogadott sebesség ugyanis az az érték, amelyet a hitelesített sebességmérő mért. Míg korábban volt egy bizonyos érték, amelyet egyfajta hibahatárként könyveltek el, s így nem szankcionálták a (visszafogott) gyorshajtást, a változás következményeként

megszűnt a kiskapu, szabályos kell vezetni.

Az Országos Rendőr-főkapitányság tájékoztatója szerint egyébként a korábbi gyakorlatot a több tíz évvel ezelőtt használt eszközök mérési pontatlanságai miatt alkalmazta a rendőrség, hiszen azok esetében még előfordulhatott olyan mértékű eltérés, ami ezt indokolta. Hangsúlyozzák, mindebből semmit sem tapasztalnak majd azok, akik szabályosan közlekednek.

Régen volt – hogy is volt?

Hogy értsük, mi változott pontosan, a rendőrség által közreadott példájával illusztráljuk a helyzetet. Lássuk, mit történt, valakit lakott területen belül 52 km/órás sebességgel mérnek be! Május elseje előtt a rendőrség az 52 km/óra mért értékből következetesen levonta a 3 km/óra hibahatárt, az így kapott 49 km/óra megállapított sebesség alapján pedig megállapította, hogy hősünk nem követett el szabálysértést. Ma azonban a mért sebességen – a sokkal precízebb készülékek és a fenti jogszabálymódosítás miatt – nem változtatnak, ezért a járművezetővel szemben szabálysértés miatt máris jöhet az intézkedés.

Ha a (túlságosan) lelkes sofőr autópályán haladva 130 km/órás megengedett sebességnél 151 km/órával kerül a kamera látószögébe, azt áprilisban még simán megúszhatta: a 151 km/óra sebességből levontak 3%-ot (április 30-ig úgy számoltak, hogy 100km/h sebességig 3km/h-t vontak le a megállapított sebességből, e fölött pedig 3 százalékot), így 146.5 km/óra volt a jármű hivatalos sebessége. Ez a túllépés pedig, ha nem állították meg a sofőrt, nem volt szankcionálható. Májustól viszont a 151 km/óra sebesség pontosan annyi, amennyi, így ez a gyorshajtás már megállítás nélkül is bírságolandó az objektív felelősség alapján. Ráadásul

30.000 forintos csekkre számíthat a renitens autós

ebben az esetben.

A kijelző nem hazudik

A rendőrség arra is felhívta a figyelmet, hogy téves az a közhiedelem, ami szerint az autók sebességmérője felfelé torzít. Néhány esetben ugyan történhet ilyen (ezt egy okostelefonnal könnyedén ellenőrizhetjük), a mai autókba épített műszerek azonban pontosak, így nem érdemes abból kiindulnunk, hogy az autónk által jelzett 53 km/h valójában csak 50…

Lehet, hogy büntetés helyett figyelmeztetéssel megússzuk, de nem érdemes rohanni

Az ORFK a nagy közérdeklődést és sajtófigyelmet kihasználva a változásokkal párhuzamosan folyamatosan arra hívja fel a figyelmet, hogy a személyi sérülésekkel végződő közúti balesetek között még mindig toronymagasan vezető baleseti ok a gyorshajtás, a potenciális sérülések súlyossága pedig hatványozottan arányos a sebesség nagyságával.

Azt ígérik ugyanakkor, hogy bár már 1 km/órás mért sebességtúllépés is szankcionálható, a kisméretű sebességtúllépés esetén a rend éber őrei nem bírságolni, csak figyelmeztetni fognak. Fontos ugyanis, hogy tisztában legyünk a veszélyekkel.


Szántó István


Related article

Lezárt ügyek: Varázsdohányt árult

A Miskolci Rendőrkapitányság új pszichoaktív anyaggal visszaélés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott nyomozást egy 22 éves felsőzsolcai férfival szemben. A gyanúsított –...

0 Comment

LEFOGLALT FEGYVEREK

Több lőfegyvert foglalt le egy miskolci férfitól a rendőrség, a Terrorelhárítási Központ műveleti egységével közösen végrehajtott akciójában. A beszerzett információk alapján a Miskolci...

0 Comment

GYANÚS LETT A FURIK

Szolgálatba indult az a rendőr, aki azonosított egy hernádnémeti családi ház feltörésével gyanúsítható férfit, aki talicskában tolta az ellopott értékeket. Lopás bűntett elkövetésének...

0 Comment