Drága apámnak volt egy fekete töltőtolla. Sokáig őriztem, őrizgettem, nem használtam. Úgy gondoltam 1962 -ben amikor elhunyt, hogy ha nagy leszek majd én is ezt használom. Abban az időben ugyanis egy ilyen írószerszám olyan személyes kincs volt mint a karóra. Nem divatcikk volt, nem váltogattuk az időmérőket mint manapság. Annyira nem, hogy amikor az első öltönyömet méretre szabták, Tamás Bandi bácsi úri és mesterszabó a zsebórának is helyet csinált a nadrágra.
Apukám egyszerű autószerelő, de inkább sofőr volt. Minek is kellett neki egy ilyen puccos töltőtoll. Nos, akkoriban a menetlevél fontosabb kelléke volt a vállalati kocsiknak mint a mentőláda. Minden rendőr elsőre erre volt kíváncsi, hová merre mennek és mit szállítanak, kik ülnek a kocsiban. Így aztán Apukám indulás előtt adminisztrált – nem a féket és az irányjelzőket ellenőrizte hanem kitöltötte a menetlevelet. Ilyenkor komótosan elővette a kupakos töltőtollát s körmölésbe kezdett, időnként pedig megnézte van e benne elegendő tinta. Mert ezért ugyanis külön kellett jelentkezni a terményforgalmi vállalat titkárságán. Semmi nagyvonalúság, ott helyben kellett tele pumpálni, eszébe sem jutott egyszerre egy üvegcsével vételezni. Ne, hogy már megrövidítsék a népi, állami tulajdont képező írószer festéket.
Azokban az években nekem még csak tollszár jutott. A Kossuth utcai általános iskolában még olyan kényelmetlen százesztendős egybe padok padok voltak, amelyeknek az írótábláján középen tintatart díszelgett kétoldalt pedig a tollszáraknak egy mélyedés vájtak.
Ahogyan idősödik az ember úgy izmosodik a nosztalgiám. Amúgy minden olyan szívet melengető apróság okán, amelyeket annak idején figyelemre sem méltattunk. Kinek jutott eszébe , hogy elirigyeljem apukám töltőtollát és azon keseregjek nekem csak egy mártogatós tollszár a jussom. Most viszont, hogy egy kínai internetes áruház folyamatosan szuper márkás töltőtollakkal kecsegtet berendeltem néhányat. Tinta nélkül küldik így nekem kell ezután kajtatnom. Jelzem Miskolcon már ritka ahol ez kapható , a Francoban olcsó a Pelikán máshol viszont több mint ötezer forint egy üveges Parker. Nagy szerencse, hogy amikor idegenben elegánsan kiveszem a bőrtokjából és lazán megcsillogtatom a szerzeményemet, senki nem kérdezi meg milyen tintát pazarolok. Persze ha mégis csak azért is eldicsekszem – telik nekem a drágább luxus festékre is.
S ha most valaki azt írja majd, hogy vannak olcsó patronos töltőtollak is, előre jelzem ezek a színes, tarka gyerekes írószerszámok nagyon snasszok.
