VOLT EGYSZER EGY VASAS MŰVHÁZ – EMLÉKFALLAL IDÉZIK MEG A HŐSKORT – Kerényi László képeivel

 

Az épületben ma már szerszámokat értékesítenek, de az üzemeltető cég tulajdonosa nem temette el a sokak számára fontos művelődési ház emlékét: egy több mint háromezer fotót tartalmazó emlékfalat avattak fel szerdán, ami egyszerre tisztelgés is az itt fellépő művészek előtt.

Ahogy arról annak idején lapunk is beszámolt, 2021 szeptemberében nyitott meg a szerszám-nagykereskedés az egykor művelődési háznak otthont adó, Újgyőri főtérnél található épületben. A Vasas rengeteg miskolci számára fontos, sőt: kultikus helyszín, hiszen számos nagyrendezvénynek – báloknak, koncerteknek, előadásoknak – biztosított otthont. Éppen ezért volt fájdalmas sokak számára, hogy az épület állapota egyre romlott.

Érkezett azonban Kocsák Gábor és a Phobex Kft.; öt évvel ezelőtt beköltöztek az épületbe, majd három évvel később megnyitották a szerszám-nagykereskedést. A felújítás során egyebek mellett helyreállították a burkolatokat, eltüntették a graffitiket, a tetőt pedig megjavították.

A Vasas Szerszámközpontot működtető cég ügyvezető-tulajdonosát – idézte fel az emlékfal avatásán – számtalan emlék köti az épülethez. Szívesen mesélte most is fiatalkori emlékét egy Hofi-előadásról, de járt itt iskolabálokon és más rendezvényeken is.

Kocsák Gábor azt mondta, „a kultúra miskolci szentélyében” – bár a funkcióváltás átalakításokat is követelt – igyekeztek a lehető legtöbbet megőrizni az egykori művelődési központból: megtartották a régi mozigépeket és a vetítővásznat, a színházi függönyöket újrahasznosították. És némileg átalakítva, de visszakerült a homlokzatra a Vasas-felirat is: a „vasas” és a „központ” szó maradt, a „művelődési” helyére viszont értelemszerűen a „szerszám” szó került.

A látványos átalakulással párhuzamosan pedig egy háttérmunkába is belefogtak: elkezdték kutatni a művelődési ház múltját, amiben nagy segítséget kaptak a Herman Ottó Múzeumtól, valamint a könyvtártól. Készítettek egy adatbázist a régi műsorokról, felvették a kapcsolatot az intézmény korábbi népnevelőivel, művelődésszervezőivel, technikusaival.

Így találkoztak Furdy Zsókával is, aki korábban több mint tíz évig a művelődési ház programszervezője volt. Az emlékfal avatásán aggodalmát fejezte ki: kifejtette ugyanis, hogy azt látni a világban, hogy a régi dolgok kezdenek elveszni; épületeket rombolnak le, intézményeket szüntetnek meg, zárnak be.

– A Vasas nekem szívügyem volt, a legszebb éveimet itt töltöttem – mondta Furdy Zsóka.

A korábbi művelődésszervező számtalan fellépőt megemlített, akiket a Vasasban láthattak, hallhattak az érdeklődők: ilyen volt a Benkó Dixieland Band, az Edda, a Pokolgép, a Rotor, az Apostol, Hobo és Deák-Bill Gyula.

– Aki akkoriban számított Magyarországon, az megfordult nálunk – mutatott rá.

A zenekarok mellett fellépett itt Hofi Géza, találkozhattak Végh Antallal, Moldova Györggyel, Nagy-Bandó Andrással, de itt találtak otthonra mások mellett éremgyűjtők és tánccsoportok is.

Furdy Zsóka úgy fogalmazott, hogy egy ilyen művelődési központ megszűnése „komoly érvágás” egy város kulturális életében.

– Valami olyan szűnt meg, ami hiába van máshol, nem lehet pótolni. Azt javaslom tehát most, hogy idézzük fel a múltat a fotók segítségével! A képeket nézve emlékezzünk arra, hogy voltak itt népművelők, fellépők, látogatók, és volt egyszer egy Diósgyőri Vasas Művelődési ház. Emlékezzünk rá szeretettel – hangsúlyozta.

Kocsák Gábortól megtudtuk azt is, hogy hármas jubileumot ünnepelnek szeptemberben, hiszen 25 évvel ezelőtt ekkor alapították meg a céget, öt évvel ezelőtt, éppen ebben a hónapban költöztek be a Vasasba, két éve pedig megnyitották az üzletet. Mostantól pedig már az emlékfalat is ünneplik szeptemberben. Azt az emlékfalat, amint több mint 3300 fotó látható, a főbejárattal szemben.

A képek között ott vannak Mocsári László fotói is. Kollégánk 1988-ban kezdett el fotózni, úgy emlékszik, hogy akkoriban nagyon sok zenekar lépett fel a Vasasban, főleg rock- és metál zenekarok. Mások mellett például a Pokolgép, a zenekar az eredeti felállásában játszott Miskolcon. De itt volt az újraindult Beatrice is.

– Az 1980-as zenei korszakból néhány fotót megosztottam a Vasassal. Nagyon örülök, hogy létrejött az emlékfal, mert ez annak a kornak a lenyomata – tette hozzá.

Ha távolról, a bejárattól vizsgáljuk az emlékfalat, a Vasas sziluettje rajzolódik ki, közelről pedig több ezer portrét látunk. A tervek között szerepel, hogy digitalizálják a neveket, és rá lehet majd keresni, hogy kinek hol található a fotója.