GYALOGOSOK FIGYELEM!

A közlekedés résztvevői közül a gyalogosok a legvédtelenebbek, ezért fontos, hogy elsősorban ők maguk, de minden más közlekedésben résztvevő is a lehető legtöbbet megtegye biztonságuk érdekében.

Tekintettel, arra hogy az utóbbi időben megnövekedett a gyalogosokat érintő közúti közlekedési balesetek száma – éppen az elmúlt héten történt Miskolcon is egy halálos gyalogoselütés – ezért a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság az alábbi tanácsokra hívja a figyelmet!

A közlekedés során az első és legfontosabb, hogy a szabályokat betartva, körültekintően, illetve toleránsan közlekedjünk, mivel ezek figyelembevételéve megelőzhetők a közúti közlekedési balesetek nagy része!

Mit tudunk tenni, hogy ne szenvedjünk balesetet gyalogosként a kijelölt gyalogos-átkelőhelyen?

  • A gyalogosok ne menjenek át az úttesten tiltott helyen, illetve tilos jelzésen!
  • A járdáról való lelépést megelőzően győződjenek meg a járműforgalomról, az átkelés biztonságáról! Vegyék figyelembe, hogy nedves, csúszós aszfalton a járművezetők nem tudják hirtelen megállással a gyalogosok által előidézett veszélyt elhárítani!
  • Amennyiben a közelben nem áll rendelkezésre kijelölt gyalogos-átkelőhely, úgy lakott területen belül főútvonalon az útkereszteződés meghosszabbított vonalában van lehetősége átkelni.
  • Fontos, hogy sötétben és rossz látási viszonyok között viseljünk lehetőleg világos, vagy fényvisszaverő ruházatot, hogy jól láthatóak legyünk!
  •  

Hogyan közlekedjenek az autósok!

  • A gépkocsival közlekedők a gyalogos-átkelőhelyek közelében figyelmesen és körültekintő módon vezessenek!
  • Minden körülmények között tartsák be a KRESZ által előírt szabályokat!
  • A járművezetők mindig az időjárási, a látási és az útviszonyoknak megfelelő sebességgel és figyelemmel vezessék az autójukat!
  •  

 „… hogy mindenki hazaérjen!”