Néma cinkosok – torzít a BBC – valamikor a hírszolgáltatás zsínórmértékéül szolgált az egész világon

Chief Rabbi Mirvis a brit miniszterelnökkel
Chief Rabbi Mirvis a brit miniszterelnökkel – Fotó: Chief Rabbi Mirvis / Facebook

“Mert vétkesek közt cinkos aki néma” – mondja Jónás, a Teremtővel veszekedve Babits versében. Nem hiszem, hogy a BBC-nél ismerik a magyar költészetet, de ideje lenne egy jó fordításon keresztül megismerkedni ezzel a verssel. Ideje lenne értő olvasással felfogni, amit Jónás szájába adott a költő: aki egy tragédia közepén hallgat, nem csak gyáva, hanem cinkos is.

Még akkor is, ha BBC-nek hívják.

III. Károly király, a brit miniszterelnök, a parlament, sőt, a brit sajtó nagy része terrortámadásként beszélt, írt az október 7-ei izraeli mészárlásról. Kivéve a közszolgálatiság alappontjának tartott BBC. Ők azóta is, kitartóan “militánsoznak” és “fegyvereseznek”. Azt állítják, a minősítés az olvasó, néző figyelmét torzítja, aki így nem lesz képes önálló véleményalkotásra. Ezért “nincsenek tervek a gyakorlat megváltoztatására”, állítja az Egyesült Királyságban élő zsidók képviseleti szervének, a Board of Deputies elnökének, Marie van der Zyl-nek írt levelében a BBC igazgatótanácsának elnöke. Tim Davie álszent módon még azt is hozzáteszi: biztos abban, hogy aki a BBC adását követte a (terror)támadások alatt és után, semmilyen kétséget nem támaszthatott a Hamasz szándékaival kapcsolatban.

Nos, az a több tízezer, a palesztin terrort és a Hamaszt támogató tüntető, akik antiszemita, anticionista jelszavakat üvöltözve vonultak végig London utcáin, ezek szerint nem a BBC-n követték az eseményeket, hiszen minden bizonnyal rá kellett volna jönniük, hogy a Hamasz “harcosai” terroristák. Biztosan rosszul figyeltek.

A BBC vezetője cinikusságban még rá tud verni magára, amikor hozzáteszi: számos olyan vendéget hívtak meg, akik az adásokban a terroristákat terroristának nevezik, így, szerintük, minden a legnagyobb rendben van.

Hát nincsen. Az Egyesült Királyságban az elmúlt egy hétben a sokszorosára nőtt az antiszemita támadások száma, falfirkák jelentek meg, boltokat támadtak meg ismeretlenek. A lámpaoszlopokra ragasztott, az elrabolt túszokat bemutató plakátokat arabok tépkedik le.

A BBC pedig közben tovább hallgat.

Rendőrök a BBC londoni irodái előtt a hétvégén – Fotó: Justin Tallis / AFP

Sir Ephraim Mirvis, a brit ortodox főrabbi a Sky News vendégeként arról beszélt, hogy aki nem terroristának hívja a terroristákat, lehetőséget ad arra, hogy azok cselekedeteit megindokolja. “El tudja képzelni, Isten bocsássa meg, hogy terroristák betörnek a Glastonbury Fesztiválra és megölnek 260 fiatalt? Mit szólna a brit közvélemény, ha az elkövetőket bárki a médiában nem terroristának nevezné?”. A főrabbi nem véletlenül a Sky adásában mondta ezt: ez a médiavállalat a másik, amelyik nem hajlandó a nevén nevezni a terroristákat.

Rishi Sunak brit miniszterelnök a Finchley Zsinagógában tartott beszédet több ezer brit zsidó előtt. Kijelentette: “A Hamaszosok nem militánsok. Nem szabadságharcosok. Terroristák.” Hozzátette: “Nincs két oldala ennek a történetnek. Nincsenek kérdőjelek. Ezek a barbár cselekedetek a Gonosz cselekedetei.”

Mi változott ennek hatására a BBC háza táján? Vajon a kedves olvasó kitalálja-e?

Semmi.

A BBC egyik fiatal sportújságírója, Noah Abrahams bejelentette, hogy a brit közszolgálati csatorna gyakorlata miatt felmond, és nem dolgozik többet a csatornának. Azt állította, dühös azért, amit a BBC csinál, és nem tehet mást, mint feladja élete álmait és munkáját.

A BBC-t azonban semmi nem hatja meg. Még az a többezres tüntetés sem, amit a székháza elé szerveztek.

Van még lejjebb? Van. A BBC arab nyelvű hírszolgálatánál vizsgálat indult, miután kiderült, hogy a közszolgálatiság bástyái különböző platformokon a terrortámadásokat és a Hamasz terroristáit éltették.

Egy személyes zárógondolat: amikor egyetemen tanítottam a jövő újságíróit, a BBC-t és etikai kódexét, mint a közszolgálati és kiegyensúlyozott tájékoztatás alapját oktattam. Nem is tévedhettem volna nagyobbat. A BBC a pártatlanság álarca mögé bújva, gyáván hazudik.