

Ezekkel a szavakkal köszöntötte Beke Farkas Nándor, a 100 tagú Cigányzenekar művészeti vezetője, elnöke a nagysikerű debreceni koncert utáni találkozón a nagykállói Családok...
Szopkó Tibor 1982-ben született Miskolcon. A város melletti feltétel nélküli elkötelezettsége mindvégig meghatározó volt eddigi életében és pályája során még akkor...
A 2016-ban megrendezésre kerülő Tájékozódási Futó Egyetemi Világbajnokság után újabb rangos nemzetközi egyetemi sportesemény jöhet Miskolcra. A Magyar Egyetemi – Főiskolai Sportszövetség a...
Négy évvel bezárása után reaktiválja a kormánypárti médiaholding, a Mediaworks a City7 című magazinját. Egy pécsi újságíró már találkozott is a kiadvánnyal. A...
Az első reakció már meg is érkezett a bejegyzésre. A feleségem kérdezi: mit írsz? Mutatom neki, elolvassa, bólint. – Akkor most nem...
A statisztika szerint három millió lakóautó tulajdonos van Nyugat- Európában. Természetesen a csigavérű kalandozók száma ennél jóval több . Nem mindenki engedheti meg...
A világon először Magyarországon lesz látható az új formátum, melynek házigazda Hevér Gábor lesz. Máltán vették fel.. ...
A miskolci életveszélyesnek nyilvánított Kazinczy Ferenc utcai zsinagóga 120 esztendős.A képen látható zsidó templom amely a második világháborúban megrongálódott sokkal fiatalabb építésű volt....
Köves Slomó, az EMIH vezető rabbija szerint Gyöngyösi politikai nézetei 180 fokot fordultak, kivéve az antiszemitizmusát. 2024. február 08. 06:04 Szerdán szivárgott ki a Jobbikban...
Miskolc MJV Önkormányzata és a város vezetése elítél mindenfajta rongálást, agressziót, így a választási, politikai plakátok megrongálását is. Egyben...
Igazából mindannyian szeretnénk valami virtuális nyomot hagyni magunk után az e világi életben. Az járja, hogy addig élünk míg valakinek az emlékezetében ott...
A Fráter György Katolikus Gimnázium új igazgatóját Molnár Tünde személyében nevezte ki Ternyák Csaba érsek úr. Molnár Tünde idáig a Kossuth Gimnázium igazgató-helyettese...
Csuda kíváncsi természetű vagyok. A Martintelep előtti felüljáró egyik házának sarkában van egy kereskedés , ahol bámulatos mennyiségű régi bútor és egyéb régiség...
Szántó István részére M i s k o l c Tisztelt Szántó István Úr! A Miskolci Rendőrkapitánysághoz címzett, 2023. augusztus 30. napján...
Budapest, 2014. július 1. — Az LG Electronics (LG) hazánkban is bemutatta legújabb csúcskategóriás okostelefonját, az LG G3-at, amely az első világszerte elérhető...
A séfek szerint nem lehet túl száraz vagy folyós: elképesztően krémes rántotta 2 evőkanálnyi titkos összetevővel Ha kipróbálod, jó eséllyel ez lesz az...
Cserére érett egy fogaskerék az autómból. Filléres alkatrész, de beszerezhetetlen. Egy barátom lemintázta a repedtet, és három nap múlva egy újjal lepett meg....
Lengyelországban négyszer, Csehországban kétszer akkora az orvosi és egészségtudományi ráfordítások összege, mint nálunk Lengyelországgal és Csehországgal versengünk az orvostudományi kutatás-fejlesztés vezető szerepért Közép-...
A miskolci Szabadságharc utcai buszmegálló előtt van egy gyalogátkelő. Mivel ez a szakaszon hiába van negyven kilométeres sebességkorlátozás a nap minden szakában száguldoznak...
No Image

