SzántóGráf » Az ecetfák alól jelentem » A Magyar Ügyvédi Kamara közleménye-lefolytatja az ilyenkor szükséges eljárásokat, amely az ügyvédi tevékenységhez való jog felfüggesztésével járhat
A Magyar Ügyvédi Kamara közleménye-lefolytatja az ilyenkor szükséges eljárásokat, amely az ügyvédi tevékenységhez való jog felfüggesztésével járhat
A Magyar Ügyvédi Kamara figyelemmel kíséri a Tordai Csaba budapesti
ügyvéd kapcsán a sajtóban megjelent információkat. A magyar ügyvédek
országos köztestülete ugyanakkor szükségesnek tartja azt is
leszögezni: bármely ügyvéd tevékenysége kapcsán az ügyvédi kamarai
szerveknek csak akkor joga és ezzel együtt kötelessége is fellépni,
ha a jogszabályokból, illetve a kamarai szabályzatokból ez
következik.
A Magyar Ügyvédi Kamara emlékeztetni kíván arra, hogy – szemben a
korábbi törvényi szabályozással – egy ügyvédnél történő kutatás
megkezdéséről a kamara a hatóságoktól nem értesül, és így – szemben
a kötelezői ügyészi jelenléttel – a kamara képviselője nem tud jelen
lenni a kutatás foganatosításánál sem.
Még ha utólag értesül is a kamara a kutatásról, ez önmagában nem
alapoz meg semmilyen kamarai eljárást. Egy ügyvéddel szemben
legkorábban akkor van joga a területi ügyvédi kamarának eljárni, ha
a hatóságoktól vagy az ügyvédtől arról szerez tudomást, hogy az
ügyvéddel szemben büntetőeljárás van folyamatban.
Ha a kamara bármely ügyvéddel szemben arról szerez tudomást, hogy
az ügyvéd büntetőeljárás hatálya alatt áll, akkor – ahogy eddig is,
úgy ezután is – minden esetben lefolytatja az ilyenkor szükséges
eljárásokat, amely az ügyvédi tevékenységhez való jog
felfüggesztésével járhat az eljárás alá vont ügyvéd esetében.
Kiadó: Magyar Ügyvédi Kamara
Kiadó: Magyar Ügyvédi Kamara
Nem panaszkodom, csak kibeszélem. Hetente egyszer megírom magam kis retro jegyzetét az Északban , immár három esztendeje folyamatosan, kihagyás nélkül. Megesik, hogy amikor...
A Pénzügyminisztérium több könyvelői érdekképviselet háta mögött egyeztetett a katázásról, június végén, de a találkozón semmi újdonság nem derült ki. Amit eddig tudunk...
Ki emlékszik még a miskolci Déli Hírlapra? Jómagam, szerénységem 1969 szeptemberében közvetlenül az érettségi után itt kezdtem gyakornokként mint alapító tag. Egy hónapig...
A szeptemberi iskolakezdéshez nyújt segítséget rászoruló gyermeknek a MiReHu Nonprofit Kft. kezdeményezése. Tizenöt kisgyermek kap iskolatáskát 2021. szeptember 1-én,...
Magam se tudom miért, de néhányszor megfordultam a Miskolci melletti Harsány jól menő termelőszövetkezetében. Ebben az irodában is sokszor voltam valamilyen újságcikk ügyében....
A folyóirat frissen megjelent számának Irodalom rovatában Petőfi Sándor Magyar vagyok című verse áll, mellyel a költő születésnapjának közelgő bicentenáriumára emlékezünk....
Cserére érett egy fogaskerék az autómból. Filléres alkatrész, de beszerezhetetlen. Egy barátom lemintázta a repedtet, és három nap múlva egy újjal lepett meg....
Most, hogy az öreg Európa egyre gyarapodik sok mindent kell még tanulniuk a bevándorlóknak. Németországban most minden nyilvános vécében piktogrammal jelzik, miként kell...
Bekövetkezett amire számíthattunk. Most szombaton egy etikátlan puccsal Komlósi Gábor szerezte meg az újságíró szövetség elnökségét.Kerdesemre, mennyire etikus, hogy a sajat maga által...
Még tartanak a tűzvizsgálati és kárfelmérési munkák a Miskolctapolca Barlangfürdőben, azt azonban már kizárták, hogy szándékosság okozta a péntek esti tüzet, amelyben súlyosan...
Megtalálták a legideálisabb szóvivőket. A két miskolci Edit sikeresen debütált az első sajtó tájékoztatójukat megtapsolták. Kérdezni nem lehetett viszont mindent megválaszoltak, megmagyaráztak. Kérdeztem...