ujkeletlive
Túszalku a rafahi offenzíva küszöbén
A héber médiában megjelent riportok szerint Izrael újra tárgyalóasztalhoz ülne a Hamász által fogvatartott túszok szabadon engedése érdekében, mi több engedményekre is hajlandó lenne az első körben elengedett foglyok számát illetően.
Tegnap esti ellentmondásos médiajelentések először arról számoltak be, hogy az izraeli vezetés beleegyezne az eredeti 40 életben lévő helyett, akár 20 női, illetve 50 év feletti férfi, vagy súlyos beteg fogoly szabadon engedésébe, az ideiglenes gázai tűzszünetért cserébe.
A legutóbbi kairói tárgyalások elvileg azért hiúsultak meg, mert a terrorcsoport visszautasította a tárgyalók által kidolgozott ajánlatot, mondván a megjelölt nők és az 50 év feletti súlyos egészségi állapotban lévő férfiak csoportjába tartozó túszok közül sokan már nem élnek, vagy nincsenek felügyeletük alatt.
Az ilymódon kialakult patthelyzet feloldása végett a hadikabinet tegnap rugalmasabb tárgyalási szempontok alkalmazására hatalmazta fel az izraeli tárgyalócsoportot, akik a túszalku újbóli megvitatására a pénteken érkező egyiptomi küldöttséggel Tel-Avivban fognak találkozni. A médiának tegnap este nyilatkozó újabb forrás azonban cáfolta a 20 fogoly elengedésére vonatkozó engedményt, mondván, ellentétben a korábban megjelent állításokkal a Hamásznak tett legutóbbi izraeli ajánlat 33 túsz szabadon bocsátására irányul.
„Ami Izraelt illeti, körülbelül 33 túszról van szó, – nők, katonák, felnőttek, betegek, köztük értelmi fogyatékosok, és sebesültek kategóriák szerint.”
Emellett, a hadikabinet tegnapi ülésén a tárgyalócsoport résztvevő tagjai, Ronen Bar [a Sábák vezetője], illetve Nitzan Alon vezérőrnagy [túszügyi megbízott] javaslatokat tettek arra vonatkozóan, hogyan lehetne rugalmasabbá tenni Izrael álláspontját annak érdekében, hogy a tárgyalásokon megállapodásra jussanak. Az viszont nem világos, hogy a 20 vagy 33 túsz szabadon bocsátásáért cserébe Izrael rövidebb tűzszünetet biztosítana, vagy a megállapodás ezen hat hétre vonatkozó feltétele nem változna.
A tárgyalásokhoz való lehetséges visszatérésről szóló hírek a sokat halasztott rafahi offenzíva megkezdésének küszöbén kerültek nyilvánosságra. Herci Halevi vezérkari főnök szerint – „a rafahi szárazföldi hadművelet terveit a politikai kör elé terjesztették, és az erők készen állnak a cselekvésre, parancsra várva,” miközben azt ígérik, hogy a városban menedéket kereső több mint egymillió gázait biztonságos helyre evakuálják, ami eddig még nem történt meg.
A túsztárgyalások újrafelvételéről szóló hírek közepette, a fogolycserét eddig is ellenző Becalel Szmotrich pénzügyminiszter, aki nem tagja a háborús kabinetnek, David Barnea kémfőnök eltávolítására szólított fel, a tárgyalócsoport éléről.
„Eljött az idő, hogy a Moszad újra azzal foglalkozzon, amire kiképezték: a Hamász-vezetők likvidálásával szerte a világon, és nem vesz részt olyan tárgyalásokon, amelyeket felelőtlenül folytatnak, és amelyek ártanak Izrael biztonságának,” – közölte Szmotrich X-en, hangsúlyozva – „mostantól kezdve csak ágyúzással és bombákkal szabad a Hamászhoz szólni,” majd a lehető leggyorsabb és legintenzívebb rafahi offenzívára szólította fel a hadsereget, illetve arra, hogy addig folytassák az egész enklávéban, amíg a Hamász teljes megsemmisülését el nem érik.
A novemberi 105 fogvatartott elengedését eredményező túszalku-javaslathoz hasonlóan, a Beni Gantz és frakciója révén kiterjesztett biztonsági kabinet Szmotrich, illetve a fogolycsere másik ellenzője, Itamar Ben-Gvir nemzetbiztonsági miniszter [Ocma Jehudit] támogatása nélkül is létrejöhetne egy újabb megállapodás. Ben-Gvir azonban azzal fenyegetőzik, hogy egy újabb alku esetén feloszlatja a kormányt.
Eközben a túszok hozzátartozói és a támogatók egyre nagyobb nyomást próbálnak gyakorolni a kormányra a Hamász által több mint fél éve elrabolt és embertelen körülmények között fogvatartottak kiszabadítása érdekében.
Joe Biden amerikai elnök és 17 másik olyan ország vezetője, amelyek állampolgárait a Hamász fogvatartja Gázában, nyilatkozatot adtak ki csütörtökön, amelyben felszólítják a Hamászt, hogy fogadja el a jelenleg tárgyalt tűzszünettel egybekötött fogolycsere-megállapodást, jelentette a Walla hírportál riportere.
Ez utóbbi a nemzetközi közösség legjelentősebb üzenete a túszok szabadon bocsátásával kapcsolatban, hogy nyomást gyakoroljon a Hamászra
Fehér Ház – a négyéves Abigail Eidan az amerikai elnök vendége volt az Ovális irodában
A Fehér Ház által közzétett fényképen Joe Biden amerikai elnök a kezében tartja a novemberi túszalku keretében kiszabadított 4 éves Abigail Eidant, akit az október hetedikei mészárlások során raboltak el a Hamász terroristái, azt követően, hogy édesapját és édesanyját is megölték.
A közzétett felvételhez fűzött elnöki kommentár szerint a kislány „figyelemre méltó, és kimondhatatlan traumából lábadozik. Tegnapi együttlétünk emlékeztetett az előttünk álló munkára, hogy biztosítsuk az összes megmaradt túsz szabadon bocsátását,” – áll a közleményben.
Jake Sullivan, a Fehér Ház nemzetbiztonsági tanácsadója újságíróknak beszámolt arról, hogy nem sokkal novemberi szabadulása után Bidennek már volt alkalma beszélni a kislánnyal, ugyanakkor a csütörtöki találkozó vegyes érzelmekkel teli volt az elnök számára. „Abigailnek és két testvérének október 7-én megölték a szüleit, így még mindig együtt élnek ezzel a tragédiával és traumával. Abigail természetesen azzal is, hogy sok héten át fogva tartották. De ez az öröm pillanata is volt, mert biztonságban visszatérhetett a családjához,” – tette hozzá Sullivan, továbbá hangsúlyozta, hogy a Fehér Ház találkozója Abigaillel és családjával „arra is emlékeztet, hogy még mindig vannak amerikaiak és mások, akiket a Hamász túszként tart fogva, és mi nap mint nap azon dolgozunk, hogy mindannyian biztonságban hazatérhessenek szeretteikhez
A találkozóról a 12-es csatornának nyilatkozó Abigail nagynénje elmondta, hogy a kislány „nagyon jól érezte magát; evett néhány szemet a hivatalos Fehér Házi M&M cukorkából,” miközben az Ovális irodában játszott, átmászott az íróasztal alatt és élvezte az elnöki játszóteret.
Újságíróknak nyilatkozva Biden azt mondta, hogy a találkozó „nagyon jól sikerült,” emellett a résztvevő források szerint az elnök engedélyt kért a családtól, hogy a bekeretezett közös képet kitegye a Fehér Ház falára.
The post Túszalku és Abigail találkozója az amerikai elnökkel first appeared on Új Kelet online.