
Sikerült – vágatlanul – felavattuk a villanyrendőrt


Politzer Tamás/ujkelet.live A szokásos Napóleon és Cézár egyveleg lesz ismét, kérdezte a fodrász Tibortól. Meg sem várta a választ, előre nyomta Tibor...
Megvallom, kora gyerekkoromtól hallgattam a Szabad Európa Rádiót. Édesapám korai halála után megörököltem a nagy Orion rádiót, amelynek a skáláján már be volt...
A címképen az első szürke Trabantom műszerfala. Emlékeim szerint 1970 őszén lettem a tulajdonosa, néhány ezer kilométerre vásároltam Kovács Endrétől Tiszaújvárosban. A rendszáma...
Pár száz méterre a parttól húzódik az úgynevezett marásvonal, egy árokszerű képződmény, ami főleg a déli parton okozhat bajt. A nyári időszakban szinte...
Edelény a szívem csücske, apámék ott laktak. Így aztán mi sem természetesebb, hogy kíváncsi voltam miként lett felújítva a Coburg kastély. Balog Zoltán...
Még tartanak a tűzvizsgálati és kárfelmérési munkák a Miskolctapolca Barlangfürdőben, azt azonban már kizárták, hogy szándékosság okozta a péntek esti tüzet, amelyben súlyosan...
- A Magyar Sclerosis Multiplexes Betegekért Alapítvány közleménye Budapest, 2021. január 31., vasárnap (OS) A lapszámban foglalkoznak az SM betegek lélekszámának növekedésével, az...
Ma amolyan bombariadós nap volt. Ráadásul nemzetközi szinten , mint olvasom Szlovákiában és Csehországban is hasonló fenyegetést kaptak az iskolák. Csak kishazánkban majdnem...
Kemény napom volt kedden. Zajlott a szembesítés a miskolci rendőrségen. Nonstop étlen szomjan. Magamat nem sajnáltatnám viszont az ügyet levezénylő rendőrnő és az...
Sose titkoltam, hogy a szantograf kiterjesztésén, olvasottságának a fellendítésén munkálkodok. A mellékelt statisztika azt jelzi, hogy az óceánon túl az egyesült államokban már...
Vannak még jó emberek. Ezzel vigasztalom magam. Mert valóban vannak páran, akik egy szóra jönnek s segítnek kicserélni a durrdefektes kereket...
Ülésezett a miskolci operatív törzs a Városházán szerdán – a testület a kormányzat által ismét kihirdetett rendkívüli jogrend bevezetéséhez, illetve az...
Hernádvécsén megint történt valami. Szerveztek egy csodálatos farsangi mulatságot a Vécsecyti Kastélyszállóban. Takács Tibor és felesége jó házigazda módjára emlékezetes programmal különleges vacsora...
Az Elfogadlak Alapítvány Szent Ferenc Kisnővérei kezdeményezésére és vezetésével, fiatalok tevékeny részvételével jött létre Arlón. Célja helyi adottságokra, erőforrásokra építve...
A Miskolc Holding tagvállalataként működő Városgazda munkatársai áprilisban kezdték meg a Miskolc város közigazgatási területén lévő szúnyog tenyészőhelyek lárva fertőzöttségének felmérését,...
Dohány Utcai Zsinagóga Időtartam: 1 óra 15 perc Nyilvános · Bárki a Facebookon vagy azon kívül Veled vagyunk, Izrael! Szolidaritási Istentisztelet a Dohány utcai zsinagógában...
Megfertőzött a vírusos populáris demokrácia. Igaza van Rogán Antalnak, bármennyire fájó, ideje, hogy megleckéztessék azokat a külföldi tulajdonú szemét szállítókat , bocsi ezt...
Kedves Olvasóim, barátaim és ellenfeleim, Ma például ezt a személyre szóló levelet kaptam a hatóságtól. „Tisztelt Szántó István úr ! Az info@szantograf.hu...
Tegnap még magam se tudtam mivel kábítom a Kedves Olvasóimat a szokásos csütörtöki jegyzetemben az Északban. Olyan hirtelen jött az écca. Kiszúrtam a...

