Avi/ujkelet.live

A háború 289. napja, Júdea és Szamária: Az Izraeli Védelmi Erők, a Sabak belbiztonsági szolgálat és a rendőrség elit Gideonim egysége a közelmúltban meghiúsított egy jelentős terrortámadást Izrael ellen, melyet a Birzeit Egyetem Hamász diáksejt hálózata – Al-Kutla al-Iszlamijja – tervezett végrehajtani.

A Sabak nyomozása során kiderült, hogy az öttagú terrorsejt a Hamász törökországi főhadiszállásának irányítása alatt tevékenykedett azzal a céllal, hogy infrastruktúrát biztosítsanak az izraeliek elleni katonai műveletekhez. Részt vettek a terrortámadás végrehajtásának gyakorlati előkészületeiben, valamint egy sor műveletben, hogy a Hamász pénzeszközeit eljuttassák a terepen bevetett operatívoknak.

A Gideonim elit egység a közelmúltban letartóztatta a sejt tagjait, és a Hamász által biztosított gépkarabélyt és több ezer dollár készpénzt is lefoglaltak.


Északi front: Mintegy tíz rakétát lőttek ki Libanonból Felső-Galileára, a lövedékek egy részét elfogták a légvédelmi rendszerek. Sérülés nem történt, de a rakéták becsapódása miatt tüzek keletkeztek.

A rakéták károkat okoztak egy középiskola épületében illetve más épületekben Dafna kibucban.

A rendőrség szerint több közvetlen becsapódás volt Kirjat Smonában is, melyek károkat okoztak.

Az izraeli hadsereg délután közölte, hogy a 91. dandár csapatai azonosítottak egy Hezbollah-terrorsejtet bemenni egy épületbe a dél-libanoni Hulában. Röviddel később légicsapást mértek az épületre, benne a terroristákkal.


Déli front: Az izraeli hadsereg vasárnap megkezdi a járványos gyermekbénulás elleni védőoltás beadását minden Gázában tevékenykedő, vagy oda bevetésre küldendő katonának, miután a gázai szennyvízben magas víruskoncentrációt észleltek.

A katonák beoltására a következő hetekben kerül sor Izraelben. A hadsereg közölte, hogy információi szerint a gázaiak körében nincs aktív gyermekbénulásos eset.

Szerdán arról tájékoztatta a hadsereget az egészségügyi minisztérium, hogy a megfigyelt gázai szennyvízmintákban magas poliovírus-koncentrációt találtak.

Ennek eredményeként az Egészségügyi Minisztérium és az Izraeli Védelmi Erők Egészségügyi Hadteste értékelést tartott, és úgy döntött, hogy polio elleni védőoltási kampányt indít a Gázában bevetett összes szárazföldi katona számára, beleértve a harci erőket és a tartalékos erőket is.

A védőoltásokon kívül a csapatok utasításokat kapnak a személyes higiénia betartására. A hadsereg becslése szerint a harcosok megfertőződésének kockázata alacsony, mivel csak palackozott vizet isznak.

Ezzel egy időben a hadsereg azon dolgozik, hogy védőoltást biztosítson a Gázai övezet polgári lakossága számára. A háború kezdete óta hozzávetőleg 300 000 gyermekbénulás elleni oltóanyagot szállítottak Gázába, ami több mint egymillió állampolgár számára elegendő. A palesztinokkal katonai összekötőként szolgáló Kormányzati Tevékenységek Koordinátora a Területeken (COGAT) vezetője, Ghasszán Alijan vezérőrnagy kapcsolatban áll a nemzetközi közösséggel, hogy további vakcinaadagokat szállítsanak Gázába.


Csúszás: Binjámin Netanjahu miniszterelnök kedden találkozik Joe Biden amerikai elnökkel, jelentette vasárnap hivatala.

Az izraeli vezető hétfőn reggel repül az Egyesült Államokba, nem pedig vasárnap este, ahogy azt eredetileg tervezték.

https://podcasters.spotify.com/pod/show/ujkeletlive/episodes/j-Kelet-Live-Podcast—Ami-a-hten-kimaradt-e2m61b2

The post Terrortámadás meghiúsítása, rakéták Libanonból és indul a katonák beoltása first appeared on Új Kelet Live.