Válasz az Európai Bizottságnak – Magyarország ügyészsége szerint több pontatlanságot és valótlanságot állítanak
Az Európai Bizottság közzétette az éves jogállamisági jelentését,
 amely Magyarország Ügyészségét érintően több pontatlanságot és valótlanságot tartalmaz.
 Az ügyészség a közvélemény korrekt és hiteles tájékoztatása érdekében az 
alábbiakban cáfolja a jelentésben írtakat, és a következőkre hívja fel a figyelmet.

1.    Az ügyészségre gyakorolt politikai befolyás
 A jelentés leszögezi, hogy "Az ügyészségre gyakorolt politikai
befolyás továbbra is fennáll, ami magában hordozza az egyedi ügyekbe
való indokoltalan beavatkozás kockázatát."
 Ez az állítás teljes képtelenség.
 Az ügyészség minden egyes ügyben a törvények előírásait betartva,
szakszerűen, politikai befolyástól mentesen jár el. Amennyiben
bárkinek ilyen befolyásolásról van tudomása, akkor tárja az
ügyészség elé, azt alaposan kivizsgáljuk.
 Szeretnénk felhívni a figyelmet az ún. Magyar Péter ügyre, akinek
állítása szerint egy ügyben az ügyészség működését politikai
befolyás érte, továbbá politikusok manipulálták a nyomozati
iratokat. Ebben az ügyben széles körű és minden részletre kiterjedő
nyomozást követően az ügyészség az eljárást megszüntette.
2.    A korrupcióval kapcsolatos ügyészségi határozatok bírósági
felülvizsgálata
 A jelentés hivatkozik arra, hogy "A korrupcióval kapcsolatos
nyomozás vagy vádhatósági eljárás mellőzéséről szóló ügyészségi
határozatokat felülbíráló bírósági határozatok továbbra sem kötelező
erejűek, és eddig nem hoztak jelentős eredményeket, bár a bírói
felülbírálat lehetősége arra ösztönzi az ügyészeket, hogy
alaposabban vizsgálják az állításokat."
 Az állítás téves a következők miatt.
 A felülbírálati indítvány benyújtását követően a nyomozási bíró
dönthet úgy, hogy a megtámadott határozatot hatályon kívül helyezi,
így ekkor megindul a nyomozás, vagy folytatódik az eljárás. Ez a
döntés kötelező erővel bír.
 Ha a felülbírálati indítvány alapján a bíróság a nyomozás
elrendeléséről, vagy folytatásáról döntött, és a nyomozó hatóság,
ügyészség ismételten megszünteti a büntetőeljárást, akkor ismételt
felülbírálati indítvány benyújtására van lehetőség.
Ha a bíróság úgy látja, hogy a megszüntető határozat hatályon kívül
helyezésének lenne helye, akkor a  bíróság a  határozat hatályon
kívül helyezése helyett megállapítja, hogy vádindítvány
benyújtásának lehet helye.
 Az ügyészség ugyanis nem kötelezhető a vádemelésre, ilyen előírás
alkotmányellenes és az ügyészség függetlenségével
összeegyeztethetetlen volna. A felülbírálati indítványt benyújtó
azonban vádindítványt nyújthat be, azaz lehetősége van bíróság elé
vinni az ügyet.
 Ilyen azonban a jogintézmény megszületése óta egyetlenegy esetben
sem történt, ami egyértelművé teszi, hogy minden vitatott ügyben az
ügyészség törvényesen és helyesen járt el.
 A felülbírálati indítvánnyal, mint jogintézménnyel kapcsolatban
minden fontos információ megtalálható az ügyészség honlapján.
 3.    Az ügyészség hierarchikus felépítése
 A jelentés kifogásolja, miszerint ".. az ügyészség szigorúan
hierarchikus felépítése, valamint a belső fékek és ellensúlyok
hiánya növeli annak állandó kockázatát, hogy vezető ügyészek
befolyásolják az alárendelt ügyészek munkáját, többek között egyedi
ügyekben is."
A jelentésben írtak pontatlanok és félrevezetők a következők miatt.
 Az Európa Tanács keretében működő, Európai Ügyészek Konzultatív
Tanácsa a Rec. 2000. 19. számú ajánlásában megállapította, hogy az
ügyészség hierarchikus felépítése jogállami megoldás.
 Ugyanerre a véleményre jutott a Velencei Bizottság is a 2012.
június 19-én kelt, 668/2012. számú véleményében. Ebben
megállapította, hogy a magyar ügyészi szervezet hierarchikus
felépítésű, autonóm szervezet, ami lehetővé teszi az ügyészek
politikától mentes tevékenységét. Az ügyészségre vonatkozó törvények
az ügyészek tekintetében fontos, a korrupció kiküszöbölésére
alkalmas garanciákat tartalmaznak.
 A magyar ügyészi szervezet független a végrehajtó hatalomtól, a
kormány vagy az igazságügyi miniszter nem utasíthatja a legfőbb
ügyészt. Független, illetve a parlament felé beszámolási
kötelezettséggel bíró ügyészi szervezet működik az Európai Unióban
Magyarországon kívül például Szlovákiában, Finnországban és
Portugáliában is. A francia és a német ügyészi szervezeti modell
pedig – amellett, hogy az igazságügyi miniszter utasíthatja és
Franciaországban vissza is hívhatja az ügyészeket – erősen
hierarchizált. A felsorolt államok ügyészi szervezetével szemben a
Bizottság – a magyar modellel való részbeni egyezések ellenére – nem
emelt kifogást.
A legfőbb ügyész egyedi ügyben utasítást nem ad. Olyan jogköre
sincs, mint pl. a szlovák legfőbb ügyésznek, aki saját hatáskörben
bármilyen ügyben folyó eljárást indokolás nélkül megszüntethet
(Szlovák büntetőeljárási törvény 363. §-a.)
 A szervezet felépítéséből és a jogszabályi rendelkezésekből
következik az, hogy a vezető ügyész utasítást adhat a beosztott
ügyésznek, mely esetben az utasításért már ő felel. Amennyiben az
ügyész a felettes ügyész utasításával nem ért egyet, kérheti annak
írásba foglalását, ennek megtörténtéig az utasítás végrehajtása nem
kötelező.
 Ha az utasítást az ügyész jogszabállyal vagy jogi meggyőződésével
nem tartja összeegyeztethetőnek, az ügy elintézése alól mentesítését
kérheti írásban, jogi álláspontját kifejtve, ilyen kérelem
teljesítése pedig nem tagadható meg.
 4.    "Magas szinten" elkövetett korrupció
 A jelentésben írtak szerint "Bár az alacsony szinten elkövetett
korrupciós ügyekben nőtt a korrupcióval kapcsolatos bűncselekmények
miatti elítélések száma, a magas szinten elkövetett korrupcióval
szemben még mindig nem sikerült jelentős eredményeket elérni."
Fontosnak tartjuk kiemelni, hogy a magas szintű korrupciós ügyekkel
kapcsolatban a Bizottság szakértői 2022. és 2023. években tettek fel
kérdéseket. Az ügyészség képviselőivel 2024. februárjában tartott
megbeszélésre megküldött kérdésekben a magas szintű korrupciós
ügyekkel kapcsolatos adatkérés nem szerepelt, így a fejleményekről
az ügyészség nem adott tájékoztatást. Maga a Bizottság sem friss
adatokra, hanem a 2022. és 2023. évi jogállamisági jelentések
megállapításaira hivatkozik.
 Megjegyzendő továbbá, hogy a magyar Büntető Törvénykönyv nem ismeri
a magas szintű korrupció fogalmát, illetve annak egzakt definíciója
a nemzetközi (uniós) jogban sem található meg. Az ügyészség továbbra
is várja annak visszajelzését, hogy az Európai Bizottság magas
szintű korrupciós ügyekre vonatkozó értelmezése mit takar.
 Az ügyészség egyébként korrupciós ügyekben számos vezető beosztású
tisztségviselővel szemben emelt vádat, mely ügyekről a sajtót és a
közvéleményt tájékoztatta.
 5.    A korrupcióérzékelési index
 A jelentésben olvasható az is, hogy "A szakértők és a cégvezetők
úgy vélik, hogy a közszférában a korrupció szintje továbbra is
magas."
Ez az állítás sem állja meg a helyét.
 Az ügyészség figyelemmel kísér minden olyan kimutatást, elemzést,
amely alkalmas lehet a korrupció magyarországi helyzetének minél
teljesebb bemutatására.
 Az Eurobarometer 2023. júniusában tette közzé "Az állampolgárok
hozzáállása az EU-ban tapasztalható korrupcióhoz 2023-ban" című
felmérésének megállapításait.
 Az Eurobarometer 2023-as felmérése a megkérdezettek esetében nagy
különbséget mutat aközött, hogy mit gondolnak arról, mennyire
elterjedt a korrupció hazánkban (88 % válaszolt akként, hogy
elterjedt) és aközött, hogy a válaszadót érinti-e a korrupció a
mindennapi életben. Ez utóbbi kérdésre 22%-a válaszolt igennel,
amely eredmény – ellentétben a Transparency International jóval
kedvezőtlenebb képet adó felmérésével – az uniós tagállamok
középmezőnyébe teszi Magyarországot, és két százalékponttal jobb az
uniós átlagnál.
 Még nagyobb az eltérés az arra a kérdésre adott válasznál, hogy a
válaszadó személyesen tapasztalt-e az elmúlt 12 hónapban korrupciós
esetet, vagy volt-e annak tanúja: 9% válaszolt akként, hogy igen. Az
ügyészség hatáskörébe ezen 9 % tartozik.
Összegezve:
 A jogállamiság jelentés ügyészséget érintő állításai valótlanok és
félrevezetők. Magyarország Ügyészsége alkotmányos helyzetéből
adódóan hierarchikus felépítésű, mely szervezet minden egyes ügyben
politikai befolyástól mentesen, a törvényi előírásokat
maradéktalanul betartva, szakszerűen jár el.
 A felülbírálati indítvánnyal megtámadható ügyekben vádindítvány
benyújtására nem került sor, tehát a vitatott ügyekben hozott
bírósági döntések is igazolják, hogy az ügyészség törvényesen és
helyesen döntött.
 Budapest, 2024. július 25.
 Legfőbb Ügyészség
 Kommunikációs és Sajtófőosztály
     Kiadó: Legfőbb Ügyészség