ujkeletlive

Politika

Ben-Gvir újabb viharos  követelése

A politikai-biztonsági kabinet csütörtök esti ülésén többek között az izraeli arab  terroristák holttesteinek kiadásáról kellett volna döntést hoznia, a téma megvitatását a miniszterelnök azonban törölte.  Ehelyett a miniszterek egyéb sürgős ügyekre tértek át, ami szintén kudarcba fulladt Itamar Ben-Gvir nemzetbiztonsági miniszter dühkitörése és távozása miatt.

Azt követően, hogy a 12-es csatorna nem sokkal előtte közzétette a Sábák belbiztonsági ügynökség vezetője – Ronen Bar figyelmeztetéseit tartalmazó levelet, Ben-Gvir kirúgását követelte. A nemzetbiztonsági miniszter Bart okolta az október 7-i mészárlások miatt, majd utalva a nyílt levélben leírtakra, azt állította, hogy a Sábák főnöke „meghajolt a Hamász előtt a Templom-hegyen,” következésképpen elbocsátására szólított fel, de Binjámin Netanjahu és a többi jelenlévő miniszter megvédte, illetve támogatta Bart.

Megmondtam, hogy nem leszek része egy olyan rasszista kormánynak, amely nem engedi meg a zsidóknak, hogy imádkozzanak a Templom-hegyen,” – közölte mérgesen Ben-Gvir arra utalva, hogy a miniszterelnök a Legfelsőbb Bíróság által az ügyben támogatott főügyésszel együtt és ellentétben saját, a helyszínen tett állításaival, ragaszkodik ahhoz, miszerint a kormány, és nem ő fogja meghatározni az erre vonatkozó politikát, miközben Netanjahu változatlanul kitart amellett, hogy a Templom-hegyen status quo van és lesz.

A feldühödött Ben-Gvir számára olaj volt a tűzre, amikor a jelenlévők megvédték Bart, ezért azt kiabálva, hogy „ha így van [a status quo] akkor rúgj ki,” elviharzott az ülésről.

A 12-es csatorna csatornán közzétett levelében, Bar arra figyelmeztette a miniszterelnököt, Joáv Gallant védelmi illetve, más minisztereket, hogy az erőszakos telepesek által végrehajtott zsidó terror, valamint Ben-Gvir nemzetbiztonsági miniszter Templom-hegyi akciói leírhatatlan károkat okoznak Izraelnek.

„Fájdalommal, nagy félelemmel írom Önöknek ezt a levelet, mint zsidó, mint izraeli és mint a biztonsági erők tagja,” – írja a Sábák főnöke, hozzátéve azt is, hogy az említett veszélyeztető tényezők „nagy vérontáshoz vezethetnek, a felismerhetetlenségig megváltoztatva Izrael Állam arculatát.”

Tárcaközi erőfeszítésre van szükség a jelenség felszámolásához. Meggyőződésem, hogy ez kell, hogy legyen a kormány egyik fő célkitűzése, mielőtt túl késő lenne. Ez a jelenség nagyon jelentős kockázatot jelent a régió biztonságára nézve,” – közölte, majd óvva intett a bosszú-támadásoktól is.

a ‘Dombtető ifjai’ jelenség már régóta a palesztinokkal szembeni erőszakos tevékenységek széles körének melegágya. Soha nem azonosultam a ‘nemzeti bűnözés’ fogalmával. Ez nem bűncselekmény, mert az erőszak alkalmazása megfélemlítés céljából történik, ami terrorizmust jelent. A jelenség a biztonsági események, a rendőrség tehetetlensége és talán egy rejtett támogatás érzete miatt egyre inkább terjed és megváltozik: egyének cselekedeteiből több száz ember tevékenységévé válik. Az adminisztratív letartóztatástól való félelem elvesztése, a börtönben élvezett feltételek és azután a képviselőktől kapott pénzek, valamint a legitimáció és a dicsérő szavak, a biztonsági szervek elleni delegitimációs kampányokkal együtt, egyre nagyobb méreteket öltenek,” – tette hozzá, megjegyezve, hogy gyakran használnak „az állam által legálisan forgalmazott fegyvereket,” utalva Ben-Gvir politikájára, amely a Hamász október 7-i Izrael elleni támadása óta jelentősen megkönnyítette a fegyvertartási engedélyek megszerzését.

A kiterjesztett biztonsági kabinet tegnapi ülésén valójában egy olyan döntésre készültek, ami Ben-Gvir jóvoltából hasonló vitává fajult volna, ezúttal Gallant ajánlása miatt, ezért a miniszterelnök az utolsó pillanatban inkább bejelentette a napirend törlését.

Netanjahu hivatala szerint „a terroristák holttesteiről szóló megbeszélésre a jövő héten kerül sor.”

Az október hetedikei háború kitörése óta a rendőrség hét izraeli arab terrorista holttestét tartja fogva, köztük a 34 év után a börtönben betegségben meghalt Walid Daqqa holttestét, aki 1984-ben elrabolta, megölte és megcsonkította az izraeli hadsereg egyik katonáját, Mose Tamamot. Ben-Gvir követelte, hogy a rendőrség ne adja ki a holttesteket, azt állítva, hogy ez zavargásokhoz vezethet, és a túszok szabadon bocsátásáról szóló tárgyalások során is hasznos lehet.

Másrészt Gallant úgy véli, hogy a hat holttestet – Daqqa kivételével, ki kell adni a temetésre, mondván, birtoklásuknak nincs értéke a túszalku megállapodásról szóló tárgyalásokon. Elmondása szerint olyan terroristákról van szó, akiknek nincs szervezeti hovatartozása. Gallant véleményét a Sábák is alátámasztja, ugyanakkor Ben-Gvirhez közeli források szerint a miniszter követelést fogalmazott meg a miniszterelnök felé, és kijelentette határozottan ellenzi a terroristák holttestének kártérítés nélküli temetésre való kiadását. Elmondása szerint ezek olyan eszközök, amelyek segíthetnek a foglyok és az eltűnt személyek visszatérésére irányuló tárgyalásokban. Ben-Gvir arra kérte Netanjahut, hogy tartson újabb megbeszélést a kérdésről, és ne fogadja el Gallant ajánlásait.

A kabinet határozatai szerint a terroristák holttestének visszaszolgáltatását szervezeti hovatartozástól függetlenül meg kell akadályozni, ha egy személyt megöltek vagy megsebesítettek, vagy fegyvert hordtak maguknál, egy jövőbeli fogolycsere megfontolása miatt. Gallanthoz közeli források akkori becslése szerint, ha kiderülne, hogy Daqqa kapcsolatban áll a Hamásszal, a holttestét nem adják ki a családnak, míg a többi hat esetében nincs ilyen kizáró ok.

The post Ben-Gvir a Sábák főnök kirúgását követelte, majd dühösen kirohant a kabinetülésről first appeared on Új Kelet Live.