Avi/ujkelet.live
A háború 378. napja: Az előzetes vizsgálat csütörtökön feltárta, hogy a Hamász terrorszervezet gázai vezetőjét, Jechíje Szinwart szerdán délután 3 órakor likvidálták, miután a Biszlamach-dandár egyik harcosa egy gyanús alakot észlelt, amint ki majd bemegy egy épületbe a dél-gázai Rafahban. Ezt követően egy harckocsi tüzet nyitott az épületre.
Szinwar utolsó pillanatait egy drón rögzítette, amint maszkban ül egy fotelben, és botot dob a kis légi járműre.
A KAN közszolgálati műsorszolgáltató szerint az Igazságügyi Orvostani Intézet előzetes megállapításai szerint Szinwart fejbe lőtték, és ez a golyó okozta a halálát. Ezenkívül további golyókat és sérüléseket is találtak a testében.
A holttestét megvizsgáló szakember szerint elmondható, hogy fizikai állapota jó volt, és a hosszan tartó alagutakban való tartózkodás ellenére sem soványodott le. Nyilvánvaló, hogy rendesen evett, és elmondható, hogy a kialakult a zsírszövet jó állapotra utal. Toxikológiai vizsgálatokat is végzetek rajta.
Az izraeli hadsereg szóvivője, Daniel Hagari ellentengernagy a likvidálást követően a következőket mondta: ,,Követjük a Hamász összes parancsnokát, bárhol is legyenek, beleértve Muhammad Szinwart, Jechíje Szinwar testvérét is. Továbbra is azon fogunk dolgozni, hogy kiegyenlítsük a számlát minden terroristával, akinek vér tapad a kezéhez.”
A likvidálás
Szerdán 15:00-kor a csapatok egy drón segítségével azonosítottak egy épületből kilépő, házak között mozgó három alakot. Kettő maszkot viselt, és láthatóan Szinwar előtt mentek, hogy megtisztítsák számára a területet.
A harcosok tüzet nyitottak a terroristákra, akik megsebesültek és szétszéledtek. Ketten bementek az egyik épületbe, Szinwar pedig egy másikba. Ekkor egy tank lőtt az épületre, ahol a két terrorista rejtőzött, és Szinwar egyedül maradt a másik épületben. Megpróbált elmenekülni a lövések elől, és felment az épület második emeletére. A tank arra az épületre is lövéseket adott le, a harcosok pedig két gránátot dobtak rá.
Drónt küldtek be az épület átvizsgálására, a drón kezelője egy sérült kezű, maszkos alakot látott ülni a szobában. A maszkos alak látta, hogy a drón felé közeledik, fogott egy botot és rádobta, ezt követően a tank ismét rálőtt az épületre. Másnap reggel az izraeli csapatok behatoltak az épületbe, és amikor megvizsgálták a holttestet, úgy vélték, nagyon hasonlít Szinvarra.
Túszok nyomait nem találták abban az épületben, ahol megölték.
A Gázai Hadosztálynak, amelynek kudarca a dél-izraeli határközösségekben történt mészárláshoz vezetett, sikerült bezárnia egy kört, amikor a Rafah térségében állomásozó harcosai kiegyenlítették a számlát a mészárlás egyik fő tervezőjével.
A terroristáknál és Szinwarnál sok készpénzt, több mint 10 ezer dollárnyi sékelt és hamis személyi igazolványokat találtak, és a biztonsági tisztviselők becslése szerint a trió megpróbált egyik rejtekhelyről a másikra eljutni.
Az elmúlt hetekben a hadsereg erői növelték a Hamász magas rangú tisztviselőire nehezedő nyomást Gázában, és arra késztették őket, hogy üldözöttként viselkedjenek, és egyik helyről a másikra mozogjanak. Szinwar golyóálló mellényt viselt, és puskával volt felfegyverkezve – mint a Hamász katonai szárnyának tisztje. Úgy tűnik, arra is felkészült, hogy menet közben izraeli katonákba ütközik. Az épület, ahol a terroristák rejtőztek, bombákkal volt becsapdázva, így a terroristák holttesteinek eltávolítása időbe telt.
A Szinwarral való összecsapás véletlen volt, és nem voltak vele túszok az épületben. A túszok, akik Szinwar mellett voltak, az a hat túsz volt, akiket augusztusban kivégzetek egy alagútban.
Hírszerző források helyzetértékelésükben úgy becsülték, hogy Szinwar olyan képet akart közzétenni magáról, amely a túlélés és a győzelem képe lesz, hasonlót ahhoz, amit a „Falak Őrzője” hadművelet végén készített, amikor kijött az alagútból.
Az utód
A libanoni média tegnap este arról számolt be forrásokra hivatkozva, hogy Khaled Masal, a Hamász külhoni vezetője lett a Hamász megbízott vezetője, és a túszok szabadon szabadulására irányuló tárgyalások jelentős szereplője lett, Szinwar likvidálása után.
- Masalt 1997. szeptember 25-én a Moszad megkísérelte meggyilkolni Ammánban, Jordánia fővárosában. Bővebben itt.
A Hamász vezetése tájékoztatta Törökországban, Katarban és Egyiptomban a magas rangú tisztségviselőket, hogy Szinwart megölték, és minden, ami a halála utáni megegyezéshez köthető, ,,nem lesz könnyű”, és a kérdés bonyolultabbá vált.
A Hamász egyik tisztviselője a szaúdi tulajdonú Asharq Al-Awsat londoni lapnak azt nyilatkozta, hogy a Hamászban széleskörű konzultációk kezdődtek a jövőről, a következő vezető kiválasztásáról, a háború és a tárgyalások lebonyolításával kapcsolatban. A Hamász egyik magas rangú tisztviselője azt is elmondta, hogy Szinwar meggyilkolása nagy hatással lesz a szervezetre: ,,Új szakasz előtt állunk.”
Más források, akik ismerik a Hamász döntéshozatali módját, azt mondták az újságnak, hogy Szinwar kiesése várhatóan visszaadja a döntéshozatalt a Hamász külhoni vezetésének, ami segíthet a tárgyalások ,,könnyebbé és gyorsabbá tételében”.
https://anchor.fm/s/51fceecc/podcast/rss
The post Videó Szinwar életének utolsó pillanatairól first appeared on Új Kelet Live.