Arra ébredtünk, hogy egy hatalmas vasszerkezetet raknak
az ablakunk elé. Déltájban már le is volt betonozva
ez az égre törő két emelet magasságú építmény – panaszkodott
egy miskolci, Corvin Ottó utcai lakó a békebeli
nyolcvanas évek delén. Akkoriban, amikor a belvárosi
kapualjakban egyre másra nyíltak az alig hat négyzetméteres
flancos kis üzletek. Ám aki későn kapcsolt, s
már nem talált magának tetsző dufartot, az valamilyen
zöldmezős pavilonra vagy bodegasorra pályázott. Így
alakult ki a Vörösmarty utcában két helyen is egy-egy
ilyen üzletsor, az egyikben autókereskedés egy italbolttal
bútorozott össze, a másiknál divatárusok fogtak össze.
Mindkettő máig is üzemel. Ha nem is a régi profillal.
Az igazi butikvilág
pontosan 1981-ben szabadult
el, egy sokféleképpen
értelmezhető párthatározat
nyomán. Akadt valaki az
apparátusban, aki ki merte,
s kimondta, utat kell nyitni,
törni a magánvállalkozásoknak.
Korábban ugyanis
a kereskedelmi és iparos
engedélyeket igény szerint
adták ki, ahol a helyi
tanácsi vezetés elegendőnek
tartotta a bolti ellátást, ott
az újabb vállalkozások működését megakadályozhatták.
Emlékezetből felsorolnám, – ha ezzel nem sérteném az
érintetteket – hogy előtte Miskolcon mindössze hat-nyolc
belvárosi divat- és táskaboltocska létezett. Ezeknek a
tulajdonosait valóságos hideg zuhanyként érte a konkurencia
megjelenése.
Természetesen volt egy csodálatos svédcsavar az engedélyeztetésben.
Sem a tanács kereskedelmi osztálya,
sem a KISOSZ nem adott hozzájárulást, zöld utat mindaddig,
amíg a pályázó nem kerített magának üzlethelyiséget.
Így aztán azokban az években sorra eszkábálták
a kapualji beugrókban, a lépcsőházakban a csillogó
villogó, alig hat négyzetméteres butikokat. Ezekhez
aztán vitrinek is dukáltak, aminek az eredményeként
világító kirakaterdők borították el a belvárosi kapualjakat.
Slezák László főmérnök úrnak köszönhető, hogy
alig három esztendőn belül a Városház tértől az Ady-hídig
minden tíz méterre jutott egy kis kereskedés. Meg
Szegedi Mihálynak, az aranykezű lakatosmesternek, aki
sec-perc alatt gyártotta a pavilonokat és a hozzájuk illó
vitrineket. Igazából az érintett épületek lakói örömmel
fogadták a változást. Mivel ezekben a házakban megújultak
a portálok. Ebben az időben alakult ki a Széchenyi
utca 59. szám alatti udvarban egy teljes üzlethálózat,
ami már egy kisebb plázaszerűséget alkotott. Nem titok,
hogy az akkori főépítész sandán tekintett ezekre a nem
éppen tervszerű építészeti változtatásokra. Talán ő volt
az egyedüli, aki mindenáron óvta volna a belvárost a
bódék elszaporodásától. Meg egy kedves lakó, B.P.(nem
volt fiatalkorú) úr a Széchenyi út 33. számú épületből,
aki minden követ megmozgatott a butikosok ellen. Egy
ízben a helyi lap szerkesztőségében kiabálta, követelte,
hogy állítsák meg a kapitalizmus restaurációját. Koránál
neveltetésénél fogva nehezen fogadta el a kor szellemét.
Hozzá társultak a magyar nyelv védői, akik tűzzel, vassal,
de főleg bírságolással szankcionálták a franciás butik
feliratokat. Hosszú távon ők is elbuktak ebben a csatározásban.
A butikelleneseket az se győzte meg, hogy
akkoriban a miskolci privát divatáru üzletekben egymást
érték az északi és a keleti szomszédjaink. A butikosok
zöme kényszerűségből megtanult szlovákul, oroszul
kiszolgálni a nagy idegenforgalom kedvéért. Szombatonként
a miskolci főutcán csapatostul jártak a külföldiek
bevásárolni, mivel akkoriban a kassai Prior választéka
még megrekedt a hatvanas évekbeli állami áruházak
színvonalán.
Majd ami nem ment B. P. úrnak, azt a nyugati bevásárlóközpontok
versenyharcban elintézték. A rendszerváltáson
túl befellegzett a gyors reagálású butikoknak.
A városi rehabilitációs program meg a Rákosi Mátyás
államosításának idejére emlékeztető módon minden
kártalanítás nélkül takarította el a butikokat. Többen is
pereskedtek ez ellen, de eredménytelenül. Hogy mi volt
ennek a célja és, hogy ebben a sátáni akcióban az üres
bolthelyeket kínáló multik is szerepet vállaltak-e, azt
már sose tudjuk meg.
A következményeket viszont már megtapasztaltuk.
Azokban a kapualjakban ahonnan kiebrudalták a butikokat,
lebontatták, az üzletekben hajléktalanok tanyáznak.
A pisisszagú, kirakatok nélkül maradt dufartok elsötétültek.
A csaknem három évtizedig meglévő olcsó kisboltok
eltűntek. Noha ezek már a várostörténet örökségét
gyarapították. Volna.
