Fontos tudni, hogy a SARSCoV-2 vírus különböző variánsai továbbra
is világszerte jelen vannak, azonban a kórházi kezelést igénylő
betegek, továbbá a halálozások száma jelentősen kevesebb, mint a
pandémia idején. Ez egyrészt a kezdetben kampányszerűen végzett,
magas átoltottságot biztosító védőoltásnak, másrészt annak
köszönhető, hogy gyakorlatilag már alig van olyan ember, aki ne
találkozott volna a vírussal, és így már a Föld lakossága
rendelkezik egy alapimmunitással a SARS-CoV-2 vírus ellen.
A most cirkuláló variánsok már nem okoznak olyan súlyos
megbetegedéseket, mint a korábbi változatok, tünetei pedig
megegyeznek a felső légúti fertőzések általános, szokásos
tüneteivel. A leggyakoribb tünetek közé tartozik: magas láz,
hidegrázás, fej-, izom- és torokfájdalom, orrnyálkahártya-gyulladás,
köhögés.
Az őszi-téli időszakban az akut légúti fertőzések számának
emelkedése jellemző, ezért ebben az időszakban fokozottan tartsuk be
az általános személyi és higiénés szabályokat: elengedhetetlen a
gyakori kézmosás, a rendszeres szellőztetés, a rutinszerűen
megérintett felületek gyakori tisztítása, illetve a köhögési etikett
betartása. Ha betegnek érezzük magunkat, ne menjünk közösségbe, és
vegyük fel a kapcsolatot háziorvosunkkal.
Kiadó: Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ
A mai napon a Toyota Central Europe - Hungary Kft. budaörsi telephelyén került sor a Magyar Országos Horgász Szövetség horgászszervezeti gépjármű flottájának megújítása...
Mint ismeretes, a vasárnap Budapestre érkező Ferenc pápát a magyarországi zsidóság nevében Frölich Róbert neológ országos főrabbi köszöntötte volna: ő azonban kórházba került,...
Tudta-e, hogy a koffeint a gyógyszeripar is hasznosítja például a fejfájás elleni tabletták hatóanyagaként, vagy az asztma, a szívgyengeség és a morfiummérgezés kezelésére?...
A megújult Lengyel Idegenforgalmi Szervezet szeretettel egy prezentációval egybekötött kellemes fogadáson ismertette a képviselet munkáját és a Lengyelországban rejlő új turisztikai lehetőségeket. A...
Úgy döntött, hogy indul a 2024-es önkormányzati választáson polgármesterjelöltként, jelentette be Veres Pál Miskolc polgármestere ma, azaz pénteken este a Facebook oldalán. Számtalan...
Ma reggel óta folyamatosan és nagy aggodalommal figyeljük a legújabb eseményeket, azt, hogy Izraelt újabb és meglepetésszerű támadás érte, ezúttal is Gázából. Miközben...
Veszélyhelyzetet hirdetett szerdán a kormány a világjárvánnyá nyilvánított koronavírus-fertőzések miatt, és az újabb megbetegedések megelőzése érdekében több intézkedést is...
Herci Halevi vezérkari főnök 2023. október 8. Fotó: Izraeli Védelmi Erők Avi/ujkelet..live Az Izraeli Védelmi Erők parancsnoka, Herci Halevi altábornagy vasárnap este tette...
A CLS Csoport (CLS), a globális devizapiac vezető kockázatcsökkentési és működési szolgáltatásokat nyújtó szereplője a mai napon megkezdte a rendszertagjai által benyújtott, magyar...
Komissiózó Új Borsodi Sörgyár Kft. – Bőcs, Borsod-Abaúj-Zemplén Komissiózó Borsodi Sörgyár Kft. EGY JÓ MUNKAHELY AZ ÉLET NAPOS OLDALA. NÁLUNK, A BORSODINÁL EZT CSAK ÚGY...
Szabó Melinda kereskedelmi vezérigazgató-helyettes 2022. szeptember 15-től a Deutsche Telekom Csoportnál folytatja karrierjét Senior Vice President pozícióban. Új feladatkörében az európai tagvállalatok B2C...
Felmehettem a színház toronyórájához. A lényeg aligha tudunk más teátrumról amelynek tornya és órája is lenne. A miénknek, a miskolcinak van. Mi van...
Komár László a hazai popzene történetének legendás énekese, akit életében „Magyar Elvisnek” nevezett el a zenész szakma és a közönség, akinek sajátos magyar...
Nem vagyok egyedül . Csak éppen magamra hagytak. Az igazságszolgáltatás hárít. Körbebástyázza magát csupa olyan jogszabállyal, amellyel megakadályozhatja az igazság kiderülését. Bárhol az...
Valentin napon különleges ajándékkal lephetik meg egymást a szerelmesek Miskolcon. A város egyik legszebb panorámájú teraszán, háttérben a történelmi avassal, az...
Budapest, 2019. június 10., hétfő (OS) – Jelentős létszámú katonai járművekből álló konvojok közlekedésére lehet számítani az ország több területén 2019. június...
Hétfőn a MOM park elegáns földszinti éttermében ebédeltünk, amikor az előttünk lévő asztalnál lefordult egy hölgy. A körötte ülők próbáltak segíteni rajta és...
Svájci kutatók feltárták a daganatos sejtek eddig ismeretlen gyenge pontját. A B7-vitamin megvonása ugyanis megakadályozza, hogy a sejtek alternatív tápanyagforrásokra váltsanak, így éhen...