A munkanapok áthelyezése miatt a december 7-ei és a 14-ei szombatokon is nyitva lesznek a kormányablakok. December 7-én országszerte egységesen 8-14 óráig fogadják az érkezőket az ügyfélszolgálatok, december 14-én pedig 8 és 12 óra között tartanak nyitva. Kérjük az ügyfeleket, hogy ügyintézés előtt tájékozódjanak a kormányhivatalok weboldalán az ügyfélszolgálatok nyitvatartásáról. Kiadó: Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium
Szántó István
Related article
Adjad neki, Gyula!… – megjelent a Miskolci Naplóban – több évtizeden keresztül, nyaranta, csaknem kétezer kilométeres távot húzott le félpityókásan
Atyai barátom, rokonunk, a mezőcsáti Gyula bácsi igazi, tipikus ötvenhatos. A forradalom zűrzavarában gondolkodás nélkül hagyta ott a miskolci szabószövetkezetet. Letette az ezüstgyűszűjét...
A zsidóság történetére vonatkozó iratok a megyei levéltárban – vendégünk lesz a kincsesbánya igazgatója
Ha kedd, akkor találkozik a miskolci zsidó múzeum baráti köre. Markovics Zsolt miskolci főrabbi vendége , Kis József a megyei levéltár igazgatója. Pontosítok...
Képzeljük el – hogyan lehetne pancsolni a miskolci panelházak tetején – Kassán már lubickolnak – szomszédok akik nem is köszöntek egymásnak
El tudja e képzelni, hogy a miskolci Avasi, a Diósgyőri vagy a Győri kapui panelházak tetején jakuzziban hűsöljenek a lakók. Ha kétségei támadnának,...
Mutatjuk, mennyi lesz a vízdíj országosan januártól
Általánosan nettó 576 forint lesz köbméterenként a fogyasztásarányos ivóvíz díja – persze a lakossági rezsicsökkentés keretében nem változnak az árak. Megjelent a szerda esti Magyar...
Vírusírás 2. – Fónagy István Putnokról – napi folytatásban
Az első reakció már meg is érkezett a bejegyzésre. A feleségem kérdezi: mit írsz? Mutatom neki, elolvassa, bólint. – Akkor most nem...
Ezen a héten indul a 23. Faludi Nemzetközi Filmszemle – a Jezsuiták jelentik
A fesztivál idei versenyprogramjába 28 kisjátékfilm, 13 dokumentumfilm, valamint 10 animációs/kísérleti film került be. A kivételesen ONLINE megvalósuló, ingyenes vetítéseken a hazai alkotók...
A szlovák kormánygép már megjárta Kinát – Pozsonyba megérkezett az egy millió védőmaszk…
Csütörtökön röviddel déli 12 óra után megérkezett Pozsonyba a szlovák kormánygép, amely Kínából szállított egészségügyi segédeszközöket. Az egymillió védőmaszk és százezer gyorsteszt érkezését...
A szerver után a hangulat is lefagyott – életképek az ITC székházából – Pusztai Laci megúszta
Óriási képtáram van az ilyen önkormányzati, országgyűlési választások éjszakáiról. Nem akarok dicsekedni vele, nem is érdemes, hiszen nem a saját felvételeim. Ezek profi...
Rendkívüli szünet két miskolci óvodában
Rendkívüli szünetet rendelt el az Oktatási Hivatal a koronavírus megjelenésével kialakult veszélyhelyzet miatt a Miskolci Napraforgó Óvoda Középszer Tagóvodájában (Középszer utca...
Slambuc Zarándy módra – volt e már a mezőcsáti termálfürdőben – irány oda a hétvégén
Felismerte e mi van a tányéron? Ha nem elárulom, egy megkezdett adag slambuc vagy ki hogy hívja öhöm. Készültem, hogy ártatlan állapotában fotózom...
Vágatlanul – Szepesi Zsolt miskolci mérnök egy tengeri olajfúrótoronyból jelentkezett be – milyen az élet egy ilyen mesterséges szigeten
Hogy kerültem egy tengeri fúrótorony tetejére – sehogyan – ám magyarok, miskolciak mindenütt vannak a világban. Így aztán Szepesi Zsolt olajmérnököt faggattam a...
Kérem osszák – kiadó hosszú távra egy budafoki másfél szobás lakás – áprilistól beköltözhető
Hahó – kinek kell egy Budafoki, Kossuth Lajos utcai, nem panel lakás hosszú távra. Kiadó egy másfél szobás második emeleti utcára néző két...
Gratulálunk – Bereti Gábor az idei városnap Szabó Lőrinc díjasa
Őszintén üdvözöljük az idei díjazottat, s aki még nem ismerné, íme az önvallomása. „1948-at írtak, amikor a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Miskolcon megszülettem. Kisebb-nagyobb megszakításoktól...
Eredeti Videoton hifi torony – fájó szívvel vigaszdíjért – sok száz lemezzel
Régi szakálla vicc, milyen a szovjet hifi torony. Egy hokedlin Szokol rádió. tettszik tudni az a fajta amihez a lapos elem rá van...
Még több maszkkal segíti az önkormányzat a miskolci háziorvosokat
A korábban az önkormányzati képviselők segítségével a miskolci házi- és gyermekorvosoknak kiosztott 2000 maszk után most újabb 3125...
A bécsi sült kolbász utánozhatatlan – adventi vásár a városháza előtt- irány a császárváros
Bármikor megyünk ki Bécsbe , készüljünk fel, hogy az Alpok lábánál hidegebb van mint itthon. Jobban is fogy az adventi vásárban a rumos...
Tájékoztató értekezlet a szikszói kórházban – túl az ötven milliós fejlesztésen
Ismertették a szikszói tagkórházban az elmúlt időszakban történt 50 millió forintos fejlesztést, amelyet az Állami Egészségügyi Ellátó Központ (ÁEEK) támogatásával sikerült megvalósítani....
Akadályos feljáró – mindenki látja, elcseszték – aztán ennyi
Nem mondom meg, hogy hol van ez az akadálymentesítettnek képzelt bejáró, a miskolci bazártömbben. El se tudom képzelni azt a műszaki zsenit aki...
A hatodik Rátkai Töltöttkáposzta Fesztivál – kaprosan, tejfölösen, füstölt csülökkel – friss házi kenyérrel – bánhatja ha kihagyta – Kerényi fotók
Tavaly az ötödiken beírtam, hogy mikor lesz az idei. Ott volt a helyem. S jól tettem. Szenzációs volt kínálat, praktikus a szervezés és...