Avi/ujkelet.live

A háború 471. napja: A Hamász terrorszervezet vasárnap délelőtt, fél nap késéssel továbbította a közvetítőnek a túszok listáját, akiket ma szabadon szándékozik engedni. A Miniszterelnöki Hivatal később megerősítette a médiának, hogy Izrael megkapta a listát.

A Hamász szerint a három szabaduló túsz: Romi Gonen (24), Emily Damari (28) és Doron Steinbrecher (31).

A túszok szabadulását lehetővé tevő gázai tűzszüneti megállapodás ma reggel 8:30-kor kellett volna életbe lépjen. Az Izraeli Védelmi Erők szóvivője, Daniel Hagari ellentengernagy reggeli sajtótájékoztatóján bejelentette, a Hamász terrorszervezet nem küldte el a listát a három túszról, akik ma szabadulnának, nem tartja magát a megállapodáshoz, így a harcok folytatódnak a Gázai övezetben.

A terrorszervezet korábbi nyilatkozatában kijelentette, hogy elkötelezett a tűzszüneti megállapodás mellett, és hangsúlyozta, hogy a lista benyújtásának késedelme ,,technikai okok” miatt van.

A hadsereg 9 óra után közölte, hogy tüzérségi lövedékeket lőtt ki és több dróntámadást hajtott végre a Hamász célpontjai ellen Gáza északi és középső részén, mivel a terrorszervezettel kötött tűzszünet még nem lépett életbe.

Gázaváros keleti része a reggeli izraeli támadás után:

,,Az Izraeli Védelmi Erők továbbra is műveleteket hajt végre, és csapást mér terrorcélpontokra a Gázai övezetben” – áll a hadsereg közleményében, melyet egy újabb követett, további támadásokról beszámolva.

Az övezet déli részén, a Hamász katonai szárnya 08:30 után erődemonstrációt folytat az utcákon.

A Hamász erőteljes üzenetet próbál közvetíteni a gázai közvélemény és Izrael felé, hogy nem áll szándékában lemondani Gáza irányításáról.

Egyenruhában és nem civilben, a Hamász rendőrei ma reggel megjelentek a nyilvánosság előtt.

Izraelnek még egy év és három hónap elteltével sem sikerült lebontania a Hamász uralmát Gázában, és alternatív kormányt találni.

A katonai rádió szakértője megjegyezte, hogy Hamász, amely a háború egyetlen pontján sem veszítette el uralmát vagy fogását a Gázai övezet egyetlen részén sem (kivéve a teljesen kiürített területeket), kihasználja ezeket az órákat, hogy megerősítse és megszilárdítsa uralmát, és uralkodjon a gázai polgárok felett.

Izrael evakuálta az erőket az északi Beit Hanunból, Dzsabaliából, Beit Lahiából és a déli Rafah központjából – és időközben a Hamász átcsoportosult és továbbra is uralkodik a lakosok felett.


Előkészületek: Az izraeli hadsereg tegnap figyelmeztetést tett közzé a Gázai övezetben tartózkodó palesztinok számára, hogy saját biztonságuk érdekében, további utasításaig ne közelítsék meg azokat a területeket, ahol a hadsereg bevetésre kerül a Hamásszal kötött tűzszüneti megállapodás kezdetén.

Az izraeli hadsereg fokozott készültségben van a különféle forgatókönyvek miatt.

Az éjszaka a Déli Parancsnokság azon dolgozott, hogy csapatokat csoportosítson át Gázában, kivonuljon a városi területekről, és az Izrael és a Hamász között megállapodott vonalakra helyezze őket.

Szintén a tűzszünet életbe lépése előtti órákban is folytatódtak a támadások, megsemmisítve a Hamász által használt infrastruktúrát Gázában.

A Déli Parancsnokság a gázai határ mentén is erősíti a csapatokat és a légvédelmet, és szükség esetén felkészül az incidensekre. A katonaság úgy értékeli, hogy a tűzszünet előtt, vagy akár közben rakétatűzre kerülhet sor Gázából.


A megállapodás 1. szakasza: A Hamásszal kötött tűzszüneti és túszalku első szakaszában Izrael várhatóan összesen 1904 palesztin foglyot fog szabadon engedni.

Köztük 737 fogvatartott és biztonsági fogoly, köztük számos gyilkosságért életfogytiglani börtönbüntetést töltő terrorista van a Hamász, a Palesztin Iszlám Dzsihád és a Palesztin Hatóságot irányító Fatah mozgalom tagjaiból, valamint izraeli börtönökben fogva tartott nők és gyerekek.

Izrael szabadon engedi az izraeli hadsereg szárazföldi offenzívája során a Gázai övezetben elfogott 1167 palesztint, akik nem vettek részt a 2023. október 7-i mészárlásokban.

Vasárnap szabadon engedik az első három női túszt a humanitárius kategóriaként jelölt 33 nevet tartalmazó listáról, melyen nők, gyerekek, idősek és betegesek szerepelnek. A Ynet hírportál szerint Izrael úgy becsüli, a 33 túszból legalább 25 életben van.

A lista nem a szabadulás sorrendje szerinti:

  1. Liri Albag
  2. Iccik Elgarat
  3. Karina Ariev
  4. Ohad Ben Ami
  5. Ariel Bibasz
  6. Jarden Bibasz
  7. Kfir Bibasz
  8. Siri Silberman-Bibasz
  9. Agam Berger
  10. Romi Gonen
  11. Daniella Gilboa
  12. Emily Damari
  13. Szagui Dekel-Chen
  14. Jair Horn
  15. Omer Wenkert
  16. Alekszandr Trufanov
  17. Arbel Jehud
  18. Ohad Jahalomi
  19. Elija Cohen
  20. Or Levy
  21. Naama Levy
  22. Oded Lifshitz
  23. Gadi Mose Mozesz
  24. Avera Avraham Mengisztu
  25. Slomo Manszúr
  26. Keith Siegel
  27. Tsachi Idan
  28. Ofer Calderon
  29. Soham Tal
  30. Doron Steinbrecher
  31. Omer Sem-Tov
  32. Hisam al-Szajed
  33. Eli Sarabi

A listán szereplő további 30 túszból a 42 napos megállapodás lejártáig minden szombaton szabadon engednek néhányat.

A túszokat palesztin foglyokért cserébe engedik el, melyet megállapodás a feltételeiben részleteznek.

Minden élő nő, gyermek és idős után 30 palesztin foglyot engednek szabadon; mind a kilenc beteg túsz után 110 foglyot engednek szabadon; az izraeli hadsereg minden női katonája után 50 foglyot engednek szabadon; Avera Mengisztu és Hisam al-Szajed túszok esetében, akik önszántukból mentek be egy évtizede Gázába és azóta foglyok, mindegyikükért 30 foglyot engednek szabadon, a 2011-es Salit-alkuban szabadult és újra letartóztatott 47 palesztin mellett; és az első szakaszban a túszok holttestéért Izrael szabadon engedi az 1000+ gázai foglyot.


A túszok fogadása: Az izraeli hadsereg tegnap közölte, hogy befejezte az előkészületeket azoknak a túszoknak a fogadására, akiket a Hamász a tűzszüneti megállapodás keretében szabadon enged.

A katonaság három komplexumot állított fel a gázai határ közelében, a Re’im bázison, a Kerem Salom átkelőnél és az Erez átkelőnél, ahol a túszok találkoznak az izraeli hadsereg képviselőivel, köztük orvosokkal, pszichológusokkal és mentális egészségügyi tisztekkel, és megkapják az első kezelést.

Onnan a hadsereg elkíséri őket a kórházba, ahol találkoznak családjaikkal.

A hadsereg becslése szerint körülbelül két óra telik el attól a pillanattól kezdve, hogy a Vöröskereszt átadja a túszokat a gázai különleges erőinek, egészen addig a pillanatig, amíg a hadsereg létesítményeiből a kórházba kerülnek.


A túszok ára: A Haaretz szerint Mohammed Abu Warda terrorista lesz az egyik legnagyobb szörnyeteg, akit Izrael valaha szabadon engedett. Elengedése nehéz, ami jelzi, milyen súlyos és fájdalmas a Hamásszal kötött megállapodás.

Ő állt 1996 februárjában a 18-as busz két járatán végrehajtott öngyilkos merényletek mögött Jeruzsálemben, amelyek 44 ember halálát okozták, valamint az askeloni csomópontnál elkövetett terrortámadás is hozzá fűződik, amelyben meggyilkoltak egy nőt. Összesen 48 életfogytiglani börtönbüntetésre ítélték.

2004-ben lelkiismeret-furdalás nélkül állt a hadbíróság elé.

,,Nem mi vagyunk a gyilkosok” – mondta minden szégyen nélkül. ,,Mi vagyunk azok, akiknek joguk van ehhez a földhöz, és titeket kéne bíróság elé állítani. Harcunk soha nem áll meg ellenetek, éppen ellenkezőleg. Helytállunk és határozottak leszünk mindaddig, amíg el nem hagyjátok a földünket… Ha Isten úgy akarja, közel a vég, és a mi kezünkben lesz, a Hamásznál, a Dzsihádnál és a többi szervezetnél. Az ügyész által kért életfogytiglani börtönbüntetések számát, megadhatjátok és adhattok több életfogytiglani börtönbüntetést, amennyit csak akartok, és akár halálbüntetést is. Nem érdekel.”

Íme még néhány terrorista neve a listán:

  • Ahmed Barghouti, Marwan Barghouti közeli tanácsadója, akit 13 életfogytiglani börtönbüntetésre ítéltek. 2002-ben együtt tartóztatták le őket Ramallahban. Barghuti volt a felelős a Fatah katonai szárnyának, az Al-Aksza Mártírok Dandár fegyverekkel való ellátásáért, és hadműveleti parancsnokaként szolgált. Elítélték többek között amiatt, hogy terroristákat küldött terrortámadások végrehajtására, a tel-avivi Seafood Market étterembe 2002 márciusában, melyben három izraeli meghalt és 30-an megsebesültek, a jeruzsálemi Neve Jáákov negyedbe 2002 februárjában, amelyben egy rendőrnő meghalt és kilencen megsebesültek, valamint a jeruzsálemi Jaffa utcában történt egyik terrortámadásra, amelyben két nő meghalt.
  • Ahmed al-Sheibani, a Palesztin Iszlám Dzsihád katonai szárnyának parancsnoka Júdeában és Szamáriában. Ő irányította a terroristát, aki 2003-ban az Amakim bevásárlóközpontban terrortámadást hajtott végre, amely három izraeli halálát okozta. Életfogytiglani börtönbüntetésre ítélték, és várhatóan kitoloncolják.
  • Adham Junesz, a Palesztin Iszlám Dzsihád egyik parancsnoka, aki szerepet játszott a netanjai Saron bevásárlóközpontban végrehajtott öngyilkos merényletben 2005-ben.
  • Ibrahim Khalil Ahmed Szaleh, aki 1992-ben meggyilkolta Menachem Sternt, Eli Amszalemet és Hussein Zaidot. 65 éves, a Fatah mozgalom tagja, életfogytiglani börtönbüntetésre ítélték.
  • Zakaria Zubeidi, az „intifáda jelképének” tartott hírhedt terrorparancsnok, az Al-Aksza Mártírok Dandár volt vezetője, és Mohammed al-Arida a Palesztin Iszlám Dzsihád tagja. A hat fogoly közé tartoztak, akik 2021. szeptember 6-án megszöktek a szökésbiztos Gilboa börtönből. Zubeidi terrortámadások sorozatában vett részt, beleértve a Likud irodája elleni támadást Beit Se’anban 2002-ben, amelyben hat embert gyilkoltak meg.
  • Khalil Juszef Ali Dzsabarin, aki 16 évesen 2018-ban halálra késelte a 45 éves Ari Fuldot Gus Ecionban.
  • Oszama al-Ashkar az Al-Aksza Mártírok Dandár tagja. Életfogytiglani börtönbüntetésre ítélték, és várhatóan kitoloncolják.
  • Amdzsad Hamed, annak a Hamász-sejtnek az egyik tagja, amely 2015-ben lövöldözős terrortámadásokat hajtott végre Duma mellett, megölve Malachi Rosenfeldet és megsebesítve három másik izraelit.
  • Wael al-Ardzsa, aki 2011 szeptemberében követ dobott egy járműre, betörve a szélvédőt. Az autó felborult, két utasa, a 25 éves Aser Palmer és csecsemő fia, Jonatán meghaltak.
  • Mohamed Atallah, Sechemből, életfogytiglani börtönbüntetését tölti. Tavaly szeptemberben vádat emeltek ellene nemi erőszak és szeméremsértő cselekmények miatt, amelyeket a Gilboa börtönben tett.

Jó hír: Az Izraeli Védelmi Erők és a Sabak belbiztonsági szolgálat reggel bejelentette, hogy egy titkos művelet keretében kimentette a Gázai övezetből Oron Saul törzsőrmester maradványait, aki 2014. július 20-án esett el Szedzsaijjában, az Erős szikla hadművelet során, és holttestét a Hamász terrorszervezet elrabolta.

Még mindig a Hamász birtokában van a szintén 2014-ben elesett Hadar Goldin hadnagy holtteste.

A mentőakció után 97 túsz maradt a Hamász fogságában Gázában, közülük 35-öt hivatalosan halottnak nyilvánítottak.

https://anchor.fm/s/51fceecc/podcast/rss

The post Van lista, jöhet a tűzszünet first appeared on Új Kelet Live.