Avi/ujkelet.live

A háború 501. napja: A Miniszterelnöki Hivatal délután, megerősítve a riportokat közölte, hogy megállapodás született a Hamász terrorszervezettel, hogy szombaton egyszerre szabadon engedi a túszalku első szakaszában maradt hat életben lévő túszt.

  • A Walla hírportál riportere tegnap este egy magas rangú izraeli tisztviselőt idézett, aki szerint a Hamász kezdeményezte egy hete, hogy mind a hat túsz kiszabaduljon szombaton.
  • A Hamász biztosítani akarja 47 Hamász terrorista szabadon bocsátását, akik a Salit-alku során szabadultak, de Izrael újra letartóztatta őket, mert visszatértek a terrorhoz.
  • A megállapodás szerint a 42. napon szabadulnának, cserébe Avera Mengisztuért és Hisam al-Szajedért, akik önként mentek be a Gázai övezetbe 2014-ben és 2015-ben. 
  • A Hamász attól tart, hogy a megállapodás nem tart ki addig, mert Izrael felmondja.
  • Mivel a Hamász megértette, hogy Izrael nem megy bele abba, hogy egyetlen túsz maradjon a 42. napra, hajlik arra, hogy az első szakaszban lévő mind a hat túszt szombaton elengedje.

Ezt megelőzően a Hamász terrorszervezet vezető tagja, Khalil al-Hajja közleményében kijelentette, hogy a szervezet úgy döntött, hogy szabadon engedi mind a hat élő túszt, valamint csütörtökön kiadják négy túsz holttestét.

  • A túszegyezmény értelmében a tűzszünet 33. napján a Hamász átadja Izraelnek a nyolc megölt túsz közül négy holttestét.
  • A tervek szerint a Hamász csütörtök reggel nyilvánosságra hozza a fogságban meggyilkolt túszok nevét. Az Izraeli Védelmi Erők mentőautói egy egyeztetett találkozási ponton várnak majd, onnan pedig a holttesteket közvetlenül az Abu Kabir Igazságügyi Orvostani Intézetbe szállítják a pontos azonosítás érdekében.
  • A folyamatban részt vevő illetékesek hangsúlyozták, hogy csak a túszok személyazonosságának ellenőrzése és a hivatalos azonosítási eljárás befejezése után fogják az illetékes izraeli hatóságok tájékoztatni a családokat.
  • A tűzszünet 40. napján a Hamász átad további négy holttestet. A holttestekért cserébe Izrael szabadon enged minden olyan 19 év alatti nőt és kiskorút, akit az izraeli hadsereg letartóztatott Gázában 2023. október 8 óta, és aki nem vett részt a harcokban.

Szintén ma egy izraeli forrás azt nyilatkozta, hogy a a hatos szabadulásának biztosítása érdekében Izrael engedélyezi a karavánok és nehézgépek beengédését, ezeket ma reggelig egy miniszterelnöki döntés megakadályozta. Az arab média reggel arról számolt be, hogy a nehézgépek már megkezdték a belépést az övezetbe. Ezt egy másik politikai forrás is megerősítette.

A megállapodás első szakasza szerint 14 túszt engednek el, nyolc közülük már nem él: Iccik Elgarat, Ariel Bibasz, Kfir Bibasz, Siri Silberman-Bibasz, Omer Wenkert, Ohad Jahalomi, Elija Cohen, Oded Lifshitz, Avera Mengisztu, Slomo Manszúr (halottnak nyilvánították), Tsachi Idan, Soham Tal, Omer Sem-Tov és Hisam al-Szajed.

73 túsz túsz maradt Gázában, 36-ot hivatalosan halottnak nyilvánítottak.


Második szakasz: Hamász kedden jelezte, hogy készen áll a tárgyalások azonnali megkezdésére a tűzszünet második szakaszáról.

A kormány tegnap összeült, hogy megvitassa a második szakaszt, de nem hozott döntést, és nem került sor szavazásra sem, jelentette reggel az izraeli média.

Binjámin Netanjahu miniszterelnök ígéretet tett a szélsőjobboldali Vallásos Cionizmus elnökének, Becalel Szmotrich pénzügyminiszternek, hogy az alku második szakaszáról szóló tárgyalások nem kezdődhetnek meg a biztonsági kabinet jóváhagyása és szavazás megtartása nélkül. Netanjahu emellett ígéretet tett a kabinet minisztereinek, hogy a következő szakasz végrehajtása csak azzal feltétellel történhet meg, hogy a Hamász terrorszervezetet lefegyverzik. A miniszterelnök nem akarja a második szakaszt, mert az kormánya végét jelentené, helyette a jelenlegi első szakaszt bővítené.

Ennek ellenére, Donald Trump amerikai elnök közel-keleti különmegbízottja, Steve Witkoff vasárnap a Fox Newsnak elárulta, hogy beszélt többek között Netanjahuval és a tárgyalások a második szakaszról szóló tárgyalások a héten folytatódnak, azaz már elkezdődtek.

The post Megállapodás született: 6 túsz szabadul szombaton first appeared on Új Kelet Live.