ujkelet.live

A háború 526. napja: Az amerikaiakat meglepte a Hamásszal nyitott csatorna nyilvánosságra hozatala, és még inkább az utána következő heves támadás, melyet a Knesszet és a Kongresszus tagjai, miniszterek és magas rangú kormánytisztviselők irányítottak az amerikai lépés ellen. Ronen Bergman Pulitzer-díjas újságíró a Yedioth Ahronoth hétvégi számában feltárta, mi történt a színfalak mögött.

,,Vigyázzatok, az izraelieknek nem fog tetszeni, félni fognak a családoktól, félni fognak a közvéleménytől, nem akarják majd, hogy útlevél alapján történő szelekcióval társítsák őket. És különben is, biztos vagy benne, hogy ez legális?” – kérdezte egy körülbelül egy hónappal ezelőtti beszélgetés során amerikai kollégáját egy izraeli tisztviselő, aki részletes információkkal rendelkezik a túszok ügyéről. Ez azután történt, hogy az amerikai bemutatta neki a Fehér Házban megfogalmazott tervet, hogy megpróbálják kihasználni a megállapodás első szakaszának vége és a gázai háború esetleges megújítása közötti időintervallum kreálta lehetőséget, hogy az amerikai állampolgár túszok, egy élő (Edan Alexander) és négy meggyilkolt, kiszabadulhassanak a fogságból.

Washingtonban rájöttek, hogy nem nagy az esély egy átfogó – mindenki, akit életben van vagy halott – megállapodásra.

Binjámin Netanjahu miniszterelnök maga mondta a kneszet pódiumán, hogy túl nagy a szakadék a felek között. Az amerikai tisztviselőket arról is tájékoztatták, hogy Izrael katonai hadműveletre készül Gázában, amelyet bármelyik pillanatban elindíthat. A félelem, hogy a harcokhoz való visszatérés azonnal veszélybe sodorja az élő túszokat, és jelentősen rontja a halottak hazahozatalának esélyeit, az amerikaiakat célzott taktikai döntésre késztette az elrabolt polgáraik megmentésére, ami üzleti jellegű, de valós történelmi jelentőséggel bír.

Az izraeli kormány és szócsövei a megállapodás aláírásakor magukra zúdított dicséreteit felváltotta a felelősség elkerülése és a tárgyalócsapatra való hárítása, különösen a Sabak belbiztonsági szolgálat vezetőjére, Ronen Barra. De az igazság az, hogy a Trump-kormány által Netanjahura zárt acélfogók mellett a tárgyalócsapat – David Barnea, a Moszad kémszolgálat vezetője, az Izraeli Védelmi Erők foglyok és eltűnt személyek ügyével foglalkozó tisztje, Nitzan Alon tartalékos vezérőrnagy és a Sabak vezetője – is elismerést érdemel azért az eltökéltségéért, amelyet egy szörnyű, határok nélküli, de kifinomult terrorszervezet elleni tárgyalásokon tanúsítottak, a méreg- és propagandagépezetekkel szemben, amelyeket mindkét oldal ellenük működtet.

Az egyik dolog, amit a szakmai csapat megtagadott, az volt, hogy részt vegyen azokban az erőfeszítésekben, amelyek néhány túsz állampolgárságán alapultak: amerikaiak, oroszok, britek vagy mások. A csapat megértette, hogy ennek jelentős társadalmi és politikai érzékenysége van. Haragot válthat ki a többi családban, akiknek rokonait „megelőzik” a sorban. Az Egyesült Államok megértette ezt, és úgy döntött, hogy a helyes út a közvetlen, sürgős és titkos tárgyalások folytatása a Hamásszal.

Addig az amerikai jogot úgy értelmezték, hogy megtiltja a kapcsolatfelvételt bármely amerikai állampolgár és a kormány által terrorista szervezetnek vagy terrorista operatívnak nyilvánított személy között. Ezért például az előző Biden-kormány izraeli-libanoni ügyekkel foglalkozó megbízottja, Amos Hochstein kerülte a közvetlen találkozást a Hezbollah terrorszervezet tisztségviselőivel, holott ők voltak az érintett fél Libanonban, hogy megvitassák a tűzszüneti megállapodást. De a jelenlegi adminisztráció által kinevezett jogi tanácsadók másképpen értelmezték ezt a törvényt. Így a megbeszéléseknek az Axios honlapján való közzététele után a Fehér Ház szóvivője azt mondta, hogy Adam Boehlernek, a Hamász tagjaival megbeszélést folytatott csapat vezetőjének ,,jogosultsága van beszélni bármely féllel”.

A cikk elején idézett izraeli forrás meglepődött – nem számított arra, hogy az amerikaiak tényleg ilyen messzire mennek, ahogy a Hamász sem, legalábbis a Hamász-Doha – derült ki az Izraelhez eljutó jelentésekből. Az izraeli biztonsági szervezet is meglepődött rajta, és őt követve a titkos jelentések elolvasása után a politikai kör is, ,,amely majd szétrobbant a dühtől, ezt nem lehet másképp leírni” – fogalmazott a forrás.

A Netanjahhoz közeli emberek igyekeztek minimalizálni a károkat. A titkos út nehéz kihívás elé állította a kormányt és annak vezetőjét. ,,Rájöttek, hogy elveszíthetik az irányítást az esemény felett, és olyan helyzetben találják magukat, melyben kevesebbet tesznek a túszokért, nem kötnek alkut, sem kicsiket, sem nagyokat, és ez csak az amerikaiaknak köszönhetően történik, néha Izrael beleegyezésével, néha titokban, anélkül, hogy elmondanák” – magyarázta egy magas rangú hírszerzési forrás, aki ismeri a részleteket. Elmondása szerint az izraeli delegáció hirtelen megjelenése a héten Katarban egyáltalán nem véletlenül történt.

Az amerikaiakat meglepte a csatorna leleplezése, és még inkább az, ami ezután következett – egy heves támadás, amelyet számtalan síp, trombita, a Kneszet és Kongresszus tagjai, miniszterek és magas rangú kormánytisztviselők irányítottak az amerikai lépés ellen. ,,Ez egy totálisan kattant világ, ha a kormánynak meg kell küzdenie Netanjahu, Dermer és az egész banda meghiúsításra tett kísérleteivel. Nehéz elhinni, de mi többet akarunk, próbálunk és teszünk, mint az izraeli kormány, hogy túszokat szabadítsunk ki, és nemcsak hogy nem segítenek nekünk, hanem minden dezinformációs taktikát bevetnek a médiában itt, az Egyesült Államokban és ott, Izraelben, és hazugságokkal táplálják a Republikánus Párt elemeit, hogy az elnökhöz vagy valaki máshoz menjenek a Fehér Házban” – így, ilyen rendkívül kemény szavakkal támadta a héten egy magas rangú amerikai diplomáciai-hírszerzési tisztviselő az izraeli kormányt, Netanjahut és Ron Dermer stratégiaügyi minisztert egy washingtoni telefonhívás során. Nem sokkal azelőtt ugyanez a tisztviselő tájékoztatást kapott az üggyel kapcsolatban, sőt a két közvetítő, Steve Witkoff és Boehler csapatainak több tagjával is beszélt.

Bergman megkérdezte tőle, nem érzi-e naivitásnak, hogy hirtelen csapatokat ejtőernyőznek a közel-keleti káoszba, akiknek többsége nem rendelkezik jelentős tapasztalattal, és egy nagy és bonyolult tortából egy komponensre, egy szeletre összpontosítanak.

,,Most majd azt mondják nekem, hogy itt Washingtonban könnyű beszélni, és könnyű egy tengerentúli küldetésre koncentrálni, de végül kevésbé vagyunk jók abban, hogy átlássuk a teljes képet, aminek a túszokon kívül más szempontok is vannak. Tehát először is, sok-sok évet szolgáltam a régióban, és tisztában vagyok és eléggé tájékozott vagyok néhány kérdésben, de talán még egy kicsit jobban, mint Ron Dermer, aki azt hiszem, valamivel kevesebbet élt a Közel-Keleten, mint én.”

,,Másodszor, nem baj, ha valakinek más a véleménye. Végső soron, amikor küldötteink – ebben a konkrét esetben Boehler és Witkoff, mint az összes közel-keleti ügy felelőse – azt javasolták az elnöknek, hogy kezdjen közvetlen tárgyalásokat, világos volt számukra, hogy olyan dolgokkal kapcsolatban is lefolytatják azokat, amelyek nem a miénk – a palesztin foglyok –, és amelyekhez Izrael hozzájárulását kell kérnünk. Ezért Izrael részvételének és beleegyezésének minden megállapodásunk részét kell képeznie, még akkor is, ha csak az amerikai állampolgárságú, élő és holt túszokra vonatkozik.”

Akkor mégis mi történt? „Amennyire én értem, a Netanjahu-kormány nem terjesztett elő semmilyen konkrét, még a legáltalánosabb indokot sem arra vonatkozóan, hogy Edan Alxander szabadon bocsátása és a négy megölt túsz hazahozatala egy szélesebb körű megállapodás első lépéseként sértené a túszok hazahozatalára irányuló erőfeszítéseket, vagy általában véve Izrael állam nemzetbiztonságát. Ellenálltak azzal az ürüggyel, hogy a csapataink naivak, és a Hamász kijátsza őket, majd amikor nem jártak sikerrel, a Fehér Házhoz fordultak, hogy megakadályozzák a találkozókat. Ez átmenetileg sikerült, és az ügyet egy hónapra elhalasztották.”

,,De aztán, amikor a döntést megfordították, és a Fehér Ház felhatalmazta őket, hogy Izrael tájékoztatása nélkül találkozzanak, a ti jeles hírszerző szolgálatotok, a 8200-as egység, és komolyan mondom, tényleg kiválóak, felfedezték a találkozó tervezését, és abból indulok ki, hogy nem az Egyesült Államok hivatalos képviselőit figyelték, mert elképzelhetetlen lenne, hogy Izrael lehallgasson egy olyan közeli szövetségest, mint az Egyesült Államok, hanem egyszerűen rutinszerűen működtetik a szenzoraikat az egész régióban és a releváns entitásokon, és így hirtelen felfedezték.”

,,Bocsánat, de nagyon pofátlanok voltak, amikor egy tábornokot küldtek a katonai hírszerzéstől, hogy világossá tegyék, Izrael tudja, és nagyon nem örül. És amikor ez sem járt sikerrel – kiszivárogtatták a találkozót a médiának, és mint hallottuk, biztosak voltak abban, hogy két dolog közül az egyik megtörténik: Vagy Boehler felhatalmazás nélkül cselekedett, és akkor Trump kirúgja, vagy felhatalmazással járt el, de a Hamásszal való közvetlen kapcsolatok felfedése kellően zavarba hozza a Fehér Házat – Trump pedig kirúgja.”

  • Az Axios pénteken a Fehér Ház két tisztviselőjére hivatkozva arról számolt be, hogy Boehler visszavonta jelölését a túszügyekért felelős különleges elnöki megbízott posztjára.
  • A Trump-kormány egyik magas rangú tisztviselője azt állította, hogy a lépést két hete tervezik, és Boehlert egy másik elnöki megbízotti pozícióba kívánják áthelyezni, szélesebb mandátummal, szenátusi megerősítés szükségessége nélkül.

,,És van még egy célja a riportnak” – mondta az amerikai forrás. ,,Ha a Hamász, aki biztos abban, hogy minden, ami Izrael és a kormány között történik, koordinált és szoros, rájön, hogy ez nem így van, akkor megemelheti az árat vagy keményíthet álláspontjain.” Más szavakkal, a diplomata azt mondta, hogy Netanjahu összeütközést teremtett az Egyesült Államok és Izrael között, hogy a Hamász emelje az árat, ami holtponthoz vezet.

,,A Fehér Ház szóvivője pedig gyorsan kiadta a támogató nyilatkozatot, pontos és indokolt, mert Trumptól kezdve a rövid parancsnoki láncon belül mindenki tudta, mi történik, majd megnyíltak a pokol kapui, és ők, Netanjahu belső köre őrült kampányba kezdtek, hogy megakadályozzák annak lehetőségét, hogy az Egyesült Államoknak sikerüljön kiszabadítania izraeli túszokat. Ezt a mondatot többször el kell mondani, hogy megértsd a torzítás mélységét.”

,,Jelentős mennyiségű hálátlanság, ego, önzés és merészség kell az ilyen viselkedéshez, és a hazugság álarca alatt késsel hátba próbáljanak szúrni egy magas rangú kormánytisztviselőt. Emlékeztetett arra a történetre, amely Bill Clinton és Netanjahu találkozásáról szólt első miniszterelnöksége alatt, amikor az utóbbi arrogánsan elmagyarázta az Egyesült Államok elnökének a világot, hogyan kell irányítani és hogyan kell cselekedni, Clinton pedig később azt mondta, Netanjahu összezavarodott, és elfelejtette, ki itt a szuperhatalom.”

A magas rangú diplomáciai-hírszerzési tisztviselő szerint az ügy árnyoldala a valódi ok, amiért Netanjahu és Dermer annyira ellenzi a lépést. „Talán itt egoproblémák is vannak, Netanjahu dühös, hogy Trumpot illeti meg minden elismerés, de véleményünk szerint van itt valami más is, sokkal mélyebb és komolyabb: Az izraeli kormány nem akarja, hogy az Egyesült Államok megtudja, mit akar, mit tervez, mit gondol vagy mutat be a Hamász, csak a szűrőn és a prizmán keresztül, és ha úgy tetszik, Netanjahu és Dermer keverőjén keresztül. Igen, ez egy terrorista szervezet, és az emberei aljas, aljas gyilkosok, halált érdemlők, de néha még az ilyen emberek is igazat mondanak és alkut akarnak kötni, és a másik oldal, az izraeli kormány, bizonyos okokból, melyeket megpróbál elrejteni, kevésbé lesz hajlandó, és még az is lehet, hogy mindent megtesz ennek megakadályozására. Világossá vált számunkra, hogy Netanjahu és Dermer egyszerűen attól tart, hogy az Egyesült Államok hirtelen rájön, hogy a szerepek megosztása aközött, ki akarja, és ki nem, ki tagadja meg és ki szorgalmazza a háború folytatását, nem egészen úgy zajlik, ahogy azt magas rangú izraeli kormánytisztviselők leírták.”

„Nem szavaztam Trumpra” – folytatta –,,és vannak kemény kritikáim bizonyos dolgokkal kapcsolatban, amelyeket belpolitikája keretében tesz. De lehetetlen figyelmen kívül hagyni az előző kormány tehetetlenségét Netanjahu manővereivel és Biden szörnyű gyengeségével szemben. Ahelyett, hogy a biztonsági segéllyel kényszerítették volna, hogy aláírja és megmentse a túszokat, köztük Hersh Goldberget is, aki amerikai állampolgár, a választások előtt politikai érdekeiket helyezték előtérbe, és hazudtak, mintha Netanjahu alkut akarna. Hersh ebben az időszakban bekövetkezett haláláért is az ő kezükön és ajkukon van a felelősség. Velük szemben, csak Trumpnak és embereinek sikerült ráerőltetnie Netanjahura az első megállapodást, amelyikkel Netanjahu annyi erőfeszítést tett, hogy meggyőzze az előző kormányt, hogy nem kell aláírni. És most attól tart, hogy egy második megállapodást kényszerítenek rá, ezért megpróbálja szabotálni egy korábbi szakaszban.”

Ezekkel a dolgokkal ellentétben szinte az összes izraeli média kemény támadást intézett Boehler és csapata ellen, szinte teljes átfedéssel az üzenetekben. Legjobb esetben naivaknak, legrosszabb esetben téveszmésnek, valamint palesztin-pártinak, ha nem kifejezetten Hamász-pártinak írták le őket, akiket egy palesztin milliárdos repített luxus magánrepülőgépén és azokon az üléseken, amelyeken egykor Jasszer Arafat ült, amikor egyértelmű, hogy ki férhet hozzá az ilyen jellegű információkhoz. Az izraeli sajtó ugyanazon kórusa szerint a tárgyalások teljes kudarcot vallottak, még mielőtt elkezdték volna, a Hamász elutasította a kis alkut, csak az amerikaiak szabadon bocsátását, mert nem akar megegyezni, és megszakította a nagy megállapodásról szóló tárgyalásokat – mindenkit mindenkiért – mert ahogyan azt már másfél éve újra és újra hangsúlyozzák, nem akar alkut.

,,Mi ütött az izraeli médiába, hogy könnyen megadja magát és feszült holtpontra kerül minden alkalommal, amikor egy intézmény, függetlenül attól, hogy melyik intézmény, azt mondja neki, hogy a Hamász az, aki nem akar alkut?!” – csodálkozott egy izraeli biztonsági forrás, aki szintén részletesen ismeri a tárgyalásokat.

,,Még ha a miniszterelnök szóvivőiről van szó, ugyanaz a csoport, amelyik ‘Al Dzsazírának’ nevezi őket, akkor is elhiszik ezt a hülyeséget, és szüntelenül sugározzák, és újra és újra hibáznak, és tévednek, hogy aztán újra beleessenek ugyanabba a hibában. Az egyik csatorna odáig ment, hogy izraeli forrásokat idézett, akiknek az volt az érve a Hamásszal folytatott közvetlen tárgyalások ellen, hogy ha az amerikaiak ki tudják szabadítani polgáraikat, akkor kevesebb motivációjuk lesz a későbbi tárgyalásokon való részvételre és az egyezség megkötésére. Ez az állítás, melyre a ‘szemtelen’ szó a lehető legfinomabb megfogalmazás: végül is Izrael a fő ok, amely szükségessé teszi ezt a nyomást.”

,,Ugyanezen a csatornán hallottam egy riportert, aki elmagyarázta, hogy Izrael ‘erős és korlátozott katonai lépésre készül, hogy visszakényszerítse a Hamászt a tárgyalóasztalhoz’. Ez az, ami miatt a Hamász tárgyalni jön? Nagyobb katonai nyomás? Miután másfél évig olyan jól működött nálunk? Arról nem is beszélve, hogy a Hamász a tárgyalóasztalnál ül, és Izrael volt az, akire nyomást kellett gyakorolni. Végül az amerikaiaknak ismét sikerült visszarángatniuk Izraelt a tárgyalásokba.”

A Ynet fontosnak találta felsorolni a száraz tényeket:

  • Először is, a Hamász 150 százalékban bűnös a túszok Gázàba hurcolásában és mindenben, ami attól a pillanattól kezdve történt velük, függetlenül attól, hogy az izraeli hadsereg akcióinak eredménye-e. Ők a bűnösök. Ők a felelősek. Pont.
  • Másodszor, amint az a New York Times nyomozásából kiderült, a Gázába élve érkezett túszok közül azóta 41 meghalt.
  • Harmadszor, a Hamász megkérdőjelezhetetlen bűnössége ellenére nem szabad figyelmen kívül hagyni azt a tényt, hogy a túszok nagy része szabad lenne, ha az izraeli kormány nem hiúsított volna meg egy sor lehetőséget a megállapodás aláírására, amit a média újra és újra felfedett.
  • Negyedszer, Izrael azt állítja, hogy a gázai háborúnak két célja van: a Hamász-rezsim megsemmisítése és a túszok hazahozatala. A gyakorlatban az első célt helyezte előtérbe.
  • Ötödször, csak nyolc túszt tudtak kiszabadítani katonai műveletekkel. Az összes többi csak akkor szabadult, amikor a Hamász beleegyezett, a legtöbb esetben egy alku részeként.
  • Hatodszor, a ,,csak katonai nyomással lehet megegyezni” egyenlet újra és újra bebizonyosodott, hogy hibás, ahogy magas rangú izraeli tisztviselők figyelmeztettek, ideértve még a szárazföldi hadművelet megkezdése előtt is. Az izraeli vezetés nem hallgatott rá.
  • Hetedszer, a felek csak azután állapodtak meg, hogy Netanjahu engedett, és eltávolította azokat a buktatókat, amelyeket korábban olyan feltételekként szabott, amelyekről soha nem mond le, hogy szabotálja a megállapodást. Netanjahu amerikai nyomásra tette ezt, és azóta az Igazságügyi Minisztérium támogatásával ügyel arra, hogy elrejtse az általa aláírt megállapodást, hogy az izraeli állampolgárok ne tudjanak róla.
  • Nyolcadszor, az egyik ilyen záradék az volt, hogy Netanjahu lemondott a Philadelphi-folyosóról. Irodája állításával ellentétben a tűzszünet 50. napján, a folyosóról való kivonulás befejezése nem függött össze a második szakasz aláírásával. Izrael megsértette az általa tavaly május 27-én javasolt megállapodást – mind a Philadelphiről való kivonulást, mind a második szakasz aláírásáról szóló tárgyalások menetrendjét, mind azt, hogy a második szakasznak mit kellett volna tartalmaznia. Az izraeli média nagyrésze figyelmen kívül hagyja ezt.
  • Kilencedik, és ami a legfontosabb – a fent elmondottak mind a jelenre is igazak, mintha mi sem változott volna. Épp ezen a héten a Déli Parancsnokság új vezetője, Janiv Aszor vezérőrnagy azt mondta, hogy a túszok hazahozatala a második legfontosabb cél a Hamász legyőzése után. Halottak és élő túszok vannak Gázában, és Izrael ismét meghiúsítja az asztalon lévő megállapodás végrehajtását, amelyet ő maga aláírt, azt állítva, hogy a Hamász az, aki visszautasítja, és egy szuperagresszív lépésre készül Gázában, amely valószínűleg halálra ítéli a túszokat, holttestük pedig örökre eltűnik. Ha a hadműveletre sor kerül, ismét azt fogják mondani, hogy célja a Hamász megsemmisítése, és egyúttal elérni, hogy elengedje a túszokat anélkül, hogy Izrael lemondana a háború befejezéséről. A Hamásznak nagyon gyenge valóságolvasó képességet kell tulajdonítani ahhoz, hogy hihető legyen, hogy beleegyezik egy olyan alkuba, amelyben ő maga aláírja a saját halálos ítéletét.

Netanjahu környezetének nem minden állítása volt helytelen. Egy évvel ezelőtt legalább egy fordított esetet rögzítettek. Az amerikai állampolgár túszok családtagjai Jeruzsálemben találkoztak Ron Dermer miniszterrel. Megkérdezték tőle, hogyan szándékozik a kormány kiszabadítani a testvéreket, apákat és fiakat. ,,Akkor Dermer” – mondta az egyik rokon, aki részt vett a találkozón, ,,talán azért, mert feldühödött, és egy pillanatra elvesztette híres uralmát, talán mert kimerült, vagy talán egy pillanatnyi őszinteségből és félénk mutatott szánalom miatt, kimondta a hihetetlen mondatot: ‘Menjetek Amerikába. Beszéljetek a kormánnyal és az ottani intézményekkel, hogy cselekedjenek. Így sokkal nagyobb az esélye, hogy megtörténik, mint velünk beszélve.”

Magas rangú washingtoni tisztviselők Dermert az Egyesült Államok és a Hamász-Doha közötti titkosnak szánt tárgyalások meghiúsítására irányuló titkos kampány vezetőjének minősítették. Azt állítják, hogy a Netanjahuhoz és Dermerhez közel álló személyeknek sikerült meghiúsítaniuk a tárgyalások első fordulóját, amelyet januárra terveztek, amikor felvették a kapcsolatot a Fehér Ház magas rangú tisztségviselőivel, akik elrendelték Boehlernek, hogy halassza el, és ők álltak a tárgyalások kiszivárogtatása mögött. Amerikai tisztviselők azt is állítják, hogy a Dermer nevében fellépő elemek megpróbálták meghiúsítani a Trump elnökkel kötött megállapodás keretében szabadon engedett túszok találkozóját abból a célból, hogy az izraeli kormány legyen az egyetlen entitás, amely információkat közvetíti az amerikai kormány felé.

Izrael nem likvidálta Khalil al-Hajját, a Hamász magas rangú tagját, aki a titkos csatorna élén volt az Egyesült Államokkal. Legalábbis egyelőre.

A kliséknek néha van valóságalapjuk. A Hamász, ahogy a palesztinokról szóló közhely mondja, a héten egyetlen lehetőséget sem hagyott ki, hogy elszalasszon egy történelmi lehetőséget. A felek nagyon közel álltak a megállapodáshoz, és a hiányosságok kicsik voltak – az izraeli börtönökből szabadon bocsátandó palesztin foglyok száma és személye, és a Hamász követelése, hogy engedjék szabadon a vele kapcsolatba hozható foglyokat az amerikai börtönökből, és töröljék az egyik tagja elleni amerikai kiadatási kérelmet. A cserébe a Hamásznak azt ígérték, hogy amennyiben aláírja a megállapodást és teljesíti kötelezettségvállalásait, Steve Witkoff dohai látogatása során találkozik Khalil al-Hajjával. Egy ilyen találkozó, ha sor került volna rá, óriási eredmény lett volna a Hamász számára: az elnök egyik közeli barátja, aki rendkívül magas pozíciót tölt be a Fehér Házban, találkozik a szervezet leghatalmasabb emberével. Ugyanakkor ez egy hatalmas politikai vereség lett volna Netanjahu számára.

Az Egyesült Államok megtette a saját ajánlatát. A Hamasz benyújtotta saját javaslatát. Az amerikaiak nem engedtek. Al-Hajja hajlandó volt elfogadni a megállapodást, de aztán nyilvánosságra kerültek a találkozók, a Hamász két vezetője Gázában, Mohamed Szinwar és Izz ad-Din Haddad, azonban nem engedett a saját javaslatukból, a tárgyalások pedig egyelőre eredmény nélkül záródtak. Nem omlottak össze fel és nem vallottak kudarcot. Így van ez a tárgyalásokon, néha sikerül megállapodni. Néha nem, és néha később.

Másrészt az izraeli kormányt a tárgyalások feletti kontroll elvesztése miatti pánik a küldöttség sürgős Dohába küldéséhez vezette. A Hamász, talán azért, mert felismerte a történelmi hibát, amit elkövetett, láthatóan készen áll még egy alkura – néhány túsz elengedésére, valószínűleg sokkal kevesebbre, mint Witkoff tíz élőre vonatkozó vázlata –, cserébe sok palesztin fogoly szabadon bocsátásáért és a tűzszünet folytatásáért.

A Hamász megengedheti magának, hogy lemondjon néhány túszról. Még mindig sok van a kezében, és messze van attól, hogy feladja alapvető követeléseit – az összes túsz szabadon bocsátását az összes palesztin fogoly szabadon bocsátásáért cserébe, beleértve a Nukba terroristák legalább egy részét, a teljes izraeli kivonulást Gázából és az állandó tűzszünetet. És az egyetlen erő, amely a feleket, különösen Netanjahut erre a lehetetlen megállapodásra vezetheti, az izraeli hírszerző és biztonsági szervek közül sokan úgy vélik, az amerikai kormány.

A Miniszterelnöki Hivatal a cikkben megfogalmazott vádakra érdemben nem reagált. Ehelyett azt állította, hogy ez ,,súlyos manipuláció a tárgyalások közepén”. Kijelentette, hogy ,,amint azt minden magas rangú amerikai kormányzati tisztviselő többször is vallotta, Netanjahu nem torpedózott meg semmilyen megállapodást, míg a Hamász volt az, aki az egyezség akadályát képezte. Eddig a miniszterelnöknek 255 túszból 196-ot sikerült hazahoznia. A miniszterelnök a folyamat során mindvégig ragaszkodott az élő túszok számának maximalizálásához a megállapodásoknál. Az elsőnél a miniszterelnöknek a vázlatban tervezett eredeti szám (50) helyett 81 izraelit sikerült kiszabadítania. A legutóbbi megállapodásban 25 élő izraelit sikerült ennek körülbelül a fele helyett, ahogy a Hamász az első fázisban akarta. Abszurd módon minél több túszt sikerül hazahoznia a miniszterelnöknek, annál nagyobb a politikai kritika ellene. A miniszterelnök és az izraeli kormány továbbra is mindent megtesz a biztonsági tisztviselőkkel együtt annak érdekében, hogy minden túszt, élőket és holtakat is hazahozzanak.”

https://anchor.fm/s/51fceecc/podcast/rss

The post Trumpék harca a túszokért Netanjahuék szabotálása mellett first appeared on Új Kelet Live.