ujkeletlive

Tüntetések a túszokért, illetve Ronen Bar és Gali Baharav-Miara főügyész menesztése elleni tiltakozások

A Sábák belbiztonsági szolgálat vezetőjének Binjámin Netanjahu miniszterelnök által bejelentett menesztése, és a koalíció mára tervezett Gali Baharav-Miara főügyész kirúgására irányuló kezdeményezése tovább súlyosbította a belpolitikai válságot, miközben a politikai vezetők úgy döntöttek, hogy megszakítva a túszok kiszabadítását lehetővé tevő tűzszüneti megállapodást a gázai harcok erőteljes újraindítását részesíti előnyben a további  tárgyalások ellenében. 

Az ország demokratikus működését biztosító kapuőrök – a Sábák főnöke és a főügyész kormányzati menesztése országos haragot váltott ki, így a háború elmúlt 17 hónapjában folyamatosan változó intenzitással zajló túszszabadítási és kormányellenes tüntetések, a hétvégére sokkal nagyobb tömegeket vonzottak az utcára országszerte.

A múlt csütörtökön főleg a fővárosban összegyűlt nagyszabású tiltakozáshoz képest sokkal nagyobb, százezres tömeg vonult az utcára a központi helyszíneken Tel-Avivban és Jeruzsálemben, illetve több tucat másik településen tartott tüntetéseken.

Hagyományosan a legnagyobb részvétellel és több helyszínen zajló tel-avivi rendezvényeken a meghívott számos prominens vendég, illetve politikus mellett a korábbi túszalku megállapodások során kiszabadított volt foglyok is felszólaltak.

A Habima téren meghirdetett kormányellenes gyűlés beszédei, a közeli Túszok Terén tartott demonstráció előtt kezdődtek, így több ezren vonultak át az első helyszínről a túszok kiszabadítását célul tűző demonstrációra, melynek szervezője a Túszok és Eltűnt Családok Fóruma korábban „dühös gyűlésre” szólított fel, azt követően, hogy a múlt hét elején összeomlott tűzszüneti megállapodást követően Izrael nagyszabású légi offenzívát indított, amelyet megújult szárazföldi hadjárat követett.

A harcokhoz való visszatérés megölheti az élő túszokat, és eltűntetheti az elesetteket. Az egyetlen harcnak a tárgyalóteremben kell zajlania, az összes túsz azonnali visszatéréséért,” – áll a fórum közleményében.

Annak ellenére, hogy a harcok újraindítása a koalíció szerint az egyedüli megoldás az 59 még mindig fogvatartott túsz kiszabadítására, a jelek szerint azonban semmilyen ilyen irányú előrelépés nem történt a túszokat fogvatartó Hamász terrorszervezet részéről.

Közvetlenül a Habima téri tüntetés kezdete előtt Sikma Breszler, a kormányellenes tiltakozás egyik vezetője megerősítette a Ynetnek, hogy a kapuőrök leváltása elleni küzdelem párhuzamosan zajlik a túszok visszaszolgáltatásáért folytatott harccal, mondván – „a túszok a legfontosabbak, de minden mindennel összefügg. Ez értékrendi kérdés, és amit szeretnénk, az az értékrend helyreállítása.”

A tel-avivi Habima téren a korábbi hétvégékhez képest jóval nagyobb, több tízezres tömeg gyűlt össze megtöltve a teret és a környező utcákat. Az izraeli zászlóval felvonulók előtt többek között beszédet mondott az ellenzék parlamenti vezetője Jáir Lapid [Jes Atid], és Jáir Golan a Demokraták vezetője, a centrista baloldal képviseletében.

Lapid, a Ronen Bar és Baharav-Miara kormányzati kirúgása miatti polgárháborús veszélyre hívta fel a figyelmet, hangsúlyozva, amennyiben a koalíció és élén a miniszterelnök nem hajlandó elfogadni a Legfelsőbb Bíróság döntéseit a – „gazdaságnak sztrájkolnia kell, a Kneszetnek sztrájkolnia kell, a bíróságoknak sztrájkolniuk kell, a helyi hatóságoknak sztrájkolniuk kell. Nemcsak az egyetemeknek kell sztrájkolniuk, hanem az iskoláknak is,” – tette hozzá, utalva arra, hogy az elmúlt órákban több ezer egyetemi oktató, számos önkormányzat mellett az Izraeli Üzleti Fórum és a Hisztadrut szakszervezet is arra figyelmeztett, hogy nem fognak tétlenül ülni, amennyiben a kormány szembeszáll a Legfelsőbb Bírósággal.

Jáir Golan szintén sztrájkra szólított fel, mondván „a zsidó, demokratikus, cionista és liberális Izrael állam nem fog elbukni! A kormány közvetlen, erőszakos és féktelen támadást indított: ellenünk, demokráciánk, értékeink, jövőnk és gyermekeink élete ellen. Nem fog győzni,” – tette hozzá, hangsúlyozva, hogy Izrael „példátlan történelmi pillanatot él át, amelyben a kormány „hátat fordít a törvénynek, a Legfelsőbb Bíróságnak és a közvéleménynek. Az az izraeli kormány, amely megtagadja a Legfelsőbb Bíróság döntésének betartását, illegális és veszélyes – Netanjahu nem áll a törvény felett,” – mondta, majd a centrista frakciók vezetőit – Beni Gantz, Gadi Eizenkot, Lapid összefogásra szólította fel.

A Habima téri gyűlést követően a résztvevők egy része csatlakozott a Begin kapuhoz tartó menethez, illetve a Túszok terén összegyűlt tömeghez.

A tegnap esti kormányellenes tiltakozások közepette Binjámin Netanjahu miniszterelnök egy előre rögzített felvételt tett közzé, amelyben ismét megerősítette Ronen Bar menesztését, majd megígérte, hogy kirúgása, amelyet a Legfelsőbb Bíróság ideiglenesen felfüggesztett, mindenképpen végre lesz hajtva.

A videó elején Netanjahu támadást indított Bar elbocsátásának megakadályozására irányuló jogi beadványok miatt, kijelentve, hogy a Sábák vezetőjét meneszti, hogy „nem lesz polgárháború, és Izrael demokratikus állam marad.” A miniszterelnök továbbá drámai tények feltárását ígérte, mondván, hogy az elmúlt napokban olyan állítások hangzottak el, miszerint a Sábák vezetőjének elbocsátása azért történt, hogy megakadályozzák a Katar-gate kivizsgálását. Netanjahu ezt követően felfedte Izrael állampolgárainak, hogy bizalmatlansága október 7-én kezdődött, amikor Bar nem figyelmeztetette sem őt, sem mást, majd odáig erősödött, hogy eltávolította Ronent a tárgyalócsapatból, és mindez jóval azelőtt történt, hogy megkezdték volna a katari vizsgálatot. Ilymódon a miniszterelnök szerint Bar azért találta ki a katari vizsgálatot, hogy megakadályozza kirúgását.
Netanjahu azzal támasztotta alá okfejtését, miszerint a Sábák-főnök többszöri halasztás követően, „február 27-én sem nem nyújtotta be nekem a vizsgálatot, és aznap este újabb halasztást kért, majd véletlen egybeesés, de a főügyész február 27-én 21 órakor nyomozást hirdet a katari ügyben,” – közölte, utalva arra, hogy Gali Baharav-Miara főügyész összejátszott Barral, hogy megakadályozzák kirúgását.

A főügyész valóban február 27.-én jelentette be a bűnügyi nyomozást, amit azonban csak olymódon tehetett meg, hogy a belbiztonsági szolgálatnak előtte már legalább 12 napja vizsgálnia kellett  az ügyet. A vizsgálat kezdetének pontos időpontja nem ismert, de az első médiában megjelent megkeresés ezügyben február 9-én volt, jóval azelőtt, hogy Netanjahu benyújtotta az általa említett levelet a Sábák október hetedikei mészárlásokra vonatkozó vizsgálata kapcsán.

Eközben, a Túszok Terén a gázai övezetben fogvatartott túszok kiszabadítására szólították fel a kormányt. A gyűlésen számos szabadon engedett túsz vett részt, köztük Szagui Dekel-Chen, akit február 15-én szabadítottak ki a Hamász fogságából.

Ma különösen meghatott vagyok, mert először állok itt egy gyűlésen, és beszélek életem legfontosabb embere előtt – Szagui, életem szerelme előtt. Hónapokig beszéltem olyan sok ember előtt, de te, te egyetlen beszédemet sem hallottad. Ma itt állsz, és látod, hogyan néznek ki a túszokért tartott gyűlések Izrael államban,” – mondta férjének, a gyűlésen felszólaló Avital.

A Túszok terén összegyűlt tömegben megjelent a közelmúltban kiszabadított Gadi Mozesz, valamint Tal Kuperstein, akinek fiát, Bart a Nova zenei fesztiválról rabolták el, és továbbra is fogságban van. Emellett, felszólalt Doron Steinbrecher, aki az elsők között volt a legutóbbi két hónapos tűzszünet alatt szabadon engedteknek.

Doron azt mondta, hogy „haragot érez azok iránt, akik szerint rendben van visszatérni a harcokhoz” Gázában, ahelyett, hogy ragaszkodnának a tűzszünet és a Hamászszal kötött túszalku eredeti feltételeihez.

Miért nem hallgattok ránk? Miért? Az az érzés, ennyi idő után, hogy elhagytak benneteket – ez olyan fájdalom, amelyet lehetetlen szavakba önteni,” – mondta, majd hozzátette – „tudtuk, hogy van egy tér. Tudtuk, hogy van egy hely, ahová az emberek minden szombaton eljönnek, és hogy van egy csoport, akik nem folytatták az életüket a szokásos módon. Erőt ad, nagyon sok erőt. Még arra is késztet, hogy néhány pillanatra elfelejtsd a félelmet, hogy elfelejtenek,” – mondta.

Eközben, a jobboldali Miriam Lapid – a Gush Emunim szervezet egyik alapítója, aki 1993-ban elvesztette fiát, Salomot és férjét, Mordechájt egy merényletben, a jeruzsálemi Cion téren tartott gyűlésen tartott gyűlésen a túszok visszaszolgáltatását követelve felszólította a vallásos cionista közösséget, hogy csatlakozzon a tiltakozáshoz.

„Egyszerűen azt kérdezem, hol vannak a háredik, hol vannak a fejkendők, hol vannak a kipák, hol vannak a zsidók, akik szeretik Izrael népét, akik törődnek a népünkkel és az államunkkal? Hol vannak? Szeretnék mindenkit látni a tüntetéseken, mindazokat, akik megőrzik a lelkiismeretüket. Hiszen ez nem harc jobb és baloldal között, – mondta, majd hangsúlyozta – „igaz, valaki terelget titeket, valaki irányít titeket. Arról beszélünk, hogy mi a különbség a korrupció és az erkölcs között, a korrupció és a becsületesség és az igazság között. Szívből felhívok minden becsületes zsidót, aki látja a valóságot, aki hallja, mi történik, hogy álljon fel és jöjjön el ezekre a tüntetésekre, és hogy az igazság kiderüljön. Képviselő urak, nincs lelkiismeretük? Nincs családjuk? Mit válaszolnak a gyerekeiknek, mit válaszolnak a történelemnek, mit fognak mesélni, mit fognak mondani?” – tette hozzá.

A jeruzsálemi Cion téren tartott gyűlés végeztével a tömeg tovább menetelt a miniszterelnök fővárosi rezidenciája felé, ami végül összecsapásokhoz vezetett a rendőrökkel. A rendvédelmi erők közleménye szerint két személyt letartóztattak.

Az est folyamán több százan vettek részt a Sa’ar Hanegev csomópontnál tartott tüntetésen, ahol a legutóbbi túszalku során kiszabadított Emily Damari édesanyja is felszólalt. 

Minden valószínűség ellenére bátor lányom, Emily visszatért. Visszajött, de már nem olyan, mint régen. Két ujja hiányzik. A karjai és a lábai tele vannak hegekkel – sebek, amelyek minden egyes másodpercben emlékeztetik a rémálomra, amelyet a Hamász miatt kellett átélnie, és mindarra, ami az októberi eskütétel óta történt.”

Hadd mondjak nektek valamit: nem ismerek nála bátrabb embert. Az ereje a sötétségben világító fény. Egy emlékeztető mindannyiunk számára, hogy még a legnehezebb pillanatokban is van remény. De bármennyire is erősnek tűnik, bármennyire is küzd azért, hogy visszaszerezze az életét, úgy érzi, hogy nem teljes. Nem lehet újra egész, amíg Gali és Ziv – akiket vele együtt raboltak, valamint az összes többi túsz haza nem tér. Hallottam a történeteit, hogyan menekült meg az izraeli bombázások elől, hogyan éhezett, amikor az élelmiszerellátás megszűnt Gázában. Vajon tényleg emlékeztetni kell az embereket Tel-Avivban, New Yorkban és a világ minden pontján arra, hogy még mindig vannak túszok Gázában, akiket meg lehetne menteni? Világ, ébredj fel!”

The post Tömeges megmozdulások a túszokért, illetve Ronen Bar és Gali Baharav-Miara főügyész menesztése ellen first appeared on Új Kelet Live.