ujkeletlive

A szombat kimenetele után a pészachi ünnepeket követő Mimuna rendezvényeket beárnyékolta a másfél éve Gázában még mindig fogvatartott 59 túsz egyre bizonytalanabb sorsa, és a néhány órával korábban szintén az övezetben meggyilkolt katona híre. Az egyébként a politikusok és az édességek ünnepeként ismert népes házi összejöveteleken a miniszterelnök, és a Kneszet-képviselők előszeretettel szoktak megjelenni a mufletával és számos, jellegzetes keleti  édességgel terített asztalok vendégeként. A tavalyi sokkal visszafogottabb ünnepléshez képest, és az országos borús hangulat ellenére idén jóval nagyobb rendezvényeket tartottak.

Binjámin Netanjahu miniszterelnök éjfél előtt bejelentette, hogy lemondja tervezett részvételét a Mimuna rendezvényeken a gázai súlyos biztonsági incidensre való tekintettel.

  • szombat délután egy katona meghalt, öt másik pedig megsebesült, köztük hárman súlyosan, egy észak-gázai incidens következtében.

A közleménytől függetlenül a miniszterelnök feleségével mégis megjelent egy előre egyeztetett, a Mazor mosávban tartott henna-partin, melyet fia, Avner menyasszonyának családja rendezett. 

A politikusok azonban kevésbé tartották vissza magukat a nyílt ünnepléstől. Becalel Szmotrich [Vallásos Cionizmus] pénzügyminiszter egy netivoti rendezvényen jelent meg, ahol beszédében hangsúlyozta, miszerintteljesen el kell foglalni a Gázai övezetet, és nem szabad félni a katonai közigazgatástól, ha szükség van rá.”

A Mimuna ünnepségek kezdetét jelző szombat kimenetele után, és az országszerte zajló tüntetések közepette a miniszterelnök előre rögzített videóüzenetben nyilatkozott az ismételten megakadt túsztárgyalások, és a Donald Trump elnök által kezdeményezett iráni nukleáris tárgyalások alakulását illetően.

A felvétel közzétételét megelőzően szóvivője Omer Dosztri nyilatkozott a folyamatban lévő túsztárgyalásokkal kapcsolatban. A 12-es csatornának adott interjú során Dosztri kijelentette, miszerint – „lehetetlen mindenkit egyetlen megállapodással visszahozni, ez csak egy trükk,” utalva arra, hogy a kormány korlátozott ideig tartó tűzszünetért cserébe kevesebb, mint az elvileg életben lévő túszok felének kiszabadítására vállalkozna. A túszokkal hétfőn tárgyaló Ron Dermer stratégiaügyi miniszter pedig azt állította a fogvatartottak hazatérésére legfeljebb 3-6 hónap múlva lehet számítani.

Ezt követően, a tegnap este leadott, előre felvett beszédében, amelyet hivatala előző nap „különleges diplomáciai nyilatkozatnak” nevezett, Netanjahu azzal érvelt, hogy a gázai konfliktus jelenleg nem érhet véget, mert rehabilitálná a Hamász katonai képességeit. A miniszterelnök, bár kerülte a korábbi abszolút, illetve karnyújtásnyira lévő győzelem említését, kijelentette, hogy nem áll szándékában befejezni a háborút Gázában, mindaddig amíg a Hamászt el nem pusztítják, miközben a túszalku-megállapodásra vonatkozó jelenlegi követeléseket „kapitulációs feltételeknek” nevezte. Állítása szerint nem lehet azzal „becsapni” a terrorszervezetet, hogy a háború befejezését ígérik a túszokért cserébe, majd utána folytatják a katonai műveleteket, a Hamász által a harci cselekmények befejezésének részeként követelt kötelező nemzetközi kötelezettségek miatt.

  • azok, akik azt mondják közöttünk, hogy engedjünk a Hamász diktátumainak, valójában azt mondják: ‘engedj most, hagyd el Gázát és a Philadelphi-folyosót, csapd be a Hamászt, ígérd meg, hogy nem térsz vissza a háborúhoz, és amikor minden túszt visszaszereztünk, kezdjük újra a háborút. A Hamász egy aljas gyilkosokból álló csoport, de nem ostobák. Kötelező érvényű nemzetközi garanciákat követelnek, hogy kizárják azt a megtévesztő illúziót, amit ezek a szakértők javasolnak. Ezek az emberek egyáltalán nem értik, hogyan működik a nemzetközi rendszer. Sem az Egyesült Államok, sem Kína, sem Oroszország, sem mások az ENSZ Biztonsági Tanácsában nem fognak együttműködni egy ilyen trükkel, ami lehetetlenné tenné a háborúhoz való visszatérést. Nem lenne legitim alapunk újraindítani a harcokat. Nincs olyan, hogy ‘ál-kötelezettség’. Ha egyszer kötelezettséget vállalunk arra, hogy nem harcolunk, akkor nem térhetünk vissza a harcokhoz Gázában.”

Összességében, a miniszterelnök beszéde során, megerősítette szóvivője és Dermer korábbi nyilatkozatait, miszerint az összes [59] túsz visszatérését biztosító megállapodás nincs napirenden.

Az 562 napja fogvatartott túszok családjai azonban elutasították a tegnapi videónyilatkozatot, mondván több mint 27 órát vártak erre a „különleges bejelentésre,” ami nem tartalmazott semmit.

A miniszterelnök nyilatkozata kétségbeesést kelt,” – mondta Anat Angreszt, akinek katonai szolgálatot teljesítő fiát hurcolták el a terroristák, hangsúlyozva, hogy „másfél év kemény háború után Netanjahu úgy beszél, mintha lenne még idő, mintha a háború még hónapokig, talán évekig is eltarthatna. Matanom számára nincs több idő. Matan sebesült katona, és most kell hozni. Nem egy hónap múlva, nem egy év múlva.”

Elvárnánk miniszterelnökünktől, hogy világos tervet mutasson be arra vonatkozóan, hogyan hozzuk vissza mindenkit, hogyan teljesítjük azt a kötelességet, hogy visszahozzuk azt a sebesült katonát, akit Izrael állam küldött harcolni több száz terroristával szemben. Sajnos, ma este sem kaptunk választ. Netanjahu a cserbenhagyást választja. Minden anyának aggódva kellene hallgatnia ezt a nyilatkozatot. Ahelyett, hogy azokat a katonákat választaná, akik harcba mentek, és teljesítették küldetésüket, Netanjahu további katonákat küld harcolni – anélkül, hogy tudnák, hogy az állam ott lesz-e, amikor szükségük van rá,” – tette hozzá Matan édesanyja.

A Túszok és Eltűntek Családjának Fóruma nyilatkozatban utasította el Netanjahu megjegyzéseit, azt kifogásolva, hogy a miniszterelnök nem vázolt fel semmiféle tervet a túszok kiszabadítására vonatkozóan.

A sok szó és szlogen nem tudja eltakarni az egyszerű tényt, Netanjahunak nincsen terve. Nem csoda, hogy a miniszterelnök nem szánt időt kérdésekre. Különben meg kellene válaszolnia az alapvető kérdést: pontosan mit tesz Izrael Állama annak érdekében, hogy mind a 59 túsz azonnal hazatérhessen?” 

Miféle megújulásról beszélhetünk, amikor az ő vezetése alatt elrabolt, és az általa kezelt háborúban fogvatartott túszok másfél éve még mindig fogságban vannak?” – áll a szervezet közleményében, hozzátéve, hogy az egyetlen megoldás a háború lezárása cserébe az összes túsz szabadon bocsátásáért.

A miniszterelnöki beszéd után hasonló elutasító nyilatkozatok hangzottak el a többi túsz családja részéről. Többek között Omri Miran felesége, kijelentette, hogy – „világosan és egyértelműen ki kell mondani – ez a háború, bármennyire is jogos, és a katonai nyomás, bármennyire is jogos, veszélyes az életben maradt túszok életére. Veszélyes, a meggyilkoltak és elesettek eltűnéséhez vezethet. Elérkezett az ideje egy világos követelésnek: a háború befejezése és az összes túsz visszahozatala egyetlen, határozott és időben meghatározott megállapodás keretében. Minden más választás, beleértve azt is, amelyet a miniszterelnök a rögzített nyilatkozatában tett, egyetlen dolgot jelent – a túszok további cserbenhagyását és eltűnését, valamint a bajtársiasság és az élet tisztelete izraeli értékeinek aláásását.”

Itai Chen édesapja, Rubi szintén felháborodott a miniszterelnök szavain, mondván – „elegünk van a nyilatkozatokból, a bombasztikus szlogenekből, és a fedezet nélküli ígéretekből. Nincs szükség ennyi szóra egyetlen egyszerű kérdés megválaszolásához: mikor hozza vissza az utolsó túszt? Bibi nem a Hamászt roppantotta össze, hanem minket, a túszok családjait. Megosztani, viszályt szítani és vitát gerjeszteni könnyű, de bátorság kell ahhoz, hogy nagyszerű vezető legyen, aki minden túszt visszahoz, és újjáéledést hoz Izraelnek.

Irán – újabb forduló következik

Binjámin Netanjahu miniszterelnök tegnapi esti rögzített beszédében az iráni nukleáris képességek elpusztítására is ígéretet tett, miközben képmutatásnak minősítette a létesítmények megtámadásának elmulasztásával kapcsolatos legutóbbi politikai bírálatokat, kijelentve, hogy ugyanarról az ellenzékről van szó, akik a múltban kifogásolták Irán-elleni akcióit.

Teherán atomprogramjának fenyegetésére utalva a miniszterelnök hangsúlyozta, hogy továbbra is elkötelezett amellett, hogy megakadályozza megszerzésükre irányuló erőfeszítéseket, mondván – „nem adom fel, nem engedek ebből, és nem hátrálok meg – egy millimétert sem.”

Eközben, Rómában az ománi nagykövetségen tovább zajlottak az amerikai – iráni nukleáris tárgyalások.

A Fehér Ház részéről Steve Witkoff volt a fő tárgyaló, míg a teheráni vezetést Abbász Aragcsi iráni külügyminiszter képviselte. A mintegy négy órán át tartó megbeszélést a felek eredményesnek értékelték, és előrelépésként a napokban további találkozókra kerül sor.

Az iráni nukleáris képességek Donald Trump elnök és kabinetje részéről támogatott diplomácia úton történő leszerelése, konfliktust okozott a fő szövetséges Izraellel, mivel Jeruzsálemben a katonai csapást részesítenék előnyben, ami egyelőre az elnök szerint nincs napirenden.

Az alig két hete az Ovális Irodában, Netanjahuval az oldalán bejelentett közvetlen tárgyalások múlt héten el is kezdődtek Muszkátban [Omán]. Míg az első körben a felek alapozó témákra összpontosítottak, a második forduló célja a tárgyalások további menetére vonatkozó keret meghatározása volt. Ilymódon, az ománi közvetítők második forduló után  kiadott közleménye szerint a felek megállapodtak a tárgyalások „következő szakaszába lépésről, egy igazságos, tartós és kötelező érvényű megállapodás megkötésének céljával, amely biztosítja Irán teljes atomfegyver-mentességét, és a szankciók feloldását, miközben megőrzi képességét a békés atomenergia fejlesztésére.”

Az iráni külügyminisztérium szóvivője tegnap szintén azt állította, hogy a „hasznos közvetett tárgyalásokat” a következő napokban technikai megbeszélések, majd a jövő szombaton egy újabb, magasabb szintű tárgyalási forduló követi.

  • Witkoff azt követően utazott Rómába, hogy Párizsban találkozott Ron Dermer stratégiaügyi miniszterrel és David Barnea kémfőnökkel, akik azért utaztak a francia fővárosba, hogy az Egyesült Államok álláspontját megpróbálják befolyásolni még a tárgyalások előtt. Dermer állítólag követte Witkoffot Rómába, de arról nincs információ, hogy ismét tudna vele beszélni.

The post Mimuna, meghalt egy katona, tüntetés és közelebb az iráni nukleáris alkuhoz first appeared on Új Kelet Live.