
Zámbó Jimmy után a rendszerváltás utáni Magyarország másik nagy történetét, Kovit és az erotikát viszi képernyőre az RTL.
Együtt díjazták a sörös legjobbakat Idén első ízben, iparági összefogás keretében a Főzdefeszt Klaszter és a Magyar Sörgyártók Szövetsége közösen rendezett gálaesten adta...
Átadták a Varga Pincészet új borászatát az Egri borvidéken lévő Feldebrőn. A fejlesztéssel 8,1 millió literre nőtt a borászat tárolókapacitása, amelyből mintegy 3,3...
Az Alapvető Jogok Biztosa hatósági feladatkörében eljárva kimondta, hogy Vácott, a Baba utcai bölcsőde megsértette az egyenlő bánásmód követelményét azzal, hogy a fogyatékossággal...
A demencia Európa szerte több mint 7 millió, Magyarországon nagyjából 250 ezer embert és környezetüket, családjukat érinti nap, mint nap. A betegség súlyos...
Az életben vannak nehéz helyzetek. Van akinek más se jut. Ez a szerencsétlen paci igen csak szorult helyzetbe került. Reméljük nem csak bámészkodtak...
Budapest, 2017. 08. 21. – Korábban már hírt adtunk róla, hogy 2017. augusztus 10-én került átadásra az az altatógép, melyet a...
Időpont: 2019. április 10. 10 óraHelyszín: OKISZ Inkubátorház, Széchenyi terem (Budapest, XIV. Thököly út 58-60.)Jelentkezés: varga.bernadett@rakliga.hu, +36 20 565 5208A részvételhez regisztráció szükséges. Program:...
Ritka precízen és nagy gonddal újították fel Miskolcon a Gyöngyvirág utcán a járdát. Igaz, nem mindkét oldalt és nem teljes hosszúságban. Gyorsan dolgoztak,...
Helena von Zweigbergk, a kötet szerzője 2013 őszétől két éven át találkozott rendszeresen az énekessel. Ekkor már több mint tíz év telt el...
Megtalálták a legideálisabb szóvivőket. A két miskolci Edit sikeresen debütált az első sajtó tájékoztatójukat megtapsolták. Kérdezni nem lehetett viszont mindent megválaszoltak, megmagyaráztak. Kérdeztem...
A Mezőkövesdi Tankerületi Központ 2018.augusztus 31.-én pénteken, a Mezőcsáti Egressy Béni Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskolában tartotta meg soron következő intézményvezetői értekezletét....
Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere átadta a Scheiber Sándor-díjakat 2015. március 23-án, Budapesten. Az Országos Rabbiképző – Zsidó Egyetem néhai...
Nincs szerencsém a szolgáltatókkal. Mint már elmondtam alig pár napja megcsaltam a Telekomot. Nem egyedül, családostul. Nem hidegültünk el, csak hát úgy gondoltam,...
Szép, új világ köszönt ránk. Lassan de biztosan elönt minket a szenny és a mocsok. Az internet online birodalmában. Ha az idevonatkozó törvények...
Érdekes , kezdek azt hinni , a miskolci belváros bérházait egy és ugyanaz az építőmester ízlése alapján lett kivitelezve. Ezt egy Centrum áruház...
Háromszáz egyedülálló idős részesül élelmiszer és higiénés egységcsomagokból Beregszászon A háborús helyzet nyomán kialakult gazdasági válság miatt egyre nehezebb körülmények között élő kárpátaljai...
A Magyar Elektronikus Műsorszolgáltatók Egyesülete (MEME) által idén alapított tévés díj győzteseiről tévés vezérigazgatók, gyártócégek vezetői és más szakemberek döntenek majd, derül ki...

