ujkeletlive

Miniszterelnöki jóváhagyás a gázai segélyek azonnali újraindítására

A politikai biztonsági kabinet élén Binjámin Netanjahu miniszterelnök tegnap este úgy döntött, hogy engedélyezi  a gázai humanitárius segélyek azonnali újraindítását.

A héber médiának nyilatkozó politikai források szerint a segélyek bejutását,  mindaddig míg az új mechanizmus működésbe nem lép, a meglévő csatornákon – az ENSZ Élelmezésügyi Világprogramján, és más humanitárius szervezeteken keresztül fogják megoldani. Az átmeneti időszak elvileg egy hetet magában foglaló időszaka alatt befejezik az izraeli hadsereg felügyelete és amerikai civil cégek által működő déli elosztó központok kiépítését. 

A miniszterelnök ugyan a biztonsági kabinet előtt jelentette be döntését, ugyanakkor nem bocsátotta szavazásra a koalíció radikális partnerei, Becalel Szmotrich [Vallásos Cionizmus] pénzügyminiszter, és Itamar Ben-Gvir [Ocma Jehudit] nemzetbiztonsági miniszter és frakcióik várható ellenállása miatt.

A segély azonnali bejuttatására vonatkozó döntés egyelőre átmeneti megoldás, mivel az amerikai biztonsági cég május 24-e előtt nem tudja elkezdeni a segélyek elosztását az úgynevezett humanitárius övezetben.

A tegnapi feszült kabinetülésen Ejál Zamir vezérkari főnök azt javasolta, hogy az új mechanizmus beüzemeléséig az övezet északi részén, valamint a harcok által érintett területeken szükséges a segélyek elosztása. A vezérkari főnökkel a jelenlévők közül azonban szinte senki sem értett egyet, mint ahogyan azzal kapcsolatban is vita alakult ki, miszerint  valójában éhínség van-e az övezetben.

Végül, abban állítólag sikerült megegyezésre jutni, hogy a harcok által érintett zónákon kívül esetleg más területekre átengedik a segélyt.

A miniszterelnök hirtelen döntése, többek között az Egyesült Államok és Európa felől Izraelre egyre inkább nehezedő nyomás hátterében történt.

A harc fokozása és a Hamász legyőzésére irányuló művelet kiterjesztése érdekében Izrael alapvető mennyiségű élelmiszert enged be a lakosság számára, hogy elkerülje az éhínség kialakulását a Gázai övezetben. Egy ilyen válság veszélyeztetné a Hamász felszámolására irányuló ‘Gideon szekerei’ hadművelet folytatását. Izrael mindent megtesz, hogy megakadályozza a Hamász azon képességét, hogy beavatkozzon a humanitárius segélyek elosztásába, ezáltal biztosítva, hogy a segélyek ne jussanak el a terroristákhoz,” – közölte Netanjahu hivatala, mindenekelőtt hangsúlyozva, hogy a döntés a hadsereg ajánlására történt.

Szmotrich és Ben-Gvir korábban ugyan azt hangoztatta, hogy a segélyek újraindítása esetén kilépnek a kormányból, eddig azonban nem történt ilyen irányú bejelentés. A nemzetbiztonsági miniszter hivatala egyelőre mindössze egy közlemény erejéig határolódott el a miniszterelnök döntésétől, mondván – „minden, az övezetbe – bármelyik részére -, bejuttatott humanitárius segély a Hamászt fogja táplálni, és oxigént biztosít számára, miközben túszaink a föld alatti alagutakban szenvednek. A miniszterelnök súlyos hibát követ el ezzel a lépéssel, és nincs mögötte többségi támogatás. A Hamászt be kell zúzni, nem pedig életben tartani.”

A hadsereg tovább fokozva a katonai nyomást az övezetben tegnap elindította a Gideon szekerei hadművelet első szakaszát, miközben párhuzamosan zajlanak a dohai tűzszüneti tárgyalások.
A hadművelet jelenlegi szakaszában az északi Dzsabalia, valamint délen Khán Junesz területeiről elkezdték a helyiek kitelepítését.

  • Az említett új mechanizmus kidolgozója a Gázai Humanitárius Alapítvány (GHF), néhány nappal korábban már utalt arra, hogy Izrael beleegyezett a már meglévő mechanizmusok igénybevételével történő segélyek újraindítását, amíg az új szabályozások életbe nem lépnek.
  • Tegnap estig magas rangú izraeli tisztviselők azt állították, hogy a segélyek újraindítása, kizárólag az új mechanizmuson keresztül történhet, Donald Trump elnök Közel-keleti útján azonban többször is elhangzott, miszerint Washington gondoskodni fog a kialakult helyzet orvoslásáról. 
  • Figyeljük Gázát, és kezelni fogjuk a helyzetet,” – nyilatkozta az elnök, hozzátéve, hogy „sok ember éhezik, sok rossz dolog történik ott.”

Az elmúlt napokban a hadsereg ajánlása és Jiszráel Katz védelmi miniszter [Likud] eltérően nyilatkozott a az övezet ellátását illetően. Míg a védelmi erők és Kormányzati Tevékenységek Koordinátora a Területeken (COGAT) szerint az élelmiszer készletek kifogytak, Katz azt állította, hogy nincs azonnali szükség humanitárius segély bejuttatására.

Rendőrségi figyelmeztetés után feladta magát a palesztin, aki leköpött egy katonát

Önként feladta magát az a palesztin férfi, aki tegnap leköpött egy katonát. A közösségi médiában terjedő felvételen látható, amint a férfi a Ramat Ganban utazó tartalékos katona lányt leköpi mielőtt leszáll.

A következő megállónál leszálló tartalékos katona rögtön feljelentést tett, a rendőrség pedig azonnali nyomozást indított, és megpróbálta azonosítani az elkövetőt, ami nehézségekbe ütközött, mivel az illető nem fizetett a buszon, így nem voltak róla adatok.

Eközben, olyan hírek kerültek a médiába, hogy tárgyalásokat folytatnak a Palesztin Hatósággal annak érdekében, hogy a huwarai gyanúsítottat először nekik, majd onnan a rendőrségnek adják át, amire végül nem volt szükség, mert önként jelentkezett az izraeli hadsereg polgári közigazgatásánál, majd átkerült a biztonsági erők, illetve a Júdea és Szamária körzet nyomozóihoz további kihallgatásra.

Feladta magát az elkövető, forrás: Izraeli Rendőrség Szóvivő 18/05/25

A rendőrség közleménye szerint – „a miniszter [Ben-Gvir] és Dani Levi rendőrfőkapitány utasítását követően a Júdea és Szamária körzeti rendőrök az izraeli hadsereg polgári közigazgatásával együttműködve jártak el. A gyanúsított önként feladta magát az izraeli rendőrség Júdea és Szamária körzeti egységének.”

Az incidenst követően feljelentést tevő tartalékos lány a Ynetnek nyilatkozott, mondván – „örülök, hogy kihallgatásra kerül sor, bízom a biztonsági erőkben, és a rendőrségben, hogy alaposan lefolytatják a nyomozást, és megkapja a megérdemelt büntetést.”

A hadsereg vezérkari főnöke Ejál Zamir szintén elítélte a történeteket –  „egyenruhás tiszt megtámadása olyan vörös vonalnak számít, amelyet kezelni kell – az egész hadsereg elleni támadásnak számít. Elvárom a jogalkalmazó rendszertől, hogy teljes mértékű érvényt szerezzen a törvénynek az elkövetővel szemben.”

A katona lány korábban azt nyilatkozta, hogy „szerencsére, csak ‘köpés’ lett a vége. Az ilyen erőszakos támadás könnyen fajulhatott volna fizikai bántalmazássá. Fontos, hogy elrettentő példaként bíróság elé álljon, hogy mások ne merjenek hasonlót tenni… Én továbbra is vállalom a tartalékos szolgálatot, amíg a hadsereg igényt tart rám. Fontos, hogy a katonák büszkék legyenek az egyenruhájukra, és biztonságban érezzék magukat.”

The post A miniszterelnök a gázai segélyek újraindításáról döntött, kabinetszavazás nem volt first appeared on Új Kelet Live.