Avi/ujkelet.live

A háború 621. napja, az éjszaka történt: Irán két ballisztikus rakétasorozatot indított az éjszaka Izrael ellen, az első 15, a második körülbelül öt rakétából állt. Összesen 20 rakétát lőttek ki – ezek nagy részét a légvédelem elfogta, lakott területen nem történt becsapódás és sérülésről sem érkezett jelentés.

A hadjárat kezdete óta Irán mintegy 400 ballisztikus rakétát lőtt ki a zsidó állam területére.

A légierő elfogott három, Iránból Izraelre küldött drónt reggel.

Az izraeli légierő tegnap este megtámadott egy teheráni centrifugagyártó telephelyet, amelyet arra terveztek, hogy lehetővé tegye az iráni rezsim számára az urándúsítás hatókörének és ütemének bővítését.

Körülbelül 20 telephelyet bombáztak Teheránban ballisztikus rakéták nyersanyagainak és föld-levegő rakéták alkatrészeinek gyártása céljából. A támadás előtt a hadsereg perzsa nyelvű szóvivője evakuálási parancsot adott ki a civilek számára Teherán 18. kerületében.


Még nem döntött: Donald Trump amerikai elnök még nem döntötte el, hogy az Egyesült Államok csatlakozik-e Izraelhez az Irán nukleáris és katonai programjai elleni támadásokban – idézte a Fehér Ház tisztviselőit a Wall Street Journal.

A tisztviselők szerint a támadás volt az egyik lehetőség, amelyet Trump és nemzetbiztonsági csapata a válságteremben megvitattak.

A jelentés szerint Trump továbbra is reméli, hogy az amerikai katonai fellépés fenyegetése arra készteti Iránt, hogy beleegyezzen az amerikai követelésekbe a nukleáris tárgyalásokon.

  • Izrael hétfőn hivatalos üzenetet kapott az Egyesült Államoktól, miszerint Irán érdekelt az izraeli hadsereg támadásainak leállításában – a tárgyalások folytatása mellett érvelve, jelentette a KAN közszolgálati műsorszolgáltató.
  • Izraelben a miniszterelnöktől a védelmi miniszteren át a vezérkari főnökig és a magas rangú katonai tisztviselőkig egyhangúlag egyetértenek abban, hogy a támadásokat ebben a szakaszban nem szabad leállítani.
  • Binjámin Netanjahu miniszterelnök hétfőn azt mondta, hogy egy ilyen szünetet Irán kihasználna nukleáris programjának felgyorsítására.
  • Izraelben az a benyomás, hogy az amerikai kormányzaton belül véleménykülönbségek vannak arról, hogy elfogadják-e az iráni javaslatot. Izraeli források azonban azt mondják, hogy Trump nagyon elégedett az izraeli hadsereg által elért sikerekkel, és jelenleg nem akarja, hogy Izrael leállítsa a műveleteket.

Az amerikai kormány megbeszéléseinek részleteit ismerő források az i24NEWS-nek a következőket nyilatkozták tegnap: Ha az amerikai kormány csatlakozik, az nem szimbolikus, hanem jelentős lépés lesz, a fő célpont a Fordo urándúsító létesítmény lesz.

A kormány védelmi rendszereket is üzembe helyez a régióban – többek között az arab országokban található amerikai bázisok és létesítmények védelmére. Ezenkívül nehézbombázók vannak a Diego Garcia-i bázison, de a katari amerikai bázison is.

,,Nincs kétség afelől, hogy mit akar Trump, és nem fog félni megtenni mindent, ami e cél eléréséhez szükséges” – mondta az egyik amerikai forrás.

  • A színfalak mögött: Omán és Katar közvetíteni próbál Irán és az Egyesült Államok között.
  • Teherán üzeneteket küldött rajtuk keresztül Izraelnek: „Csillapítsuk a feszültséget.”
  • Kísérletet tettek egy találkozó megszervezésére is egy magas rangú amerikai és iráni tisztviselő között.

Ahogy az már többször elhangzott, az egyik tényező, amely eldöntheti, hogy Izrael hadművelete Irán atomprogramja ellen sikerrel zárul, az a Fordo urándúsító sorsa.

Izraelnek előre nem látható taktikai leleményességre vagy amerikai segítségre lesz szüksége a hegybe épített, mélyen a föld alatt fekvő Fordo elpusztításához. De ha a létesítmény sértetlen és hozzáférhető marad, akkor az a nukleáris program, amelyet Izrael eltökélt szándéka „felszámolni”, valójában felgyorsulhat.

  • Egyes szakértők úgy vélik, hogy Izrael megpróbálhatja lemásolni egy masszív bunkerromboló hatását azzal, hogy ismételten bombázza ugyanazt a helyszínt.
  • Sokkal kockázatosabb megközelítés lenne különleges erőket küldeni a létesítmény megtámadására.
  • Az izraeli különleges erők tavaly szeptemberben végrehajtottak egy hasonló rajtaütést, bár kisebb léptékben, amikor robbanóanyagok elhelyezésével és felrobbantásával megsemmisítettek egy földalatti rakétagyárat Szíriában. A teljes művelet két órán át tartott.

Amosz Jadlin tartalékos vezérőrnagy, a katonai hírszerzés volt vezetője a FOX Newnak nyilatkozva beszélt Izrael iráni nukleáris fenyegetés elleni hadjáratának jelenlegi állásáról és a folytatásról.

„Az Egyesült Államoknak van 30000 fontos bombája. Ez egy hatalmas bomba. Nekünk nincs, és nem is tudjuk célba juttatni… az Egyesült Államoknak fontolóra kell vennie, hogy segítsen nekünk megtenni ezt az utolsó lépést”.


Terror: Egy fegyveres terrorista a Betlehemtől északnyugatra fekvő palesztin Waladzsa faluban izraeli katonákat próbált megkéselni és elvenni a fegyverüket, jelentette a hadsereg reggel.

A katonák lövésekkel ártalmatlanították a terroristát. Az izraeli csapatok körében nem történt sérülés.

The post Helyzetjelentés, Trump állítólag még nem döntött, drónok és terrortámadás megkísérlése first appeared on Új Kelet Live.