ujkeletlive

Túszalku: Zamir üzenete

Binjámin Netanjahu miniszterelnök részéről eddig nyilvánosan támogatott Witkoff-féle vázlatra a Hamász terrorszervezet egy hete adott adott pozitív választ. Izrael még nem nyilatkozott, a kabinet várhatóan kedden fog megbeszélést tartani a javaslatról, ami 60 napos tűzszüneti megállapodást, az 50 fogvatartott túsz fele – közöttük 10 életben lévő szabadon engedését, illetve a harcok szüneteltetése alatt a többi túsz kiszabadítására, és a háború befejezésére irányuló tárgyalások folytatását jelenti.

A kabinet miniszterei ugyan megvitatják a részleges megállapodás lehetőségét, de a Hamász várhatóan elutasító válaszra számíthat – a koalíció más feltételeket – az összes fogvatartott túsz azonnali elengedését, és a terrorszervezet kapitulációját fogja követelni. A Hamász ez utóbbi feltételek egyidejű teljesítését nyilvánvalóan elutasítja, így a miniszterelnök továbbra is az övezet teljes megszállására, és katonai adminisztráció bevezetésére fogja utasítani a hadsereget.

Az Izraeli Védelmi Erők élén Ejál Zamir vezérkari főnök, nem először fejezete ki aggodalmait a politikai érdekek végrehajtását illetően. A koalíció főleg radikális partnerei szerint a Hamász legyőzése kizárólag újabb katonai nyomás, és az övezet megszállása, és annektálása révén lehetséges. Zamir azonban ismét üzent az illetékes politikai vezetésnek, mondván – „teljesítettük a hadművelet három célját: súlyos csapást mértünk a Hamászra, eltávolítottuk a fenyegetéseket a határ és a települések közeléből, és a katonai nyomás eredményeként megteremtettük a feltételeket a túszok szabadon engedéséhez,” – közölte haditengerészetnél tett látogatása során a Gideon szekerei hadműveletről tartva beszédet.

Egyelőre nem világos, hogy a kabinet egyáltalán fog-e bármilyen döntést hozni, annál is inkább, mert hivatalos válasz nélkül a harcok további kiterjesztését semmi sem fogja akadályozni. Netanjahu közeli bizalmasa, Ron Dermer stratégiaügyi miniszter szerint Donald Trump elnök támogatja az övezet, és Gázaváros elfoglalását, miközben állítólag egyetlen kikötése van: a hadművelet gyorsított befejezése, ami a védelmi vezetők szerint már azért is esélytelen, mivel a közel egy millió gázai kitelepítése – amennyiben egyáltalán lehetséges, hónapokig is eltarthat.

Igen, de – Netanjahu statégiája még mindig az időhúzás. Egyrészt a harcok kiterjesztését, és az övezet megszállását, másrészt a háború befejezésére irányuló tárgyalások azonnali megkezdését is egyidejűleg jelentette be, tárgyalókat azonban nem küldött.

A tárgyalódelegáció élére korábban David Barnea kémfőnök helyett kinevezett Dermer, állítólag valamikor le fog mondani, és nem folytatja tovább politikai karrierjét, így az sem világos ki és milyen formában vezetné a háború befejezésére irányuló egyeztetéseket. A miniszterelnök hivatala szerint, Netanjahu akkor küld tárgyalókat, ha lesz hivatalos helyszín. A túszalku tárgyalások hivatalos helyszíne eddig Katar, illetve Egyiptom fővárosai voltak, a továbbiakban felmerült az Egyesül Emírségek, Törökország, illetve valamilyen európai befogadó ország, de egyelőre nincs megegyezés – sem konkrét időpontra, sem helyszínre vonatkozóan.

Zamir héber médiában is megjelent üzenete után, a túszok családjait képviselő fórum közleményben szólította fel a kormányt a megállapodás elfogadására – „a vezérkari főnök kimondja, amit a nép többsége követel: átfogó egyezség az 50 túsz szabadon bocsátására, és a háború befejezésére. Ahogy egész Izrael népe, úgy a vezérkari főnök sem akar több ’közzé tehető hírt,’ hanem testvéreink hazatérését Gázából. Netanjahu, itt az idő teljesíteni a nép akaratát. Nincs felhatalmazásod a végtelen háború folytatására. Nincs felhatalmazásod a túszok, a katonák és az izraeli civilek feláldozására.”

Továbbá, a fórum ismét emlékeztetett a kedden várható következő „leállás napjára” – „itt az idő véget vetni a trükközéseknek, és a szabotázsnak. Csak egy út vezet az izraeli győzelemhez, és a nemzeti megújuláshoz, az összes túsz szabadon bocsátása, és a háború befejezése. Izrael kiáll a túszok, a sorkatonák és tartalékosok, a kitelepítettek, és a sebesültek mellett. Kedd a szolidaritás napja lesz hazatérésükért.”

Eközben, a Beni Gantz által szombat este sajtótájékoztatón bejelentett, az ellenzékkel együtt összevont egységkormányra való felhívást, a Nemzeti Egységből kilépő Gadi Eizenkot, Avigdor Libermanhoz (Jiszráel Beitenu) és Jáir Lapidhoz (Jes Atid) hasonlóan elutasította, mondván „mint valaki, aki két hónappal ezelőttig mélyen benne volt, és végigkísérte az összes tárgyalást, világosan megmondom: nincs szükség politikai változásra, nincs szükség új partnerségre. Egy emberről van szó, akinek nehéz, de szükséges döntést kell hoznia,” – tette hozzá, utalva Netanjahura, hangsúlyozva, hogy a terítéken lévő szakaszos megállapodás „nemcsak lehetséges, de meg is kell valósítani, és a túszokat a lehető leghamarabb ki kell hozni.”

Eközben, a kormányon belül Itamar Ben-Gvir (Ocma Jehudit) nemzetbiztonsági miniszter átfogó kampányt indított, hogy megakadályozza a miniszterelnököt a Gantz által felajánlott partnerség elfogadására vonatkozóan, és közös vétó-blokkot hozott létre Tali Gotliv, Avichai Buaron, Slomo Karhi, Dudi Amszalem, Miri Regev, Mai Golannal, Niszim Vaturi Likud- képviselőkkel, Gantz kormányba való belépése, és a túszalku megakadályozása érdekében.

10 millió adófizetői sékelbe kerül az ultraortodoxok idei umáni utazása

A zsidó újév közeledtével várható tömeges umáni ultraortodox látogatásokat megelőzően Moldova 10 millió sékel letétet követel logisztikai, és biztonsági költségek fedezésére miközben a haszidok áthaladnak az országon Nachman rabbi sírjához. A várható tömeges kiutazásokat idén azonban veszélybe sodorhatja a katonaszökevény háredi jesivatanulókra kiadott körözési parancs, ami fokozott reptéri ellenőrzéssel jár.

A szefárd Sász vezetője, Árje Deri szerint az umani micva „vallási célú utazás, nem szórakozás,” ezért azt követeli Binjámin Netanjahu miniszterelnöktől, hogy függessze fel a letartóztatásokat.

Egy rendkívüli kormányon belüli egyeztetésen, amelyen a miniszterelnök és Deri is részt vett, úgy döntöttek, hogy 10 millió sékelt különítenek el néhány minisztérium – közlekedési, külügyi, belügyi, Jeruzsálem-ügyi hivatalok költségvetéséből a moldovai költségekre. Az umáni zarándokok fogadásához szükséges repülőtéri infrastruktúra fejlesztésére, izraeli eszközbérlésre, és biztonsági előkészületekre szánt összeg átutalására a moldovai megállapodás után kerülhet sor, annak ellenére, hogy még a rendkívüli megbeszélésen résztvevők közül is volt, aki megjegyezte, miszerint – „nem világos, miért kellene Izraelnek fizetnie Moldova infrastruktúrájáért,” – jelentette a Ynet hírportál.

Továbbá, Deri szerint az utazás előtt ki kell dolgozni egy megállapodást a hadsereggel, és a védelmi minisztériummal közösen, amely lehetővé teszi, hogy a háredi sorkötelesek, és a szökevény katonák zavartalanul ki- és be utazhassanak az umáni vallási célú kötelezettségre hivatkozva.

The post Zamir: megteremtettük a feltételeket a túszok szabadon engedéséhez, és 10 millió az umáni utazásra first appeared on Új Kelet Live.