ujkeletlive
Binjámin Netanjahu miniszterelnök kormányának jóval a Tisri ünnepeket is magában foglaló hosszúra nyúló nyári Kneszet-szünet előtt sem volt meg a törvényhozáshoz szükséges parlamenti többsége. A sorkatonai szolgálat alóli mentesség megoldatlan követelése [giusz törvény] miatt a két háredi frakció – a szefárd Sász, és az askenázi Jahadut HaTora kiválása a kormányból a téli ülésszak megnyitása után is, változatlanul blokkolja a törvényhozást, ugyanakkor az ultraortodoxok egyelőre nem jelentették be támogatásukat az előrehozott választásokat illetően.
A koalíció vallásos cionista tagjai, a Becalel Szmotrich pénzügyminiszter vezette Vallásos Cionizmus, és az Itamar Ben-Gvir nemzetbiztonsági miniszter vezette Ocma Jehudit, bár többször is azzal fenyegetőztek, hogy megbuktatják a kormányt, amennyiben a gázai háború az övezet teljes megszállása nélkül megszakad, illetve a Júdea és Szamáriai vitatott területek szuverenitásának törvényi rögzítése nem történik meg, de úgy tűnik egyelőre nem váltották be korábbi ígéreteiket.
Ilymódon, mind az ultraortodox, és mind a vallásos cionista frakciók saját érdekérvényesítésük érdekében arra használják koalíciós potenciáljaikat, hogy különböző módon bojkottálják a törvényhozást. Netanjahu, és kormányának tagjai ugyan nem deklarálták a végső szétesést, a koalíció politikai aktivitása rendre, az egy éven belül bármikor esedékessé válható előrehozott választásokra való felkészülésre irányul.
- Így a koalíció első kezdeményezései szorosan összefüggnek a következő választásokkal, azaz a Törvényhozási Miniszteri Bizottság tegnap olyan törvényjavaslatokat tervezett jóváhagyni, amelyek lehetővé tennék Netanjahu perének leállítását, és ellehetetlenítenék ellenfele – Naftali Bennett volt miniszterelnök indulását a következő választásokon.
- Ezzel párhuzamosan Netanjahu és Biszmut a héten kedden a Külügyi és Védelmi Bizottság elé tárja a sorkötelezettségi törvény tervezetét. A javaslat benyújtásának ténye a miniszterelnök reményei szerint elég lesz ahhoz, hogy szerdán elfogadják a főügyészi pozíció kettéválasztására irányuló jogszabályt, valamint az úgynevezett „Bennett-törvényt.”
A téli ülésszak kezdete előtt a kormányzó Likud képviselői bőven elhintették a héber médiában, hogy a miniszterelnök legfontosabb teendői közzé tartozik a sorkatonai mentességi törvény előterjesztése a Kneszet Külügyi és Védelmi Bizottsága elé, és amelynek sikere a korábbi lázadó Juli Edelstein [Likud] kirúgása után, az újonnan kinevezett Boaz Biszmut [Likud] jóvoltából garantált. Ilymódon, a híresztelések szerint a Sász visszatérése borítékolható, legalábbis a szefárd ultraortodox pártot vezető Árje Deri kulisszák mögött tapasztalható törekvései alapján.
A Likud híreszteléseivel ellentétben a múlt héten a háredi pártok képviselői azt az üzenetet közvetítették a miniszterelnöknek, hogy képviselőik bojkottálni fogják a Kneszet szavazásait, és addig nem térnek vissza a kormányba, amíg el nem kezdődnek az egyeztetések a sorkötelezettségi törvénytervezet végleges szövegéről. A sorkatonai behívást megtagadók letartóztatása miatt néhány nappal később a Sász párt bejelentette, hogy ezzel összefüggésben kilép koalíciós szerepeiből. A Jahadut HaTora még a nyári szünet előtt felfüggesztette kormány, és koalíciós részvételét egyaránt, míg a Sász eddig csak a kormányból lépett ki, de a frakció miniszteri és bizottsági hatalmi pozícióit Deri megtartotta, legalábbis eddig.
A téli ülésszak megnyitása után a koalíció arra kérte a háredi pártokat, hogy tegyék lehetővé az új miniszterek kinevezését, de a válasz elutasító volt. Annak ellenére, hogy Netanjahu azt ígérte, hogy a kormányba való visszatérésük esetén a stróman miniszterek azonnal lemondanak javukra, az ultraortodoxok megtagadták az együttműködést, minek következtében több kulcsfontosságú tárca, mint a belügy, a szociális jóléti, az egészségügyi, a munkaügyi és a vallásügyi minisztérium maradt vezető, illetve helyettes nélkül, – jelentette a KAN közszolgálati csatorna.
A pártja kormányból való kilépése óta Deri a háttérben azon dolgozik, hogy egy új toborzási terv révén, ami valószínűleg nem fog továbbjutni az előbb említett bizottsági benyújtáson túl, visszavezesse a pártot a kormányba, azzal a céllal, hogy a választásokra való felkészülést – főleg Jeruzsálem, és Tel Aviv esetében, megfelelően kézben tudja tartani. A szefárd vallási vezetők azonban nem hajlandóak semmilyen kompromisszumra, és világossá tették követeléseiket: teljes sorkatonai mentesség a jesiva-növendékek számára, kvóták és célok nélkül.
A Sász Bölcsek Tanácsának jelenleg nincs elnöke, ami Derinek ugyan széles mozgásteret biztosít a testület összehívásában, és a belső válságok kezelésében. Ugyanakkor a tanács több tagjának lemondással való fenyegetése, és a kompromisszumokat elutasító egyértelmű állásfoglalás miatt a párt visszatérése a koalícióba egyelőre nehezen kivitelezhető.
A KAN tegnap este nyilvánosságra hozott egy felvételt, amelyen a Bölcsek Tanácsának tagjai élesen bírálják Netanjahut és a Sász vezetését, miközben elutasítanak minden, akár mérsékelt toborzási javaslatot elutasítanak.
A tegnap közölt felvételek hasonlóak ahhoz, amelyet a 12-es csatorna csütörtökön sugárzott, és amelyben Jichák Joszef rabbi élesen támadja Netanjahut, „vak rókának” és „istentagadónak” nevezve őt. A KAN felvételen szintén Joszef rabbi határozottan elutasít minden politikai kompromisszumot a toborzás ügyében.
„Ha nem változtatják meg a törvényt, akkor legyen olyan törvény, amely kimondja, hogy tilos jesiva-növendékeket besorozni – mert ez a Tóra törvénye ellen van, a Tóra törvénye ellen!”- közli, majd hozzáteszi -„világosan megmondtam: „először a jesiva-növendékek törvénye érdekel – ez az, amit akarok.”
A rabbi továbbá világossá tette, hogy az érintetteknek azt fogja mondani: ne menjenek a hadseregbe, hangsúlyozva, miszerint a Legfelsőbb Bíróság korábbi döntései, amelyek a toborzási törvényeket eltörölték, abból fakadnak, hogy a bíróság az egyenlőség elvét a vallási törvények fölé helyezi:
„A Bágác [Legfelsőbb Bíróság] mindig elutasítja a törvényt, az összes megállapodást. Az igazság az, hogy az egyenlőség számukra a legszentebb dolog a világon. Nekünk viszont ki kell tartanunk a Tóra törvénye mellett – és a Tóra szerint tilos a hadseregbe vonulni,” – majd végezetül, akként összegezte, hogy – „egy tömbként fogunk együtt menni. Bibi nem akarja átvinni a törvényt.”
A Tanács másik tagja, Mose Maia szerint „csak azért maradtunk a koalícióban, hogy előmozdítsuk a törvényt,” – tette hozzá, utalva egy korábbi kijelentésére, amikor egy belső vita kapcsán azt mondta – „a Jahadut HaTora is kilépett a koalícióból. Mi egyetlen okból maradtunk: azt mondták nekünk, hogy most lecserélik a bizottság elnökét a szünet alatt. Ha mi is kilépün, kisebbségi koalíció lesz. És ha kisebbségi koalícióról van szó, annak nincs joga törvényt hozni,” – majd világossá tette, hogy a Biszmut-féle új javaslat ellenére, amennyiben a Sász „visszatér a kormányba – mindenki tudja, hogy én nem leszek ott. Ez senkinek sem fog segíteni. Ezt a lehető legvilágosabban megmondtam nekik.”
Rav Maia Netanjahuval szemben is csalódottságát fejezi ki, – „azt mondták nekem, hogy választások lesznek; mondtam, legyenek választások. Koalíció úgysem lesz. Három próbálkozás után majd könyörögni fognak: fogadjátok el a törvényt, csak térjetek vissza a koalícióba.”
Az ultraortodox kibújása a sorkatonai szolgálat alól a közvélemény elutasításán túl, a kormányban is megosztó. Az új választások elkerülésére Szmotrich ugyan megszavazna bármilyen javaslatot, de szavazói irányában elutasító álláspontot képvisel.
Az ultraortodoxok és a vallásos cionisták közötti újabb összecsapást eredményezett az előbb említett Joszef rabbi felháborodást keltő nyilatkozata miután az élesen bírálta Tamir Granot rabbit, az Orot Saul heszder jesiva vezetőjét, aki a háborúban elesett fiát gyászolja.
A volt szefárd főrabbi eretneknek nevezte Granot rabbit, mert a jesiva bócherek katonai szolgálatra való behívását támogatja. Granot fia, Amitai Granot százados 2023 októberében egy páncéltörő rakéta becsapódása miatt esett el a libanoni határon.
Rav Josef a Kol Chai rádió tegnapi adásában, visszaidézett egy korábbi vitájukat, mondván „több jesiva vezetője is támadott engem. Volt egy rabbi, nem tudom, hogy valóban rabbi-e? Granot, a heszder jesiva vezetője, ahogy a televízióban beszélt rólunk, nem fél a Tóra-tudósok megalázásától?” – mondta, majd továbbá arra utalt, hogy Granot eretnekséget a háredik toborzásával.
„Ki az epikorosz. Az, aki azt mondja: »mindenki menjen a hadseregbe.« Hogy érted azt, hogy mindenki? Ők a Tórát tanulmányozzák. Ahogy van légierő, úgy vannak „Isten erői” is, azok, akik ülnek, és tanulmányozzák a Tórát, és védik Izrael egész népét.”
Továbbá, azt javasolta, hogy a Granothoz hasonló nézeteket valló zsidókat nem számítsák bele a minjenbe, azaz a legalább tíz férfit számoló imádkozók csoportjába, – „úgy gondolom, hogy vannak köztük olyanok, akiket, ha csatlakoznának a minjenhez, nem vennénk be. Ők az epikorosz kategóriába tartoznak. Természetesen nem mindannyian,” – tett némi engedményt a néhai nagy bölcsességgel megáldott Ovadia rabbi fia, Joszef rabbi.
Az ultraortodox adón kiszivárgott megjegyzések, annak ellenére, hogy nem tudni pontosan mikor hangzottak el, heves reakciókat váltottak ki a kormányon, és a vallásos cionisták táborban belül is.
„Tamir Granot rabbi Tóra-tudós, szerény és kedves ember, aki nyilvánosan megszenteli az Örökkévaló nevét. Hős fiát, Amitájt – ^az Örökkévaló bosszúlja meg,^ a háborúban veszítette el, és azóta napjait annak szenteli, hogy fényt, egységet és szeretetet terjesszen. Aki megengedi magának, hogy őt megalázza, az önmagát alázza meg, megszentségteleníti az Örökkévaló nevét a nyilvánosság előtt, és csak fokozza az alaptalan gyűlöletet, és a viszályt. Nem lesz részünk vele,” – közölte Szmotrich a közösségi médiában, hozzátéve, – „büszke arra, hogy egy olyan közösség élén állhat, amelyben a Tóra és a derech erec (helyes viselkedés) együtt jár, és amely tiszteletet tud tanúsítani még azok iránt is, akik másként gondolkodnak, valamint képes vitákat az ég dicsőségére, nem pedig viszályból folytatni.”
Szmotrich és Joszef rabbi közötti éles szópárbaj tovább fokozza a feszültséget a kormányon belül, és bár az időzítés nem lehet véletlen, a vallásos cionisták frakciója – közöttük Szmotrich bizonyára nem fogja megakasztani a mentességi javaslatot, amennyiben a bizottság elé kerül.
The post Politika – kisebbségi kormány, és a háredi bojkott first appeared on Új Kelet Live.

