ujkeletlive
Politika, hétvégi hírek röviden
Katz ismét támadásban
Jiszráel Katz védelmi miniszter (Likud) sorozatos összetűzései közepette Ejál Zamir vezérkari főnökkel, – a legutóbbi miatt Binjámin Netanjahu miniszterelnök állítólag menesztését is fontolóra vette, a médiában megjelent számos kritikára reagálva támadást indított egyelőre egy újságíró, személyszerint a Jediot Ahronotban publikáló Nahum Barnea ellen.
A közelgő Likud-listás választásokra készülve, még a miniszterelnök figyelmét is felkeltő erős bejelentései, illetve saját sikereinek ismertetése is részét képezik a védelmi miniszter kampányának, amelyet ezúttal a közösségi médiában olvashatunk, válaszul Barnea azon kritikáira, miszerint „Katz valamivel több mint egy éve tölti be a védelmi miniszteri posztot. Milyen hatással volt a gázai döntésekre? Semmilyen. Milyen hatással volt a libanoni döntésekre? Az irániakra? A szíriaiakra? Semmilyen. Milyen hatással volt a háredik besorozására? Semmilyen. Az egyetlen ügy, amelyben nyomot hagyott, a Galei Cahal [katonai] rádió bezárása volt.”
A védelmi miniszter rögvest helyreigazította Barnea állításait X-en [Twitter], mondván – „Nahum Barnea, aki 2010-ben – amikor még nagy hatású újságíró volt – azt ígérte, hogy ha megvalósulnak azok a közlekedési projektek, amelyeket Binjámin Netanjahu miniszterelnökkel együtt vállaltam, akkor szőr nő a tenyerén – nem tartotta be az ígéretét. A vasútvonalak megépültek, az autóutakat lefektették, a kikötők felépültek, az ég pedig megnyílt az olcsó járatok, és a verseny előtt. Minden megvalósult, a szőr pedig nem nőtt.”
„Most pedig a másik tenyerét nyújtja egy csokornyi hazugsággal, és rágalommal. Talán most majd nő rajta valami. Az összes ‘elemző’, aki tényeket átugorva gyaláz és riogat – a közvélemény már nem számol veletek, miután minden jóslatotok a háborút illetően darabokra tört. Ha a ti víziótok teljesült volna, Izrael Állama túlélési harcba zárkózna Tel-Aviv közepén. Ha engem támadtok mint védelmi minisztert – a közvélemény mellettem áll, és a siker garantált,” – hangsúlyozva Katz, hogy népszerűsége töretlen, bár a közvélemény kutatás forrását nem ismertette.
Zamir tavaszi kinevezése óta folyamatosan összetűzésbe került a koalícióval, – közöttük a védelmi miniszterrel, és a miniszterelnökkel, amikor a szakmai érvek helyett rendre politikai döntések kerültek napirendi pontra. Izraelnek „olyan vezetésre van szüksége, amely képes elismerni a kudarcot, és mégis mer változtatni. Ma már minden kétséget kizáróan világos számunkra. Bátor, céltudatos, átalakító vezetésre van szükség. Nem olyan vezetésre, amely megfélemlít és elfojt, hanem olyan vezetésre, amely felemel – olyan vezetésre, amely inspirál. Nem olyan vezetésre, amely elkerül, hanem olyanra, amely az igazság szemébe néz, és új irányt jelöl ki,” – mondta a vezérkari főnök a múlt héten David Ben-Gurion halálának 52. évfordulója alkalmából tartott ceremónián.
Gazdaság
Szmotrich szerint vegyen mindenki online ruhát és cipőt
A Pénzügyminisztérium legújabb közzétett rendelete szerint megduplázza a személyes import ÁFA-mentességének értékhatárát 75 helyett 150 dollárig, a rendelet aláírása 21 napon belül kell megtörténjen, miután azonnal hatályba lép.
Becalel Szmotrich pénzügyminiszter elismerte, hogy saját minisztériumának ellenállása ellenére döntött a változtatás mellett, azt állítva, hogy az izraeli ruha- és lábbelipiac 40%-át négy nagyvállalat birtokolja, és szerinte „gyakorlatilag indokolatlanul magas árakat szabnak minden háztartás számára.” Továbbá, úgy véli, miszerint új szereplők bevonása a piacra, még ha tengerentúli weboldalakról is van szó, fellendíti a versenyt, következésképpen javítja a megélhetési költségeket, annak ellenére, hogy saját elmondása szerint ez nem a „közgazdasági könyvek szerinti” módja a beavatkozásnak.
A Globes gazdasági hírportál szerint a Kneszet Pénzügyi Bizottságának elnöke, Hanoch Milvidszki [Likud] azonban élesen bírálta Szmotrich terveit, mondván „amikor az izraeli ipar az életéért küzd, és Izrael Állam milliárdokat fektet a vállalkozások háborús károkért nyújtott támogatásába, és kompenzálásába, helyénvalóbb lett volna a helyi kereskedelmet, és az izraeli termelést erősíteni, ahelyett, hogy a külföldi gyártókat erősítjük, és azokat a kínai kiskereskedelmi platformokat gazdagítjuk, amelyek nem fizetnek adót Izraelben. Ez a pusztító ‘választási’ gazdaságtan klasszikus példája,” – utalt arra, hogy Szmotrich bevezetésre kerülő tervei rendre a következő választásokon a bejutási küszöb megugrásához elegendő mandátumszerzést szolgálják.
Eközben, a Kneszet Pénzügyi Bizottsága vizsgálja, kötelezheti-e bizottsági jóváhagyásra a pénzügyminisztert, bár nem sok eséllyel, hiszen a pénzügyminiszter bármilyen közzétett rendeletet aláírhat.
A Pénzügyminisztérium adatai szerint a ruha- és lábbeli árak Izraelben 28%-kal magasabbak az OECD átlagnál, miközben az izraeliek vásárlóereje alacsonyabb, mint a legtöbb európai országban – így Izrael a 38 országból a 22. helyen áll az ország magas megélhetési költségei miatt.
Sachar Turjeman, az Izraeli Kereskedelmi Kamarák Szövetségének elnöke dühösen reagált Szmotrich tervére.
„Mely ország pénzügyminisztere tesz meg mindent, hogy a növekedést, és a vásárlásokat az országból kiengedje? Hol máshol támogatják a külföldről történő vásárlást? Minden más ország eltörölte ezeket a mentességeket, mert rájöttek, hogy ezzel magának az országnak okoznak kárt,” – nyilatkozta a Globes megkeresésére, majd hozzátette, hogy az ÁFA-mentesség kiterjesztése amúgy sem fog valódi javuláshoz vezetni a megélhetési költségekre vonatkozóan, mivel – „a megélhetési költségek az élelmiszer-ágazathoz tartoznak, nem a ruházathoz, és lábbelihez. A Központi Statisztikai Hivatal adatai azt mutatják, hogy az elmúlt évtizedben a nem élelmiszer-termékek áraiban 35%-os csökkenés volt. De vajon rendel valaki joghurtot, tésztát vagy tejet az interneten?”
A pénzügyminiszter legutóbb múlt héten okozott ismételten felháborodást, amikor bejelentette, hogy a miniszterelnök támogatja a költségvetési csomag főbb reformtételeit, közöttük a koalíción, és az ellenzéken belül is botrányosnak nevezett tejreformot.
Ilymódon, Szmotrich mélyreható tejágazati reformot szorgalmaz, hasonlóan a 2015-ben az Európai Unióban elfogadott modell mintájára, ami nagyjából azt jelentené, hogy az állam kiváltaná a kevésbé hatékony termelők gyártási kvótáit, lehetővé téve számukra, hogy méltányos kompenzációért kilépjenek a rendszerből. A megmaradó, „hatékonynak” minősített tehenészetek garantált „védett árat” kapnának, amely alacsonyabb lenne ugyan, mint a jelenlegi célár, de magasabb annál, amit egy szabad piaci ár meghatározna. Emellett, a nagy tejfeldolgozókat köteleznék arra, hogy elsőként ezektől a védettárú tehenészetektől vásároljanak, és csak ezt követően szerezhessenek be szabadpiaci terméket. Miközben a piacot megnyitnák – eltörölnék a hatékony tehenészetek alapítására, és bővítésére vonatkozó korlátozásokat, amely növelné a termelést, és csökkentené a fogyasztói árakat, – állítja Szmotrich.
The post Sábát reggeli hírek: Katz támadásban, és Szmotrich a kínai online vásárlást népszerűsíti first appeared on Új Kelet Live.

