
Még be sem köszöntött a nyár, a Balaton máris elkeserítő képet fest, az Aranyparton kétségbeejtő a helyzet.
Évről évre visszatérő probléma a Balaton vízállása, ám a legtöbbször nyáron okoz gondot az alacsony állás a csapadékhiányos és forró időszakok miatt. Előbbi azonban már most jellemző, több mint egy hónapja alig esett értékelhető mennyiségű eső az országban.
Ez a Balatonon is érezteti hatását, csütörtök hajnalban Siófoknál mindössze 77 centiméteres volt a vízállás, a part menti részek egyes helyeken mostanra teljesen kiszáradtak, mint ahogy az alábbi képek is bizonyítják:

Ezeken a területeken általánosságban is kevesebb a víz, a déli parton korábban is előfordult már hasonló, ettől függetlenül az eső nagyon hiányzik – a Balatonból is és egész Magyarországról – ahogyan azt a HungaroMet aszálytérképe is jelz

Hasonlóan súlyos volt a helyzet 2022-ben, amit azóta is a „történelmi aszály éveként” emlegetnek. Négy évvel ezelőtt – csakúgy, mint idén – az év első hónapjai alig hoztak csapadékot, májustól augusztusig pedig gyakorlatilag nem volt országos esőzés, hőhullámok viszont több alkalommal is előfordultak.

