![](https://szantograf.hu/wp-content/litespeed/avatar/1dcb1c7739c4adb0d6a3b5da210b7368.jpg?ver=1721514920)
Szántó István
Related article
A RENDŐRÖK ELFOGTÁK AZT A FIÚT, AKI KÉSSEL MENT BEVÁSÁROLNI
Három órán belül azonosították azt a mezőcsáti fiatalembert, akit felfegyverkezve elkövetett rablás bűntett elkövetésével gyanúsít a rendőrség. Bejelentés érkezett a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság...
Náci szlogennel kínálnak órákat – tiltakoznak a magyar zsidó szabadságharcosok
http://OS – A Magyar Zsidó Szabadságharcosokért Emlékbizottság (MAZSISZEM) közleménye Budapest, 2018. december 27., csütörtök (OS) – A MAZSISZEM teljes vezetősége és szimpatizánsai felháborítónak...
Keressük az ámokfutó biciklist – jutalom jár annak aki felismeri
Akárhogyan nagyítjuk is képet, sok minden nem látszik rajta. A lényeg, hogy ez a kerékpáros garázdálkodott. Röviden. Aki felismeri sokat segíthet. Az ügy...
Remélhető a forgalomváltozás – ki nem be igen – akár záróvonalon át is – a tűzhöz közel állók botoltak – kényes a téma , de körvonalazódik a vége
Folytatom. Ha nem igyekszünk, ezt a kavicsos belvárosi parkolót, Miskolc szégyenfoltját unokáink unokái is látják majd. Az ideiglenesen itt állomásozó murvás parkoló bebetonozta...
Zöld Forrás 2021
A ZÖLD FORRÁS 2021. évi pályázati felhívása a környezet és természetvédelmi civil szervezetek számára. ...
A Budapest Boat Show vendége az új Audi A7 Sportback – Aktuális hírek – Hírek
Magyarország legnagyobb szárazföldi kikötője, a hajózás és a vízi sportok nagy szezonnyitó rendezvénye a február utolsó hétvégéjén, a Hungexpo területén megtartott Budapest Boat...
Baló György búcsúztatása – a család kérése
,,Volt emberek. Ha nincsenek is, vannak még. Csodák. Nem téve semmit, nem akarva semmit, hatnak tovább.” (Kosztolányi Dezső) Családja és barátai március 30-án,...
Nem lesz vita – nincs méltó ellenfél – előtte legyen egy elődöntő !
Elmarad a miniszter elnökjelöltek vitája. Logikus, annyian vannak, hogy a jelenleg regnáló nem képes kiválasztani a valódi ellenfelét. Vannak egy szekérre valóan. A...
Gazdaságosabbá és környezetkímélőbbé alakítja anyaglogisztikáját a Volkswagen-csoport – Hírek – Hírek és hírlevél
A Pozsony-környéki Malackyban augusztus 24-én hivatalosan is megnyílt a Volkswagen-csoport új konszolidációs központja (Konzern Consolidation Center; KCC). „A pozsonyi KCC a Volkswagen-csoport logisztikai...
Több milliárd forintos bevételkieséssel kell számolnia Miskolcnak is az idén
Még a járványhelyzet elején járunk, de már most egyértelműen látszik, hogy a kormány által bejelentett elvonások, a járvány elleni védekezéssel kapcsolatos...
Likvidálás videón, földrengés, fenyegetés és pletyka
Avi/ujkelet.live A háború 159. napja, északi front: Az Izraeli Védelmi Erők kora délután megerősítette, hogy csapást mért egy járműre a dél-libanoni Türosz közelében,...
Nyitrai Zsolt: a polgárőrség ma a modern hazafiság jelképe
2020-06-28 01:27:34 A polgárőrség ma a modern hazafiságot jelképezi Magyarországon – mondta a kiemelt társadalmi ügyekért felelős miniszterelnöki megbízott szombaton Felsőtárkányban, a regionális...
Elhullnak a köztéri órák – megjelent a friss Miskolci Naplóban – Ombódi Bélával beszélgettem
Az idő pénz. Sőt még annál is értékesebb. Mihelyst életünkben megkezdődik a visszaszámlálás, jólesik sáfárkodni a maradékkal. A kórházi intenzíven lemeztelenítenek, de az...
1 halottja és több sérültje van a Cfátot célzó libanoni rakétatámadásnak
Avi/ujkelet.live A háború 131. napja, északi front: Egy nő meghalt és nyolcan megsebesültek reggel a Libanonból Cfát területére irányított rakétatámadás következtében. A cfáti...
Elhunyt Nyikes Imre nyugalmazott újságíró – a Déli Hírlap és az Észak-magyarország munkatársa volt
Isten nyugosztalja kezdetben a Déli Hírlap alapítótagjai közé tartozott. ...
Szegedi Laci gyorspostája – üzenet a betörő urnak
Mivel mélységes aggodalom tölt el egészségi állapototok iránt, ezért szeretnélek titeket az alábbi, féltő szeretettel megfogalmazott információkkal ellátni: Ha esetleg úgy alakul, hogy...
Töltési kapacitás vs. töltési sebesség: Mi határozza meg a kiemelkedő töltési teljesítményt? – Aktuális hírek – Hírek
E-tron és e-tron Sportback modelljeivel az Audi valós alternatívává teszi az elektromos mobilitást a hosszútávú közlekedés számára, köszönhetően részben annak a töltési görbének,...
Még karakteresebb, még markánsabb – Az Audi R8 V10 RWD és az Audi R8 LMS GT4 – Aktuális hírek – Hírek
Különleges sorozatból az alapprogramba: a hátsókerék-hajtású Audi R8 V10 (üzemanyag-fogyasztás, kombinált (l/100 km): 13,1 – 12,9; szén-dioxid-kibocsátás, kombinált (g/km): 299 – 293) a...
Szerdától bezárnak a miskolci uszodák is
A COVID-járvány következtében meghozott kormányzati szigorító intézkedések miatt a Miskolci Sportcentrum Kft. által üzemeltetett Kemény Dénes Városi Sportuszoda és a Diósgyőri...