A Bükk nyugati peremén fekvő Mónosbél első pillantásra egy nyugodt, alig néhány száz fős település benyomását kelti, ám rövid séta után kiderül, hogy a falu környéke meglepően sok történetet őriz amellett, hogy valóban tökéletes hely egy téli feltöltődést nyújtó hétvégére. A régi templomtól a szénadagoló toronyig, a helyreállított almáskerttől a bükki panorámáig számos olyan részlet vár ránk, amelyek miatt érdemes felfedezni a régió egyik legapróbb települését.
Ha Eger vagy Szilvásvárad közelében járunk, semmiképpen sem szabad kihagynunk Mónosbélt, amely az ünnepi időszakban is kiváló úti cél a lelassulásra. A közel 400 fős falvacska legfőbb látnivalója a központtól alig néhány perc sétára fekvő, a falu fölé magasodó Nepomuki Szent János-templomot. Az idén 240 éves barokk stílusú épület kertjéből különösen tiszta időben nyílik széles panoráma a környező dombokra, a völgyre és a távolabbi hegyhátakra.
A településen egyébként mai napig megtalálhatók a régi parasztházak – széles előkerteikkel és vályogfalaikkal együtt – ,így a falukép megőrizte korábbi alakját, amely ritka látványnak számít már itthon. Sőt, a természet szinte már a porták küszöbéig ér: mezők, kisebb erdőfoltok és kerékpározásra alkalmas földutak veszik körül, így Monosbél kiváló kiindulópont a Bükk kevésbé ismert, csendesebb részeihez.
Mónosbél másik különleges építménye a vasútállomás mellett álló szénadagoló torony. A megőrzött ipari műemlék a korai vasútüzem technológiájáról mesél: egykor innen töltötték fel szénnel a mozdonyokat. Ma már nem használják, állapota romlik, mégis kedvelt témája a vasútfotósoknak és a helyi történeti emlékek iránt érdeklődőknek. A kora 20. századi vasúti infrastruktúra ritka túlélője a térségben, amely még így, töredékesen is sajátos karaktert ad a falu déli oldalának.
A település múltjának egyik legszebb fejezete a történelmi almáskerthez kötődik. Az eredeti gyümölcsöst szervita szerzetesek telepítették a 18. század végén, ugyanabban az évben, amikor a templom is megépült. Az ültetvény a 20. században elhanyagolt állapotba került, a Femina értesülései szerint azonban 2011-ben átfogóan kitisztították, visszametszették, illetve részben újratelepítették. A régi fajták megőrzése nem egyszerű nosztalgia: a kert genetikai értéket képvisel, olyan őshonos almafajtákkal, amelyek ma már ritkaságszámba mennek.
