Az idén csak voksoltam – szavazatszámlálóként gyorsabban telt az idő – előítéletesen találgattuk a polgárok világlátását

Immár kétszer voltam szavazatszámláló. Most is jelentkeztem, de még válaszra sem méltattak. Sajnálom, hiszen híszem mindez nem más mint a történelem alulnélzetből. Szokás mondani, most vagy soha, most dől el a sorsunk. Van igazság ebben is. Vén fejjel viszont higadtabb az ember tudjuk akárhogy is alakul a szavazás csak lesz valahogy. A tapasztalat meg az, hogy hiába a sok ígérgetés végül csak egyre rosszabb a sorsunk. Forrong a világ, Virág elvtárs jóslata is beérett, hogy fokozodik a nemzetközi helyzet. Megéltem néhány olajválságot, s emlékszem hiába húztuk le a vasfüggönyt csak be gyűrűzött ez is.

Emlékszem a legutóbbi polgármesteri és uniós választáskor egy avasi körzetbe osztottak be.  Úri dolgom volt, pecsételtem majd az igazolványokat ellenőriztem és a statisztikát vezettem. Jó kis kollektiva volt, világnézetileg messze nem egy platformon álltunk, de semmilyen nyílt konfrontáció nem volt. Ki kellett sakkoznom, mikor menjek a mosdóba vagy a szomszéd szobába ebédelni, hogy még esélyt se adjak a trükközésre. A felkészítésen  mondták, hogy figyeljem a társaim körmeit, főleg a szavazatok szelektálásakor.  Megeshet, hogy a körmük alá egy apró tollvéget ragasztanak és egy két plusz iksszel érvénytelenítik a nekik nem tetsző szavazólapokat. Élményszámba ment amikor este hétkor magunkra zártuk az ajtót és sorra kiöntöttük az urnák tartalmát egy összetologatott nagy asztalra. Egymást figyelve, lesve bontogattuk a borítékokat – amelyeknek a használata már akkoriban sem volt kötelező – és szorgos válogatásba kezdtünk. Éjfél volt  amikorra háromszori átszámlálás után mindent aprólékosan jegyzőkönyveztünk majd vállaltam a csomagok beszállítását a városházára.

Arra is emlékszem, hogy urnaszállítást is bevállaltam.  Úgy egy tucat helyre mentünk hárman és meglepett, hogy a társaim mennyire ismerték a járást, a dörgést. Voltunk törött lábú fiatalembernél és több haldokló magányos személynél. Utóbbiaknál a bejárati kulcs a muskátlisládában rejtözött és ezeken a helyeken gépiesen ment a szavazás.  Úgy ahogyan előre megbeszélhették, mert a választópolgár nem felejtette el megköszönni a két krémest, a franciát amellyel a héten már meglepték őt. Hálásak voltak, hogy helyettük ikszeltünk hiszen mi jobban tudtuk mit is akarhatnak

Most már csaknem öt óra. Akkoriban gyorsan szaladt az idő, jobban mint most itthon. Ebben az időben már  éreztem a hajnali kelés fáradalmait, az egész napos talponállást. Mégis vallom, hogy jó lett volna még egyszer az életben ott lenni az élet sűrűjében.

A mellettem ülőkkel kibeszéltük a polgárokat amikor csak magunk voltunk a teremben. Saccoltunk ránézésre, hogy ki kire melyik pártra vosolhatott.

Kiéltük az emberi gyarlóságban rejtőző előítéleteinket. Politizálni nem volt ildomos, de találgatni, hogy ki miként látja a valóságot az nem tilos. Izgi volt ránézésre , korra, öltözködésre vagy szemük színéből  megfejteni ki milyen pártállású. Jobb volt mint most itthon szurkolni, a tévén szörfölni és hallgatni a sok okos politologus pénzért vett eszmefutatását. Sebaj hat óra múlva mi is megvilágosodunk….