A bolhapici bazárban, ahol a szocialista ipar romjai találkoznak a kapitalizmus feleslegével, háromszáz forintért árulták.
Egy kissé kopott, fekete műbőr irattartó formájában várakozott a pulton.
Mondom magamban: de jó lesz, pont belefér a személyi igazolványom és a bankkártyáim!
Ráadásul a fedlapjára egy igazi, hamisítatlan Polgárőrség-címer márkajelzés volt ráragasztva.
Szuper!
Igaz nem túl egyenesen, de határozottan.
Úgy éreztem, ezzel a háromszáz forintos vétellel jól jártam.
Békásmegyeren a szél úgy fúj a tízemeletesek között, mintha ingyen adnák, a rendőrök pedig akkoriban úgy álltak a sarkon, mintha a tájépítészet részei lennének.
Amikor hirtelen igazoltattak, én büszkén, állampolgári kötelességtudatból rántottam elő a fekete műbőrt.
A törzsőrmester átvette a tokot, de nem nyitotta ki.
Csak nézte a címert.
Aztán nézett engem.
Aztán megint a címert.
A szemeiben kigyúlt az a sajátos, hatósági fény, ami a gyanúsítottak feje felett szokott glóriává változni.
– Maga polgárőr? – kérdezte olyan hangon, mint aki épp egy nemzetközi kémhálózatot leplez le.
– Nem – feleltem barátságosan beszarva már. – Én csak vettem a bazárban. Háromszázért.
– Ha maga nem polgárőr, akkor mit keres magánál egy ilyen igazolványtartó tok? – kérdezte a rendőr, és a keze már a bilincs után kotorászott, mintha egy komplett terrorsejtet talált volna Békásmegyer közepén. – Maga ezzel a tokkal jogosulatlanul kelti azt a látszatot, hogy polgárőrként jár-kel a lakótelepen, miközben önhatalmúlag csak sétál!
– De hát benne van a személyim! – védekeztem. – Meg a bankkártyáim!
– Ez súlyosbító körülmény – jegyezte meg a másik rendőr.
– Polgárőr-színben feltüntetett magántőke. Ez államigazgatási oximoron.
A bilincs már majdnem kattant a csuklómon.
A helyzet magasztos volt és végtelenül feszült: a harmadik kerületi közbiztonság jövője forgott kockán.
Ha ezt a tokot futni hagyják, holnap bárki polgárőrnek képzelheti magát, és a végén még rend lesz az utcákon, anélkül, hogy a rendőrségnek köze lenne hozzá.
– Elkobozzuk! – jelentette ki végül a törzsőrmester, és olyan mozdulattal csúsztatta zsebre a fekete műbőrt, mintha egy élesített kézigránátot hatástalanított volna a lakosság védelmében.
A személyit és a bankkártyákat egyszerűen kidobták belőle, mint felesleges ballasztot.
Ott álltam a békásmegyeri szélben, a kezemben a csupasz igazolványaimmal, tok és polgárőri méltóság nélkül.
A rendőrök elvonultak.
A közrend helyreállt.
A háromszáz forintos állambiztonsági kockázatot sikeresen felszámolták.
Én megúsztam ennyivel.
Kép forrása:
https://www.bordiszmuvek.hu/kismeretu-igazolvanytokok/polg%C3%A1r%C5%91r-igazolv%C3%A1nytok.html
Tokaj
