2026. november 4., szerda · Miskolc & Borsod Kapcsolat
XIV. évfolyam
2026 / 45. lapszám
Ára: ingyenes
Alapítva 2013
Háztáji hír és szórakoztató portál
Hirdetés
Zsaruhírek

Kiderült, hol lehet majd megnézni az ügynökaktákat

November 4-én elindul a Nyitottaktak.hu weboldal, amelyen az egykori magyarországi állambiztonsági szervek iratai, az úgynevezett ügynökakták szabadon hozzáférhetővé és letölthetővé válnak – jelentette be Cseh Gergő Bendegúz, az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárának főigazgatója. A nemzetközi szinten egyedülálló kezdeményezés keretében először a hatos kartonok, B-naplók és mágnesszalagok adattára kerül fel, majd 2027 februárjáig a beszervezési dossziék is nyilvánossá válnak.

November 4-én elindul a Nyitottaktak.hu weboldal, amelyen hozzáférhetővé és letölthetővé válnak az egykori magyarországi állambiztonsági szervek iratai, az úgynevezett ügynökakták – jelentette be Cseh Gergő Bendegúz, az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárának főigazgatója kedden sajtótájékoztatón.

A főigazgató közölte, hogy a kereshető adatbázisban a törvényi előírásnak megfelelően négy dokumentumtípus válik elérhetővé: novemberben felkerülnek a honlapra a hatos kartonok, a B-naplók és a mágnesszalagok „H” jelű adattára, majd második lépésben, 2027. február 25-ig nyilvánossá válnak a B-dossziék, vagyis a hálózati személyek beszervezési dossziéi.

Cseh Gergő Bendegúz hangsúlyozta: a kezdeményezés nemzetközi szinten egyedülálló.

Hozzátette: az iratanyaghoz korlátozástól mentes hozzáférést biztosítanak, így a honlapon nem kérnek például regisztrációt. A dokumentumok egy egyszerű keresőben lekérhetők lesznek, például születési adatok, fedőnév, irattípus vagy dossziészám alapján – mondta.

A főigazgató jelezte, hogy az esetleges hamisítások megfékezése érdekében a dokumentumokat vízjellel és hitelesítési bélyegzővel látják el.

Melléthei-Barna Márton, a TISZA-frakció képviselője kezdeményezte az ügynökakták nyilvánosságáról szóló törvény hatálybalépésének módosítását 2026. október 20 helyett 2026. november 4-re – közölte a frakció. A kéthetes halasztásra azért van szükség, mert az iratanyag előzetes átvizsgálása és a nyilvánosságra hozatal előkészítése a tervezettnél több időt vesz igénybe – indokolja a Tisza a halasztást.

A vidék velünk van

Partner települések

Borsod, Abaúj és Tokaj-Hegyalja önkormányzatai — kattints a címerre.

Média- és üzleti partnerek
Heti TV
DVTK
Gasztrográf
BOKIK
Szabad hely