A függöny felemelkedik, a színpad készen áll: az új ŠKODA KODIAQ 2016. szeptember 1-jén Berlinben ünnepli a világpremierjét. A filmet, zenét és tánckoreográfiát ötvöző, lenyűgöző előadást a ŠKODA közép-európai idő szerint 19:00 órától élőben közvetíti majd az interneten.
Szántó István
Related article
Baboszsákkal törlesztettünk – megjelent a Miskolci Naplóban – gyakorta jártunk Budapestre, amikor ez a táv jórészben még egy keskeny, kétsávos és macskaköves utat jelentette
Gépkocsivezetőként dolgozó édesapám korai haláláig olyan fontos tartozéka voltam a kocsijának, mint a hátsó ablakban bólogató kutyus. Ha csak tehettem, mehettem vele, mögötte...
Jön a minimumsebesség, ha nem mész elég gyorsan, megbüntethetnek
Fontos szabályt vezethetnek be a törvénymódosító-csomagban. Az új KRESZ szerint autópályán és autóúton az eddigi 60 helyett új minimum sebességhatárt írnak elő, amennyiben...
Megdöngettük Atecát – a kormányt nem tudták kicsavarni a kezemből – a Bakonygyepesi Motocross pályán kiakadt a giroszkóp – dacoltunk a fizika törvényeivel
Mondani szokás, arra jó egy városi terepjáró, hogy oda is elmenjünk, ahová egyébként soha eszünkbe se jutna. Ám ha kipróbáljuk a Seat terepgyilkosát...
Na mi lehet az utazó jégszekrényben – magányosa árválkodik a Budai Avar utcában -gyűlnek a Mikulás csomagok
Budapesten az Avar utcában láttuk ezt a német rendszámú pótkocsis szerelvényt. Éjszaka lázasan rakodtak majd a munkások eltűntek. Másnapra senki nem lézengett az...
Sportos különleges modellváltozat – Az új Passat Variant R-Line Edition világpremierje a Genfi Au… – Hírek – Hírek és hírlevél
Elindult a visszaszámlálás a széleskörűen felfrissített Passat bemutatkozásáig – március 7-től a Genfi Autószalonon tárja a nagyközönség elé a Volkswagen eddig közel 30...
Az Audi A8 a 2018-as „World Luxury Car” – Aktuális hírek – Hírek
Az Audi A8 2018-ban a „Világ Luxusautója” („World Luxury Car 2018”), amivel a négykarikás márka zászlóshajója ismét igazolta, hogy „A haladás technikájának” megtestesítője....
Ez volt a csodaműszer az MZ motorkerékpár – akár rólam is készülhetett volna ez a fotográfia
Ez a kép akár rólam is készülhetett volna. Még a Földes Gimnáziumban jártam amikor eldöntöttem, ha törik , ha szakad nekem lesz egy...
Új vezetői segédrendszerekkel és csúcsszínvonalú connectivity ajánlatokkal érkezik a ŠKODA OCTAVIA – Hírek és események – Hírek
Széleskörűen átdolgozta és új technikákkal gazdagította „bestsellerét” a ŠKODA. A mobil online-szolgáltatások révén a ŠKODA OCTAVIA még szorosabb kapcsolatban állhat vezetőjével, miközben új...
Kellemes nyári munka – jó kereseti lehetőség – jelentkezz autómosónak – 0620 491 0335
A mi időnkben – a hatvanas években, az átkosban természetes volt, hogy vakációidőben legalább egy hónapot dolgoztunk. Nyári mikulásként voltam autóvillamossági szerelő mellett...
Vezessenek óvatosan, hogy mindenki hazaérjen 2023-ban is!
Tudósok kiderítették, hogy „apa kocsit hajt figyelmesen, tapasztaltan, türelmesen, továbbá helyes munka és időbeosztással minden nehézséget át lehet hidalni.” Fogadják szeretettel karácsonyi, új...
Pontos adatok a nagyobb biztonságért – A csúszós utakra figyelmezteti a járművezetőket az Audi – Aktuális hírek – Hírek
Újabb lépést tesz az Audi a még biztonságosabb és intelligensebb mobilitás felé vezető útján. A prémiumgyártó első ízben vesz igénybe nagypontosságú kollektív adatokat...
„Le a tetővel!” – az új T-Roc Cabriolet – Hírek – Hírek és hírlevél
Az új T-Roc Cabriolet világpremierjével a Volkswagen új színt hoz a SUV kategóriába. A nyitott tetejű változat a népszerű crossover modellsorozatot bővíti, és...
Micsoda módszer! Lesből támadnak a közterület-felügyelők – gyűjtik a pénzt a fővárosban
Buszmegállóból ugranak elő az egyenruhások bírságolni Vajta Zoltánújságíró Budapest — Csoportosan vadásznak a közterület-felügyelők a figyelmetlen, szabálytalankodó autósokra. A Széll Kálmán téren lesből...
Ott volt a helyünk – esély a beszállításra – akár autót is gyárthatunk – Miskolc is bemutatkozott
Automotive Hungary néven rendezték meg a magyarországi járműgyártók és alkatrész beszállítók kiállítását Budapesten az elmúlt héten. Erről Miskolc se maradhatott le. Esély van...
Jürgen Stackmann: „Az elektromos mobilitás egy érzelemgazdag és lenyűgöző dolog. Az ID.R ezt az e… – Hírek – Hírek és hírlevél
Szeptember 2-án az ID.R egy igen különleges kihívással néz szembe a Kínában található Tianmen hegységben. A rekordvadász francia versenyző, Romain Dumas az ID.R...
Mi van a kormányban – a Takata nem reagál – életmentő vagy gyilkos zacskó – szempont a vásárlásnál
Pusztába kiáltott szó. Felvetettem, hogy szerkesszünk egy listát, mely autómárkákba építették be a Takata gyár légzsákjait. Ha valaki tud erről valamit ossza meg...
40 éves az Audi öthengeres motorja – Aktuális hírek – Hírek
40 évvel ezelőtt, 1976-ban mutatta be az Audi első öthengeres benzines erőforrását, amely akkor az Audi 100 modell második generációjában debütált. A bemutatkozást...
Kedveltek a magyar használt autók külföldön
Kedvező euró árfolyam mellett megnő az autóexport Magyarországról, s mivel stabilan, szinte az egész év során 300-310 forint körül volt az uniós valuta,...

