Csak úgy mellékesen mondom, dicsekvésből – nem szeretek repülni. Ódzkodok a légi utazástól. Viszont imádom a pilóta játékokat. Azokat amelyekben magam vezethetek. Csodálatosak azok a szimulációs képernyős akciók, amelyekben vadász vagy utasszállító gép vezetőjeként élhetem át a nagy kék országúton elérhető élményeket. A felhők feletti száguldást.
A munkaerőhiánnyal küzdő Wizz Air diszkont légitársaság Vietnamban toboroz olyan pilótákat a járataira, akik szívesen dolgoznának Európában. ( Ha ezt a könyvet bemagolom, akkor se jelentkezem.)A cég jelenleg 64 Airbus géppel repül, de 2025-re megduplázná flottáját. A Wizz Air rekord évet zárt 2016-ban, csaknem ötödével több utast, összesen 23 millió embert szállított, amiben egyre nagyobb fontosságú a román piac. A magyarországi járatokon 3,7 millióan utaztak tavaly, a romániai útvonalakon pedig 5,5 millióan, ez utóbbi 23 százalékos bővülés egy év alatt. A romániai sikerekben nagy szerepe volt annak, hogy a légitársaság Marosvásárhelyről Kolozsvárra helyezte át járatait, ahonnan már 46 európai városba lehet repülni, többnyire a Wizz Air gépeivel.
Miskolc egyik leghangulatosabb kifejezetten intim étterme az Avasaljai Rossita. Nyáron csábító a családias elrendezésű árnyas kerthelyisége. A hétvégén speciális kínálattal várták a vendégeket....
Székely Sándor üdvözli Országgyűlés Igazságügyi bizottságának mai döntését, amellyel tárgysorozatba vette ‘egy lista - egy frakció’ kezdeményezését. A javaslat lényege, hogy a jövőben...
ujkelet.live A Babij Jar emlékművet nem rongálta meg az orosz rakétacsapás, állítja a Ynet riportere, aki szerdán járt a helyszínen. Keddi jelentések szerint...
Több mint 360 millió forintból fejleszthet ki párlatkészítő technológiát a borászati, pálinkafőző és gyümölcsfeldolgozó berendezések tervezésével, gyártásával és kivitelezésével foglalkozó miskolci Hagyó Kft....
2024. május 25-én tartotta évértékelő és programalkotó ülését a Miskolci Akadémiai Bizottság tavaly (újra)alakult Vallástudományi Munkabizottsága. Prof. Dienes Dénes beszámolt az első munkaév...
Budapest, 2019. május 23., csütörtök 2019. május 20-án a Parlamentbe látogattak az Országos Polgárőr Szövetség képviselői, ahol Kövér László házelnök is fogadta...
A Dél bükki Erdészeti Igazgatóság a Bekénypusztai Turisztikai Látogatóközpont és Ökoház környezetében rendezte meg az ÉSZAKERDŐ Zrt. 13. Trófeamustráját. A...
Tessék elképzelni a következő jelenetet – Donald hazatelefonál az ovális irodájából. Melánia drágám csomagolj, karácsonykor elugrunk Irakba. Erről egy szót se a barátnőidnek....
Hamarosan megújul ez az épület a miskolci Kazinczy Ferenc utcában. Sose gondoltam volna, hogy lesz még ebből valami. Amikor már ecetfáktól lombosodott az...
Az elmúlt félévszázad alatt nagyon sok sajtótájékoztatót megéltem. Mint minden lében kanál, tollforgató, firkász a kíváncsiságtól hajtva rengeteg fontos embert hallgattam végig. S...
2021. augusztus 28-án 14:00-től a Művészetek Háza Béke Art Mozitermében a „Határok nélkül…” programunkon belül a Virágos kerteken át és az Összetartozunk című magyar dokumentumfilmek ingyenes vetítésére, majd...
Vasárnaptól akár 340 ezer forint készpénzhez is ingyen juthatnak a magyar bankszámlatulajdonosok egy friss jogszabályi változásnak köszönhetően. Mégis sokan fizetnek a pénzfelvételért, gyakran...
A miniszterelnök fia 40000 sékelt kárpótol Stav Shapirnak rágalmazásért, és állja a jogi költségeit is. A bíró elutasította a Yair Netanjahu által Shapir...
A Vigyél Haza Alapítvány minden évben igényes naptárral bátorítja a jóérzésű állatbarátokat az árva kutyák örökbe fogadására. Kiemelten fontos számukra, hogy a képeken,...
Régóta szeretnék egyszer felmászni a Miskolci Nemzeti Színház tornyára. Még tinédzserként jut eszembe ez először. A Széchenyi úti első lakásunkból valamennyire rálátok, az...
A világ iparának egyre növekvő ütemű fejlődése – új berendezések, gyártósorok, és üzemek megjelenése – hirtelen megnövekvő villamos teljesítményigény növekedéssel jár. Ez kihívásként...
A tojás az egyik legmegosztóbb nyersanyagunk. Sokan félnek tőle a magas koleszterintartalma miatt, emiatt korlátozzák a tojásbevitelt, míg legalább ugyanennyien szuperfoodként tartják számon....
Miskolc is csatlatkozik azoknak a településeknek a sorához, ahol elektromos rollermegosztó szolgáltatás működik majd. A rendszerben 184 mikromobilitási pontot jelöltek ki, ezeken a...